Nem brilliáns, max pislákol: Pokemon Brilliant Diamond, Shining Pearl

2007 óta megváltozott párszor a világ. Ez volt az év, mikor az eredeti Pokemon Diamond és Pearl megjelent a Nintendo DS-re. Ezek voltak az első 2.5D Pokemonok, és grafikájuk láttán az emberek a padlón fetrengtek a gyönyörűségtől. Mai szemmel stírölve őket a korábbi játékok régi sima, 2D-s grafikája sokkal tetszetősebbnek hat, ugyanakkor meg lehet érteni a 2000-es évek újításokra kiéhezett közönségét, hogy elaléltak a majdnem-térhatástól. Az interneten keresztüli multiplayerkedés lehetőségének bevezetése meg már csak a hab volt a szörnygyűjtős tortán.

Nem csoda, hogy az akkori rajongók kedvencei a 2007-es Pokemonok. A 2021-es rimékeikről (Brilliand Diamond, Shining Pearl) ezt már nem lehet majd hosszú távon elmondani, lefogadom. A legnagyobb probléma velük, hogy a mechanizmusok egy az egyben, mindenféle újítás nélkül lettek átemelve a felújított verziókba – és ezek a mechanizmusok már 2007-ben is idejétmúltak voltak csöppet, hiszen oda meg a kilencvenes évek Pokemonjaiból lettek átmentve! Ez persze nem feltétlenül probléma, azok a bizonyos mechanizmusok okkal lettek olyan népszerűek, amennyire. Csak épp mára valóban elbattyogott felettük az idő.

A sztori szintén a szokásos. Kezdő Pokemonnal a zsebedben átfésülöd a régiót, közben építed a csapatodat meg kitöltöd a Pokedexet, kihívást intézel a helyi pokemon gymek vezetőihez, illetve gonosz cégek vezetőivel keveredsz-kavarodsz galibába. Szóval éled egy Pokemon-tréner szokásos hétköznapjait. A játék két verziója, a Brilliant Diamond és a Shining Pearl közötti különbségek szokásosan minimálisak, mindegyikben vagy egy-két exkluzív Pokemon.

Fentebb a mechanizmusok újrahasznosításáról regéltem, bár inkább vissza-egyszerűsítést kellett volna írnom. Ami egyesek szemében nemhogy nem probléma, hanem repeső szívű visszatérés a gyökerekhez. Az utolsó 10-15 év Pokemon játékai felesleges firlefrancokkal aggaták tele a mechanizmusok fáját és a narratívát, hát ezt a két remake visszabontja baltával. A kő-papír-ollóra épülő csataszisztéma úgy tér vissza, hogy szinte becsapódik, és ez enyhén szólva nem hátrány, sőt, ez a játék/játékok legnagyobb pozitívuma.

Benga hátránya ugyanakkor a viszonylag modernnek szánt grafika. A klasszikus, aranyos dizájnt a chibi-stílus váltja, a környezet pedig spártai módon lecsupaszított. Nem csoda, hogy a rajongók mindezt rossz néven vették. A grafikának a DS megoldásait kellene megidéznie, legalább is a fejlesztőknek ez volt az elgondolása, a Switch kijelzőjén és tv képernyőn ugyanakkor mégis inkább szegényesnek és low budgetnek hat. A Sinnoh régió, a játék/játékok helyszíne talán a legügyesebben kigondolt Pokemon-ország, az új verzió grafikai elgondolásainak köszönhetően az egész mégis sivárnak, unalmasnak hat.

A remake/remake-ek egyetlen újítása a Bloodborne Chalice Dungeonjaira emlékeztető földalatti trenírozó kazamatarendszer, ahol egyedi Pokemonokra is rábukkanhatunk. Szóval hadd zárjam ennek a gyengus Pokemon-játéknak a kritikáját azzal, hogy éljen Miyazaki!