Mire elkezdett volna kialakulni egyfajta egészséges ellenszenv és rezisztencia a posztmodernnel szemben, azt veszem észre, hogy lassan megint olyan közhangulatba csúszunk bele, ahol ez a lecsengett művészeti irányzat ismét szükségszerűvé válik. Valóságunk több alternatív valóságra esik szét a polarizált médiában, az emberek megint csak nihilista vagy pártállami létezésben tudnak valamiféle kapcsolódási pontot találni az élethez,… Folytasd az olvasást
Posts Tagged → videojáték kritika
Az eltűnt idő nyomában: Warioware – Get it together!
A Warioware franchise nemcsak a Nintendo, hanem úgy általában a videojáték-történelem legfurcsább sorozata. Egy olyan kommersz művészetben, amely az idő előrehaladtával egyre jobban hajtja a narratív egyértelműséget, a Warioware játékok az abszurd debilséget teszik mintegy koronaként a fejükre, és hirdetik a szinte-dadaizmus győzelmét az élet és a videojátékok értelmét hiába keresők felett. Az alapvetése pont… Folytasd az olvasást
Verni kell – Lost Judgment
Első ránázésre talán nem sokat változnak a Ryo Ga Gotoku évről évre leszállított játékai, de legalább konzisztensen szolgáltatják a tartalmas, vizuálisan színvonalas bűnügyi drámákat. A Yakuza széria végül is megtette az első nagy ugrást a Like a Dragonnal és a Judgmenttel, hogy felkavarja a formulát – előbbi elmozdulást jelent a JRPG irányába, utóbbi pedig a… Folytasd az olvasást
Felszabadulás – Tales of Arise
Jól ismerjük már a legendás japán szerepjáték sorozatok elképesztő számadatait: érkezik a Final Fantasy tizenhatodik része, a Dragon Quest tizenkettedik része, és bár a klasszikus számozási rendszeren kívüli megjelöléssel, íme egy még durvább: a Tales of sorozat tizenhetedik darabja, a Tales of Arise. Ami mindebből levágható, hogy önálló részről van szó, és mivel eléggé hadilábon… Folytasd az olvasást
Sekélyes túlvilág – The Medium
A felszínen a The Medium minden olyan tulajdonságot felvillant, amire egy átlagos horrorrajongónak szüksége lehet. Adott főhősünk, aki különleges képességeivel látja a holtak világát (elnyűtt toposz, de játékmechanikai innovációval). Adott a miliő: drabális lengyel pusztulat, gangos ház, ködös erdő, rég elhagyatott nyaralókomplexum, meg a többi. Adott még az audiovizuális atmoszférateremtés csúcskategóriás képviselete is fotorealisztikus díszletekkel,… Folytasd az olvasást
Rajzfilmvadász: Monster Hunter Stories 2
A Nintendo e nyárközépre beigazított közepesen nagy dobása három szempontból különbözik élesen a fővonalas Monster Hunter játékoktól. Egyrészt Switch exkluzív, úgyhogy a Playstation és Xbox-rajongók szívhatják a fogukat. Másodrészt vizualitása színpompás rajzfilmcuccra hasonlít – nem mintha a fővonalas játékok komor horroreposzok lennének, de messze nem ennyire kedvesen csiricsárék. A harmadik különbség magában a játék műfajában… Folytasd az olvasást
Még több szaké – Ghost of Tsushima: Director’s Cut
Szaké Dzsin, ah, vagyis Szakai Dzsin egy pszeudo-történelmi mítosz központi alakjává vált az elmúlt évben, amikor is a Cusimát beterítő mongol horda ellen összekovácsolta a sziget legendásabb figuráit, és győzedelmet aratott, leitta magát a családi szakéval, fürdött egy nagyot, megírta a verseit, majd el a napnyugtába, mint egy keleti Zorro. Szerettem, mondanám, de csak féligazság… Folytasd az olvasást
Dackorszak és túlvilág – Hades
Már egy éve beszélnek róla, ráadásul jókat, de a jóból egészen eddig kimaradt mindaz, aki a PlayStation kietlen sarkában dekkol (na jó, azért elvagyunk), mert a Hades még csak most érkezett meg ide. Szerencsére sem a zsánere, sem a látványvilága nem húzott annyira felé, hogy hiányérzetem legyen, az egyetlen támpontom a fejlesztők neve, a Supergiant… Folytasd az olvasást
Vad szürkeség – Dread Templar
A minap a Realms Deep fesztivál körüli diskurzusban feltűnt, hogy sok független fejlesztő is kezdi érezni, hogy az úgynevezett „boomer shooterek” (retró lövöldözős játékok) mekkora reneszánszukat élik, de már annyira, hogy lassan navigálni sem lehet közöttük – ha valaki olyasmit szeretne játszani, mint a Doom, a Quake, a Blood, a Heretic, vagy a Duke Nukem… Folytasd az olvasást
Hormonok és kitűzők – NEO: The World Ends With You
Kezdem azt hinni, hogy ez az utcaidivat-mogul Tetsuya Nomura üldöz engem, vagy nem is tudom – lassan minden második elindított japán játékban hatalmas betűmérettel csapják az arcomba a nevét, de valójában már erre sincs szükség, hogy felismerjem stílusjegyeit. Itt van például a NEO – The World Ends With You (ami mellesleg egy The World Ends… Folytasd az olvasást