Tessék, már megint Nomura – védjegye, hogy a nevét valamiért fel kell tüntetni a főmenüben mint karaktertervező, és a karaktertervezés nála annyi, hogy valakire ráad egy farmert és egy tornacipőt. Jack, a Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin főhőse a lehető legpuritánabb default dühös PS3-as videojáték-protagonista, akinek nem lenne szabad léteznie 2022-ben, szóval valahol van… Folytasd az olvasást
Elterjedt ez a jópofa kifejezés, hogy „eurojank” – így írják le az elsősorban Európában gyártott, modern trendeket csak hírből ismerő, nem éppen polírozott, mégis markáns és robusztus videojátékokat, amelyek akár jók is lehetnének, ha a költségvetés mögöttük mondjuk háromszor akkora lett volna. A Piranha Bytes mindig ennek a kis niche-nek az élharcosa volt, már a… Folytasd az olvasást
Szóval, az a helyzet, hogy nagyon nehéz a Horizon: Forbidden West-et azon a héten játszani, amikor az Elden Ring is megjelent. Még ha le is takarjuk itt a személyes preferenciát (meg a fejlesztők kínos kommentjeit), minden összeállt, hogy a 2017-ben még egészen kis kompetens, egyszeri Ubisoft játéknál egy tizedesvesszővel érdekesebb Horizon: Zero Dawn folytatása teljesen… Folytasd az olvasást
Azért bevallom, lenyűgöznek a verekedős játékok. Olyanok, akár a hangszerek – egy gomb egy hangjegynek felel meg, ami mindig egyértelmű és konzisztens eredményt produkál (kis ütés kicsit üt, nagy ütés nagyot), vannak akkordok (kombók), és egy kőkemény, gyönyörű meccs képes vetekedni a legelegánsabb gitárszólókkal. És mint minden hangszernél, egy kezdő tanácstalanul pötyög, és minél többet… Folytasd az olvasást
Roger Zelazny 1969-es regénye, a Damnation Alley a következőképpen kezdődik: egy Hell Tanner nevű motoros szivarcsikket pöccint egy sirálynak, aki nagy nyekkenéssel arrébb gurul, le a láthatárról. A csávó berúgja a motort, üldözés jön, két oldallal később le meszelik. Lapozunk párat, Hell Tanner bevállal egy öngyilkos küldetést Amerika nukleáris viharoktól sújtott, halálos útján, annak reményében,… Folytasd az olvasást
Vannak a meghittségnek különféle árnyalatai, ezt pedig, ha minden jól megy, így az ünnepek tájékán meg is tapasztalhatjuk. Ennek egyik változata, hogy nem várt telefonhívásokat kapunk, mondjuk, olyasvalakitől, akit nem is ismerünk. Amikor pedig rákérdezünk kilétére, válaszul a legintimebb élethelyzeteket felidéző nyögések és lihegések érkeznek válaszul. Egy ilyen karácsony már nem lehet túl unalmas, nem… Folytasd az olvasást
Megígértem magamnak, hogy nem leszek cinikus (nézzetek már rá Keanu Reeves-re, hogy lehet mellette cinikusnak lenni?), így kezdem a pozitívummal: a Mátrix: Feltámadások két és fél órás időtartama alatt sokszor, egészségesen, őszintén felnevettem. Nem tudom, szándékos-e itt a komédia, úgy érzem, van itt némi kísérlet a szatírára, meta-film ez, ami nagyon szereti ezt a tényt,… Folytasd az olvasást
A Mátrix egy prémium film. Sokat nem tudtam róla, amikor tizenkettedik születésnapomra megkaptam a videokazettát, a híre miatt abban lehettem csak biztos, hogy valami különleges következik. A doboza a többi filmtől eltérően kék volt, ominózus hologramos matrica ragyogott az elején, a borító hátsó részén ott szerepelt a VHS-en ritkaságszámba menő werkfilmek ígérete, meg persze a… Folytasd az olvasást
Próbálok valamiféle kronológiát felállítani itt, mert ezt máshogy nem lehet feldolgozni. 2001. Megjelenik a Grand Theft Auto III, lényegében egymagában változtatja meg a játékipar arculatát, hatása mind a mai napig érződik, és a Rockstar végérvényesen a leggazdagabb, legsikeresebb stúdióvá lép elő. Jelenleg nincs olyan méretű projekt, amit ne tudnának finanszírozni, tekintve, hogy a semmiért (Shark… Folytasd az olvasást
Majdnem minden tulajdonsága megvolt a F. I. S. T.: Forged In Shadow Torch-nak, hogy elmenjek mellette (ha a cím nem dob le, a műfajából és a keménykedő noir állatmesés manírokból már volt bőven elég), és bár nem tudok érvet mondani, hogy mitől érdekes mégis a játék, szögezzük le az elején: kompetens és kellemes kis cucc…. Folytasd az olvasást