Pirx, jól: The Guardians of the Galaxy

Gémz

Pirx, jól: The Guardians of the Galaxy

Én aztán végképp nem akarom megmondani senkinek hogy hogyan végezze a munkáját, de a Guardians of the Galaxy PR-esei ettől függetlenül térdeljenek a sarokba. Az összes, a játékot beharangozó gameplay video erőltetett, nehézkes Mass Effect-másolatot ígért, a valóságnak, hogy ez a játék marha szórakoztató, nyoma sem volt bennük.

Az Eidos Montreal a rettenetes Avengers tavalyi buktája után biztosra ment, és kilúgozta a csapatszellemet leglényegesebb összetevőként csatarendbe állító videojátékok lényegét. Utóbbi pofon egyszerű: hőseid, ezek a szakadt sehonnaiak, még akkor is ha a világegyetem megmentésének felelőssége nyomja a vállukat, bármekkora a slamasztika, próbálják jól érezni magukat. Hiszen az ilyesmi ragályos, könnyen átterjed a játékosra. Komolyan, ennyi a siker titka.

Semmilyen hülye multiplayer mód meg mikrotranzakció nem rondítja az összképet. A GotG egy szikáran egyjátékos sztori, amelyben Peter Quillt és filmekből/képregényekből jól ismert csapatát irányítod, miközben egyik űrkalamajkából keveredtek bele a másikba. A játék forgatókönyve szenzációs, istókuccse. Manapság sok szó esik, akadémikus viták tucatjai szólnak arról, hogy ér-e a videojáték írás akár fabatkányit is. Nos, a GotG a rosszindulatúaknak torkára akasztja a szót: valószinűleg a legfordulatosabban és legviccesebben megírt videojáték, amelyhez valaha szerencsém volt.

Sőt! A játék ezen a téren átgondoltabb és nagyobb beleérző-képességgel rendelkezik, mint a filmváltozatok. A filmekben a csapat tagjai mintha csak névleges barátok lennének – a játékban azonban tökéletesen átjön, hogy igazi szeretetet éreznek a másik iránt, még akkor is, ha épp öt centiről ordítoznak egymás pofájába.

Ezért kellemetlen, hogy maga a játékmenet kimondottan konzervatív. Értsd ezt úgy, hogy amikor épp nem hosszú, de rendkívül szórakoztató átvezető videókat illetve választásokkal megszórt párbeszédes jeleneteket nézünk és igazgatunk, a pálya felfedezése emberkéz vagy természet alkotta folyosókon való keresztül-csámborgásból áll, amely folyosók időnként lezárt termekbe torkollanak, ahol változó létszámú ellenséggel kell megküzdenünk. Ráadásul hiába szól a történet hősök csapatáról, mivel csak Quillt tudjuk igazából irányítani, a többieknek mindössze cooldownokkal lefékezett vezényszavakat adhatunk. Lehet, hogy sokaknak tele a töke már a nyitottvilágos játékokkal, de ez a fajta terelése a figuráknak és a történetnek – a GotG száz százalékig egyenes sínen mozgó játék, párbeszédbeli választásainktól függetlenül – a PS2 éra szuperlineáris akciójátékait idézi. Akinek az ilyesmi bejön, egészségére. Nálam ez nem előny.

Szerencsére a vizuális megvalósítás enyhíti a hozzám hasonlókban ez efféle “keserűséget”: a GotG grafikája, kulisszái, bolygói, űrhajóinak és kozmoszának cakumpakk megvalósítása egész egyszerűen lenyűgöző. Nem tudom mikor láttam utoljára a vizuális őrületnek ennyire színpompás és változatos burjánzását. Ráadásul sosem megy át ízléstelenbe, inkább kézen fog és hurcol magával, bele egy kiszámíthatatlan kozmoszba. Én meg, mi meg, rohanunk vele örömmel.

Olvasd tovább

Még több Gémz

Vissza