Ha 2007-ben, a Crysis megjelenésekor azt mondogattuk, hogy ez a játék úgy néz ki, mint ami évekkel megelőzi a korát, most már annyi idő telt el, hogy egészen nyilvánvaló legyen a felújított változat elindításánál: ez a játék pont úgy néz ki, mint bármi tíz évvel ezelőtt. Más kérdés persze, hogy belőlem megjelenése idején sem váltott… Folytasd az olvasást
Author Archives → Farkas Balázs
Levágni azt, ami nem teljes – Dűne: Első rész
Az elmúlt két évet kisebb-nagyobb megszakításokkal azzal töltöttem, hogy végigolvastam a Dűne sorozatot, legalábbis a Frank Herbert-féle hat központi darabot – ez az első két kötet újraolvasását, illetve újraértelmezését is jelentette, nagy megvilágosodásokkal, azt-hiszem-hogy-mindenkinél-okosabb-vagyok monologizálásokkal, meg minden – felkészültem arra, hogy Villeneuve új adaptációjánál újra előjönnek a fárasztó félreértések és hézagos olvasatok, amiket én majd… Folytasd az olvasást
Partra vetett halál – Death Stranding: Director’s Cut
Mire elkezdett volna kialakulni egyfajta egészséges ellenszenv és rezisztencia a posztmodernnel szemben, azt veszem észre, hogy lassan megint olyan közhangulatba csúszunk bele, ahol ez a lecsengett művészeti irányzat ismét szükségszerűvé válik. Valóságunk több alternatív valóságra esik szét a polarizált médiában, az emberek megint csak nihilista vagy pártállami létezésben tudnak valamiféle kapcsolódási pontot találni az élethez,… Folytasd az olvasást
Verni kell – Lost Judgment
Első ránázésre talán nem sokat változnak a Ryo Ga Gotoku évről évre leszállított játékai, de legalább konzisztensen szolgáltatják a tartalmas, vizuálisan színvonalas bűnügyi drámákat. A Yakuza széria végül is megtette az első nagy ugrást a Like a Dragonnal és a Judgmenttel, hogy felkavarja a formulát – előbbi elmozdulást jelent a JRPG irányába, utóbbi pedig a… Folytasd az olvasást
Felszabadulás – Tales of Arise
Jól ismerjük már a legendás japán szerepjáték sorozatok elképesztő számadatait: érkezik a Final Fantasy tizenhatodik része, a Dragon Quest tizenkettedik része, és bár a klasszikus számozási rendszeren kívüli megjelöléssel, íme egy még durvább: a Tales of sorozat tizenhetedik darabja, a Tales of Arise. Ami mindebből levágható, hogy önálló részről van szó, és mivel eléggé hadilábon… Folytasd az olvasást
Sekélyes túlvilág – The Medium
A felszínen a The Medium minden olyan tulajdonságot felvillant, amire egy átlagos horrorrajongónak szüksége lehet. Adott főhősünk, aki különleges képességeivel látja a holtak világát (elnyűtt toposz, de játékmechanikai innovációval). Adott a miliő: drabális lengyel pusztulat, gangos ház, ködös erdő, rég elhagyatott nyaralókomplexum, meg a többi. Adott még az audiovizuális atmoszférateremtés csúcskategóriás képviselete is fotorealisztikus díszletekkel,… Folytasd az olvasást
Még több szaké – Ghost of Tsushima: Director’s Cut
Szaké Dzsin, ah, vagyis Szakai Dzsin egy pszeudo-történelmi mítosz központi alakjává vált az elmúlt évben, amikor is a Cusimát beterítő mongol horda ellen összekovácsolta a sziget legendásabb figuráit, és győzedelmet aratott, leitta magát a családi szakéval, fürdött egy nagyot, megírta a verseit, majd el a napnyugtába, mint egy keleti Zorro. Szerettem, mondanám, de csak féligazság… Folytasd az olvasást
Sir Gawain és a revizionizmus: The Green Knight
Az van, hogy újabban (megint) nyakig benne vagyok az Artúr-mondakör és a jungi pszichológia legelborultabb mélységeiben – nem bánom, mert így szembesülni a Sir Gawain és a Zöld Lovag legújabb, David Lowery-féle adaptációjával valamivel könnyebb. Féltem is egy kicsit az avatatlanokat (felvágunk már az elején?), mert ez egy nehézkes mű, kevés információt szolgáltat a mitikus… Folytasd az olvasást
Dackorszak és túlvilág – Hades
Már egy éve beszélnek róla, ráadásul jókat, de a jóból egészen eddig kimaradt mindaz, aki a PlayStation kietlen sarkában dekkol (na jó, azért elvagyunk), mert a Hades még csak most érkezett meg ide. Szerencsére sem a zsánere, sem a látványvilága nem húzott annyira felé, hogy hiányérzetem legyen, az egyetlen támpontom a fejlesztők neve, a Supergiant… Folytasd az olvasást
Vad szürkeség – Dread Templar
A minap a Realms Deep fesztivál körüli diskurzusban feltűnt, hogy sok független fejlesztő is kezdi érezni, hogy az úgynevezett „boomer shooterek” (retró lövöldözős játékok) mekkora reneszánszukat élik, de már annyira, hogy lassan navigálni sem lehet közöttük – ha valaki olyasmit szeretne játszani, mint a Doom, a Quake, a Blood, a Heretic, vagy a Duke Nukem… Folytasd az olvasást