Author Archives → Szabó Kristóf

Stephen King újranézése #10: Ezüst pisztolygolyók

Retrospektív cikksorozatunk főhőse Stephen King, ugyanazt a ying-yang dualitást élte meg a 80-as években, mint a popkultúra megannyi sztárja: Szakmailag sikert, sikerre halmozott, ekkor írta legjobb könyveinek nagyját, munkáit pedig olyan nagyszerű filmesek vitték a vászonra, mint Kubrick, Carpenter vagy Cronenberg. A csillogó karrier mögött közben végig ott lappangott egyre durvábban elhatalmasodó alkohol- és drogfüggősége,… Folytasd az olvasást →

Mindenki jól van: Sikoly (5)

Egy dilemma: látsz egy filmben valamit, amin felröhögsz, majd rögtön utána elbizonytalanodsz. A filmmel együtt nevettél, vagy magán a filmen? Nem mindegy, ez az apró különbség választja el az okos fricskát a lusta önismétléstől. 1996-ban mikor kijött a Sikoly, ez még könnyen megválaszolható kérdés volt. 2022-ben, három folytatás után, ötödjére már szinte biztosan mi vagyunk… Folytasd az olvasást →

Vaddisznó az űrsivatagban: Razorback

Miután Steven Spielberg 1975-ben kasszát robbanott a Cápával, egy ideig mindenki emberre támadó állatokkal riogatta a jónépet. Medvék, halak, rovarok, kutya, anyámkínja, minden megvolt, amit egy pénzéhes producer/rendező ellenünk fordíthatott. Ennek a pár éves hullámnak egyfajta stiláris végpontja Russell Mulcahy 1984-es debütálása a Razorback, amiben ezúttal egy óriásira nőtt vaddisznó tizedeli az ausztrál préri lakosságát…. Folytasd az olvasást →

2021 legjobb filmjei Szabó Kristóf szerint

Nem kívánok oldalakon keresztülelmélkedni: 2021 számomra minden tekintetben a stagnálás esztendeje volt, filmes szempontból pedig csupán néhány hangyalépéssel volt, mint a szaharai szárazságot idéző 2020. Bár a filmstúdiók szép lassan kezdenek magukhoz térni a COVID miatti sokkból, ez korántse hozott mozi-reneszánszt. A streaminggyártók „kontentmennyiség mindenek fölött” mentalitása, a mozipiac szűkülése és egyre durvább polarizálódása (200… Folytasd az olvasást →

Vér a subáján: Silent Night, Deadly Night

A Silent Night, Deadly Night emblematikus esete annak, amikor a cenzúra visszafelé sül el, mint a rossz vadászpuska: Charles Sellier 1984-es low budget slasherét feleannyian se ismernék, ha kijövetelekor nem fújtak volna akkora hisztériát köré, amihez hasonlót csak a sátánizmussal vádolt rocksztárok kaptak. A reagani Amerika konzervatív erkölcscsőszködése teli erővel tombolt, feldühödött szülők, tanárok, szakszervezetek… Folytasd az olvasást →

Franco halottak: Vakrémület

A spanyol horrorfilm-készítés hősei számosak, felsorolni őket majd européer horror-visszatekintésünk feladata lesz. Most Amando De Ossoriót emelem ki közülük, aki a képzőművészetből nyargalt át a filmrendezébe. Először olasz spagettiwesternek paellásított átiratain edződött, majd 1969-ben váltotta meg belepőjét a horrorba a Malenka című vámpírfilmjével. A korszak szexszimbóluma, Anita Ekberg játszotta benne a gyönyörű szőke szűzlányt, amiből… Folytasd az olvasást →

Cannes-i nagydíj meg minden! – Titán

„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” – írta anno hazánk nagy költője Batsányi János és felhívása mára beérett. A filmművészetben pláne. Az arthouse mostani kedven enfant terrible-jének, Julia Ducournaunak a tehetsége erősen táplálkozik a 2000-es éveket markánsan meghatározó, ultraerőszakos horrorvonalból (lásd Alexandre Aja és társai), csak nála nemcsak a női perspektíva köszön be, hanem egyfajta intellektuálisabb, allegorikusabb… Folytasd az olvasást →

Műfaji tisztaság: Old Henry

Nem nagyon tudok még egy műfajt, aminek olyan kifejlett és fáradhatatlan túlélőösztöne lenne, mint a westernnek. Hányszor lett már szóban vagy szimbolikusan eltemetve, elfeledve, de valahogy, valamilyen formában mindig visszatér. Mint a szájról-szájra járó legendák történetei. Sorozatokban, videójátékokban és persze filmekben is tovább él, csak persze a prezentálás az, ami kicsit más mint amit megszoktunk…. Folytasd az olvasást →

Rázva, aztán keverve: James Bond – Nincs idő meghalni

Szüksége van a világnak James Bondra? Az elmúlt 60 év azt mutatja, igen. Annyiszor támadt már fel halottaiból, jött vissza a legnagyobb mélységből. Újraértelmezve, az adott korszellemhez igazodva. Ez történt 2006-ban is, amikor Daniel Craig és a Casino Royale gyakorlatilag a nulláról kezdte meg az újraépítést és betonbiztos alapokat tett le. James Bond többé már… Folytasd az olvasást →