Sir Gawain és a revizionizmus: The Green Knight

Az van, hogy újabban (megint) nyakig benne vagyok az Artúr-mondakör és a jungi pszichológia legelborultabb mélységeiben – nem bánom, mert így szembesülni a Sir Gawain és a Zöld Lovag legújabb, David Lowery-féle adaptációjával valamivel könnyebb. Féltem is egy kicsit az avatatlanokat (felvágunk már az elején?), mert ez egy nehézkes mű, kevés információt szolgáltat a mitikus… Folytasd az olvasást

Slasher-klasszikusok #12: Turistacsapda

Nyitókép: Fiatal srác tol maga előtt egy gumiabroncsot, miközben izzadtságtól és a naptól elvakítva kutatja a legközelebbi benzinkutat. A kamera elegánsan mégis vészjósló lassúsággal emelkedik föl, ahogy megközelíti a kihalt állomást. Hősük keresi a kutast, nem találja, belép egy szobába, ahol hírtelen ajtó-ablak rázáródik és mindenféle elcseszett bábfigurák ugranak elő, akik röhögni kezdenek rajta. Szökni… Folytasd az olvasást

Dackorszak és túlvilág – Hades

Már egy éve beszélnek róla, ráadásul jókat, de a jóból egészen eddig kimaradt mindaz, aki a PlayStation kietlen sarkában dekkol (na jó, azért elvagyunk), mert a Hades még csak most érkezett meg ide. Szerencsére sem a zsánere, sem a látványvilága nem húzott annyira felé, hogy hiányérzetem legyen, az egyetlen támpontom a fejlesztők neve, a Supergiant… Folytasd az olvasást

Vad szürkeség – Dread Templar

A minap a Realms Deep fesztivál körüli diskurzusban feltűnt, hogy sok független fejlesztő is kezdi érezni, hogy az úgynevezett „boomer shooterek” (retró lövöldözős játékok) mekkora reneszánszukat élik, de már annyira, hogy lassan navigálni sem lehet közöttük – ha valaki olyasmit szeretne játszani, mint a Doom, a Quake, a Blood, a Heretic, vagy a Duke Nukem… Folytasd az olvasást

Stephen King újranézése #7: Tűzgyújtó

Mark L. Lester filmjének örök helyet biztosít a popkultúrában, hogy ez volt az első mozi, amelyben ellenőrizni lehetett az E.T.-t követően, hogy Drew Barrymore valóban annyira különleges-e a nemcsak huszadrangú szerepekre alkalmas hollywoodi gyerekszínészek sorában. Nos, valóban az volt: az ekkor még mindig csak 9 éves gyereklány az akaratával tüzet gyújtani képes Charlie szerepében gazdagabb… Folytasd az olvasást

A Velencei-tó emlékére: Cápa 2

Mit csinálsz akkor, ha az asztalodon tornyosuló kokain hegyből orrodat éppen hogy csak kiemeló stúdiómenedzser vagy, és az egykori Playboy-modellből előavanzsált asszisztensed behozza neked a nyári filmjeitek bevételének kimutatását? Azt látod, hogy már eleve ígéretesnek látszó nagy dobásotok megdöntött minden bevételi rekordot. Akkora siker, hogy az 1975-ös év tengerparti turizmusának országos mérlege negatívba billen a… Folytasd az olvasást

A jövőben mindenki dühös: Kill Team Octarius

A Games Workshop, a figurás játékok megkerülhetetlen monolitja volt oly kedves, és hozzánk vágott egy példányt a most hétvégétől előrendelhető, és nemsokára boltokba kerülő Kill Team Octarius kezdődobozából. Mivel csak nemrég kaptuk kézhez, a hivatalos fotókon kívül csak az egyelőre össze NEM rakott figurák és tereptárgyak racsinajiról és összeállított, de meg nem festett tereptárgyakról tudunk… Folytasd az olvasást

Cső-besült: Lőpor turmix

Akciófilm-rajongónak lenni 2021-ben nem könnyű feladat. A műfaj aranykora sajnos lecsengett, de aki átvészelte az új évezred utáni legsötétebb korszakot, az megbecsüli a minőséget. Istenem mennyi összecsapott, Mátrix-majmoló, felvizezett vagy éppen totál epilepsziás hulladékon kellett átverekednie magát az embernek, mire megcsípett egy igazi gyöngyszemet Thaiföldről, Dél-Koreából, szököévente még akár Hollywoodból is. Persze a helyzet ma… Folytasd az olvasást

Cápali és a többiek: Öngyilkos osztag 2

A Suicide Squad tényleg a nyár legszórakoztatóbb és legviccesebb filmje. De csak azért, mert ennek a nyárnak a filmjei, mint ahogy a nyár maga is, egy füstölőben fellógatott vizihullára emlékeztetnek, annak összes szociális könnyedségével, fesztelenségével, je ne sais quois-jával együtt. Ha a filmvilág jelenlegi termése testesíti meg valóban az eszképizmus utolsó bástyáját, hát feleim, akkor… Folytasd az olvasást

Hormonok és kitűzők – NEO: The World Ends With You

Kezdem azt hinni, hogy ez az utcaidivat-mogul Tetsuya Nomura üldöz engem, vagy nem is tudom – lassan minden második elindított japán játékban hatalmas betűmérettel csapják az arcomba a nevét, de valójában már erre sincs szükség, hogy felismerjem stílusjegyeit. Itt van például a NEO – The World Ends With You (ami mellesleg egy The World Ends… Folytasd az olvasást