Posts Tagged → videojáték kritika

Mérhetetlen cinizmus – Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition

Próbálok valamiféle kronológiát felállítani itt, mert ezt máshogy nem lehet feldolgozni. 2001. Megjelenik a Grand Theft Auto III, lényegében egymagában változtatja meg a játékipar arculatát, hatása mind a mai napig érződik, és a Rockstar végérvényesen a leggazdagabb, legsikeresebb stúdióvá lép elő. Jelenleg nincs olyan méretű projekt, amit ne tudnának finanszírozni, tekintve, hogy a semmiért (Shark… Folytasd az olvasást →

Engedély nélküli eltáv: Call of Duty – Vanguard

A Call of Duty Vanguard kampányában majdnem semmi újdonság nincsen. Az alkotók elgondolása felteszem az, hogy ha a széria ősöreg lendületsémája működik, minek vele kekeckedni? A játék filmesen bombasztikus setpiece-ek között tereli a pléjert, akinek mint búcsúkor a céllövöldében, el kell találnia a fedezékéből vakond módra kikukucskáló, vagy az állását habzó szájjal rohamozó ellent. Ha… Folytasd az olvasást →

Odalent: The Dark Pictures Anthology – House of Ashes

Sejtem-remélem, hogy a Supermassive a Dark Pictures Anthology-val mit szeretne megalkotni: az un. portmanteau-horrorfilmeknek a videojátékos megfelelőjét. Ezek főleg a hatvanas és hetvenes években voltak rendkívül népszerűek, mostanában pedig a VHS-sorozat áldozik emléküknek. A DAP epizódjait évente dobják piacra, és alkalmazott játék-mechanizmusaikon, valamint a mindenhatónak tűnő narrátor hangján túl semmi közös nincsen bennük, sem témáik,… Folytasd az olvasást →

Pirx, jól: The Guardians of the Galaxy

Én aztán végképp nem akarom megmondani senkinek hogy hogyan végezze a munkáját, de a Guardians of the Galaxy PR-esei ettől függetlenül térdeljenek a sarokba. Az összes, a játékot beharangozó gameplay video erőltetett, nehézkes Mass Effect-másolatot ígért, a valóságnak, hogy ez a játék marha szórakoztató, nyoma sem volt bennük. Az Eidos Montreal a rettenetes Avengers tavalyi… Folytasd az olvasást →

Az erdő szelleme: Ori and the Will of the Wisps

Az Ori and the Blind Forest minden idők egyik legjobb metroidvaniája, és a 2010es évek egyik legemlékezetesebb játéka, úgy általában. Úgyhogy a pedigré, amelyhez a folytatásnak, a Will of the Wispsnek meg kellett felelnie, kötelez. A játék nem okoz csalódást, sőt: jómagam 2020 legjobb játékának tartom még most is, úgyhogy a napokban megjelent Ori Collection… Folytasd az olvasást →

Örökké egyedül: Metroid Dread

A Metroid-sorozatot kétfajta igényből hegesztették össze. Egyrészt a Nintendo szeretett volna a nyolcvanas évek közepén valami Alien-szerűt a piacra dobni, de semmi vadat, az élmény legyen csak nintendósan családbarát, a bimbózó imidzsükhöz igazított horror-light. Másrészről meg a (japánokat) zavarba ejtően sikeres Mario Bros formuláját akarták variálni, a platformjátékok megoldásait illeszteni bele egy olyan, titkokkal teleszórt… Folytasd az olvasást →

Szociál lista: Far Cry 6

A Far Cry olyan mint Thanos, “elkerülhetetlen”, az életünk szerves, vissza-visszatérő része, akár a villanyszámla. Megváltó-szimulátor, amely egyszerre joviális és véresszájú, a multimédia egyetlen olyan terméke, amely évről évre a nyugat kezébe képes adni azt a hatalmat, amelyről mindig is álmodozott: a fasiszta diktátorok kiírtásának lehetőségét (a valóságban éppen hogy hatalomra segíti őket, de erre… Folytasd az olvasást →

Colt szerint a világ: Deathloop

A Deathloop az Arkane Studios legjobb ötleteinek újrahasznosított és újrahegyezett, a Preyből meg a Dishonored-sorozatból átemelt, kilúgozott gyűjteménye, csecse-csatarendbe állítva egyetlen játéknarratívai idea megtámogatására. Amit korábban felesleges firlefrancok vettek körül, most kizárólag a fókuszért él, létezik: csak azért, hogy a csinos gép elzakatoljon. A Deathloop néha emiatt érződik mechanizmusok óraművének – szerencsére a játékélmény ezt… Folytasd az olvasást →