Elterjedt ez a jópofa kifejezés, hogy „eurojank” – így írják le az elsősorban Európában gyártott, modern trendeket csak hírből ismerő, nem éppen polírozott, mégis markáns és robusztus videojátékokat, amelyek akár jók is lehetnének, ha a költségvetés mögöttük mondjuk háromszor akkora lett volna. A Piranha Bytes mindig ennek a kis niche-nek az élharcosa volt, már a legelső Gothic óta, és hát eltelt húsz év, de még mindig itt tartunk.
A 2017-es ELEX tulajdonképpen tényleg a Gothic szellemi örököse, ezúttal egyfajta poszt-apokaliptikus sci-fi disztópiában, ahol az ELEX nevű erőforrás mágikus hatalommal ruház fel embereket. Egy nyílt világú, klasszikus szerepjáték egy Magalan nevű bolygón, ahol különböző frakciók igyekeznek érvényesíteni saját érdekeiket, míg magányos hősünk, Jax ide-oda csapódik közöttük – egészen egyértelmű és régimódi formula, de mégiscsak működik.
Vonjuk össze, mert az ELEX II mindössze még több ugyanebből – az első rész minden előnye és hátránya itt replikálódik. Alapvetően egy nagyon szabad játékról van szó, ahol kedvelhetetlen, bumfordi szereplők keménykednek egymással, de igazi kijelölt direkció nincs, úgy haladunk előre, ahogy tudunk, ahogy szeretnénk, nincs előre jelezve, ha esetleg véletlenül beleszaladunk egy kötelezően húzós párbeszédbe vagy olyan ellenfelek közé, amelyek instant széttépnek minket. Akkor vesszük észre, hogy baj van, amikor már nyakig benne vagyunk.
És ez valahol egyébként tök szép, mert elutasítja a játékos-komfortra berendezkedett, zsibbasztóan irányított élményeket, amelyeket ma az AAA alapértelmezettként kínál. Az itt megjelenő tájak, épületek szabadon bejárhatóak és veszélyt, kincseket egyaránt rejthetnek. Külön izgalmas, hogy van egy jetpack, amivel a vertikális felfedezés is kap egy extra réteget. Az ELEX világában minden szikla és domb mögött kiszámíthatatlan kalandok várnak.
Nem fukarkodik ez a játék azzal sem, hogy egy-egy döntésünk (akár párbeszédben, akár abban, hogy merre csavargunk) negatív progressziót idézzen elő, akár csak egy frakció szempontjából. Annyira-annyira jó lenne ez a fajta ethosz, ha egyébként maga a játék csiszolt lenne, de sajnos semmilyen szempontból nem az. Ne keressünk itt elit színészi játékot és animációt, se garanciát arra, hogy nem esik szét a balansz, a kép vagy a hang.
Legalábbis a PlayStation-verzióval vannak bajok: nincs képfrissítés-szinkronizálás, ezért szakad szét a kép időnként, amikor több ellenfél van körülöttünk, egyenesen borzalmas, ami történik. Az átvezető videók minden fanfár nélkül, instant bevágódnak, ha a közelükbe érünk, mindegy, hogy éppen mondjuk repkedtünk vagy fegyverünket lóbáltuk, sutty odateleportál a karakter valaki más mellé és már mélyen beszélgetnek.
Ha már fegyverlóbálás, az is tök vicces, mert egy az egyben lekopizza az egyszeri soulslike formulát, a célpont kijelölése, a guruló kitérés, a stamina-menedzsment, gyakorlatilag mindent – egy dolgot kivéve, hogy jónak érezzük. Az animációk, hanghatások miatt egyszerűen súlytalan, nem szórakoztató a harc, ha pedig több ellenféllel találjuk szembe magunkat, irgalmazzon a sors. Cserébe szerencsére jó érzés valami újabb képességet, jobb tárgyat találni, nem csak halmozzuk a kacatokat, de kell idő, mire hozzászokik az ember ehhez az egészhez. A sztori? Fogalmam nincs, nem is értem, mi történik, amit pedig értek, az rém kínos vagy érdektelen, díszletnek van itt leginkább. Nehéz törődni olyan karakterekkel és frakciókkal, akik egy robot lelkesedésével cseverésznek a kis önző dolgaikról.
Nem akarom szépíteni a dolgot, az első részhez hasonlóan az ELEX II betonkemény középszer, minden fronton a nagyság előtt húzza be a féket egy kicsivel – majdnem eltalált harc, majdnem működő engine, majdnem izgalmas világ, de esküszöm, minden területen ugyanígy kényelmesen maradi is, egy jó 2006-2008 körüli esztétikában megrekedt antik darab, ennek minden pozitív és negatív hozadékával. Szeretném szeretni, és tudnám is, ha legalább a javítható technológiai bajait kisimítanák, de a Piranha Bytesról beszélünk, nem sok esélyt látok. Ha ajánlanom kellene, PC-re ajánlanám, ott talán a mindig szorgalmas modderek még ki tudják kalapálni.Ha viszont minden áron be akarjuk tömködni a Gothic-alakú lyukat a lelkünkben, hát egye fene, rosszabbat is találhatnánk.