Ha azzal kezdem ezt a kritikát, hogy a DC Superhero Girls Teen Power (innentől DCSGTP) ideális kisgyerekeknek, de már tinédzsereknek nem ajánlanám, azzal némileg lenézem, ugye? Pedig ez igazából dicséret, és a játékban sincs azon […]
A lényeg: The Evil Dead
Több különböző szempontból is az Evil Dead az egyik legtökéletesebb példa arra, hogyan kell filmet csinálni. Hagyni, hogy csak a rettenetes késztetés hajtson, és mikor az innen-onnan összekapart, minimális büdzsé a nyakunkra ül és elnyomja […]
Húskampók árnyékában – The Moment To Kill
A mából, a mai olasz moziból visszatekintve szinte szédületet kelt a tény, hogy volt az ország filmtörténetében egy elég hosszan – a negyvenes évek neorealista áttörésétől a 80-as évek közepének VHS-mennyországáig – húzódó időszak, amikor […]
Tokió és démonok – Shin Megami Tensei III: Nocturne HD
Érdekes jelenség, amikor egy-egy spinoff olyannyira népszerűbbé válik a már eleve népszerű alapsorozathoz képest, hogy végül a spinoff lesz az új brand, az eredeti pedig a feledés homályában marad. Ez a jelenség a japán szerepjátékoknál […]
Első rpg-nek ideális: Miitopia
A Miitopia, a 3DS egyik legnépszerűbb rpg-jének Switches remake-je, sőt, újraturbózása csalós kis eposz: az ember először azt hinné róla, hogy a Nintendo szociális kísérletének, az un. Mii-knek csak egyfajta tessék-lássék implementálása videojáték közegbe, urambocsá […]
Istengenerációk: Jupiter öröksége
Szeretik Mark Millar szemére vetni, hogy a kommersz cinizmus papírpénz-bűze lengi be egyik-másik munkáját, hogy szaglik belőlük Hollywood megcélzása, hogy képregényei néha csak forgatókönyv-treatmentek, amelyek kizárólag azért készültek, hogy később megfilmesítsék, meg-tévésorozatosítsák őket. Van benne […]
Nyílászárók és önkannibalizmus: The Woman in the Window
Vannak rendezők, akinek az életműve még annyi nyomot se hagy, mint egy NB2-es focimeccs eredménye, másokéból viszont már olyan kényszeresen táplálkozik a hollywoodi tömegtermelés, hogy a csontokat is porrá rágták. Szegény Alfred Hitchcock, ha tudta […]
Komfort a közhelyekben: Those Who Wish Me Dead
A Those Who Wish Me Deadben nincs egy kanyi sci-fi sem, mégis olyan, mint egy időutazás. Vissza a 90-es évekbe, ahol panamakalapos régész-tudós-felfedezőként életnagyságban, élve láthatunk egy azóta szinte teljesen kipusztult műfaji állatfajt, a felnőtt […]
Pokoli körforgás: Returnal
A játékokban újra és újra meghalunk, olyasmi ez, amit kollektíven elkönyveltünk a médium egyik jellegzetességeként – és nem tudom, nincs-e valami kínos abban, amikor olykor-olykor jön egy cím és megpróbálja megtenni ezt a narratíva részének. […]
Slasher-klasszikusok #11: The House On Sorority Row
Képzeljünk el magunknak egy szebb világot. Egy gyökeresen más 2020-as éveket, amelyben jó kezű, gyakorlott és céltudatos zsánerfilm-rendezők készítenének egyenes, szigorú, kikacsintásoktól, belterjes humortól, a paródia határán táncoló műfaji játékoktól gondosan megtisztított, rövid és éles […]