A nepotizmus a filmgyártásban olyan, mint egy lavórnyi rothadó meztelencsiga: nem ez jelenti a legégetőbb problémát, de azért elég undorító tud lenni, ha kellően közel kerül az arcunkhoz. Híres és/vagy gazdag, a filmiparhoz széles kapcsolati hálóval kapcsolódó szülők a többieknél nyolcezerszer több lehetőséggel induló gyermekei iránt csak a szellemileg erősen leárnyékolt emberek érezhetnek őszinte sajnálatot… Folytasd az olvasást
Nyolcvankettőre a slasher már áthaladt a műfaji zenitjén. A mainstreamből meg végképp elkezdtek kikopni, aminek az lett az eredménye, hogy készítőik hirtelen nagy adag kísérletezési szabadságnak kerültek birtokába. Az Alone in the Dark is valami ilyesmi, a szokásos slasherkliséktől igyekszik elhatárolódni. Kezdő helyszíne egy elit diliház, ahol az ápoltakat “utazóknak” hívják, bentlakásukat pedig “vakációként” jellemzik…. Folytasd az olvasást
Jó időben jó helyen lenni az életvezetés művészetének egyik kulcstényezője, és egy fiatal, független amerikai horroristának kevés jobb elfoglalható pont adódott a XX. századi tér-idő koordinátán Sam Raimi baráti körénél a 80-as évek elején – amely kör egyúttal magában foglalta a Coen testvéreket és holdudvarukat is. Scott Spiegel S. Raimi és Bruce Campbell középiskolai osztálytársa… Folytasd az olvasást
A jól ismert Csehov-szabály szerint ha az első felvonásban feltűnik egy mordály, akkor annak el kell sülnie az előadás végéig – de ilyesmiket azért a slasherekben is ismerünk. Ott van például, amit Péntek 13-faktornak lehet nevezni: ha egy slasherben tábort látunk, biztosak lehetünk benne, hogy valakit hamarosan felszeletelnek a sátrában. Jeff Lieberman rendező a Just… Folytasd az olvasást
Nyitókép: Fiatal srác tol maga előtt egy gumiabroncsot, miközben izzadtságtól és a naptól elvakítva kutatja a legközelebbi benzinkutat. A kamera elegánsan mégis vészjósló lassúsággal emelkedik föl, ahogy megközelíti a kihalt állomást. Hősük keresi a kutast, nem találja, belép egy szobába, ahol hírtelen ajtó-ablak rázáródik és mindenféle elcseszett bábfigurák ugranak elő, akik röhögni kezdenek rajta. Szökni… Folytasd az olvasást
Képzeljünk el magunknak egy szebb világot. Egy gyökeresen más 2020-as éveket, amelyben jó kezű, gyakorlott és céltudatos zsánerfilm-rendezők készítenének egyenes, szigorú, kikacsintásoktól, belterjes humortól, a paródia határán táncoló műfaji játékoktól gondosan megtisztított, rövid és éles horrorfilmeket képességes, érdekes színészek hadra fogásával. Megnyílna egy nagykörúti grindehouse-pince, és a vásznon Kristen Stewart ütne vissza final girlként egy… Folytasd az olvasást
A négy méter magas Luigi Montefiori (alias George Eastman, alias Tom Salina, alias Lew Cooper, alias Louis London, alias George Histman, alias John Cart, alias Luca Montefiori, alias Alex Carver, alias G. L. Eastman, alias Luigi Montefiore, alias Richard Franks), magát semmitől sem zavartatva „dzsoggol” át a becsülettel rendben tartott nagyonFekete-erdőn, nyomában egy pap, aki… Folytasd az olvasást
Sosem értettem Marty McFly és a doki miért kívánkoztak el a nyolcvanas évekből, másnéven minden idők legszuperállatbaróbb évtizedéből. Neonszínű divat, glasznoszty, Duran Duran és Bravo… Most hogy így belegondolok, talán mégis Mártiéknak volt igaza. Felesleges tagadni, hogy a nyolcvanas évek legjellemzőbb mozis vadhajtása nem az afgán neorealizmus, hanem a slasherfilmek voltak. Sean Cunningham 1980-ban toccsant… Folytasd az olvasást
Egészen a 2010-es évek elejéig, pontosabban amíg a Code Red ki nem adta dvd-n, ez a kanadai suttyó-slasher (eképp próbálom, a magam szerény eszközeivel a „backwood-slasher”-alműfaj elnevezését megmagyarítani) a Rituals szinte csak a legelvetemültebb horroristák előtt volt ismert. Bár ha jobban belegondolok, attól még, hogy kihozták dvd-n, pár évvel később pedig blurayen, a helyzet ugyanaz… Folytasd az olvasást
Hány rendőr kell egy villanykörte becsavarásához? És vajon hány késelés szükséges, hogy egy horrorfilmet slashernek nevezzünk? Az első egy ősi vicc, a második viszont… egy újabb. Elvégre a mozizáshoz nem volna szabad karómerev tudattal, egyenletekkel vagy mérleggel a kézben közelíteni – mégis megtesszük, mert két dolgot általában minden filmbolond imád: listákat gyártani és kategóriákba zárni…. Folytasd az olvasást