A Miitopia, a 3DS egyik legnépszerűbb rpg-jének Switches remake-je, sőt, újraturbózása csalós kis eposz: az ember először azt hinné róla, hogy a Nintendo szociális kísérletének, az un. Mii-knek csak egyfajta tessék-lássék implementálása videojáték közegbe, urambocsá videojátékos utánlövés. Pedig messze nem így van: a Miitopia egy rendkívül élvezetes, még ha nem is túl mély szerepjáték, amely könnyű kézzel nyúl a műfajhoz, annak toposzaihoz és urambocsá kliséihez, a lehető legjobb értelemben komolytalanul, elérve ezzel hogy a legkisebbek is tökéletesen élvezhessenek egy, számukra talán szokatlanul komplex történetet.
A 3DS változatban kizárólag az alap, minimálisan variálható Miiket tehettük meg szereplőinké, a Switch verzióval azonban már mindenféle karakteralkotási kényszerünket kiélhetjük. Ráadásul arra is lehetőségünk van, hogy más játékosok által alkotott Miiket használhassunk, ami lehetővé teszi hogy a legelborultabb figurák irányításával mentsük meg a világot – semmi és nem akadályozza meg a játékost abban, hogy fantáziája a legszélesebb popkulturális körből szemezgessen.
Persze semmire sem lenne jó ez a széleskörű kreativitás, ha maga a játék nem lenne élvezetes, de szerencsére a Miitopia hatalmas móka. Lelkes bandánk elsődleges célja, hogy megszabadítsa Miitopiát a Sötét Nagyúr ármánykodásától – ez abszolút JRPG klisének hangzik, amit a Nindendo zsenijei a körökre osztott RPG-k fogásainak mindenféle agyafúrt megújításával frissítettek modernné. Pl. a mindenkori csatatéren “safe zone”-okat szórtak el, biztonsági zónákat, amelyekben az egyes karakterek a harc során kis időre meghúzódhatnak és nem érheti őket baj. A power-upok terén is újítottak, az egyszer használatos csodaszerek mellett ugyanezeknek boss csatákra tartalékolható szupererős variánsait is összeszedhetjük.
A gameplay loop alap JRPG: a hősök felderítenek egy adott területet, azon egy települést, eközben küldetéseket kapnak NPC-ktől, eljutnak egy dungeonba, ahol végeznek a szörnyekkel majd a bosszal, és egy rakás kinccsel térnek meg egy fogadóba. A város-dungeon-fogadó helyszínhármas ismétlődése érdekes módon nem fullad unalomba, köszönhetően elsősorban a játékos által összeszerkesztett egyedi figuráknak, illetve a köztük születő kapcsolatoknak, mert ebben rejtezik a Miitopia szíve: abban a kapcsolatrendszerben, amelyet a karakterek közé fűzhetünk. A játéknak ez a rendszere kellemes meglepetés, mert meglepően komplex, szinte randiszimulátor szerű. Minden egyes figurához egy bizonyos egyedi személyiséget lehet hozzárendelni, a játékosnak pedig felügyelnie kell a viselkedésüket és vigyáznia arra, hogy csapatának tagjai jó viszonyban maradjanak egymással.
A küldetésektől különálló szórakoztató időrablásnak is számos formájába belefutunk. Kipróbálhatjuk a helyi könyvtárat, horgászhatunk meg kismillió un. minigame-mel terelhetjük el saját figyelmünket fő küldetésünkről. Ilyesmivel igazából RPG-kben ritkán, inkább a Yakuza-sorozatban találkoztam, és ez a sok apró kis hülyeség remekül fokozza a Miitopia “slice of life” hangulatát.
Aki kizárólag a hangulatra meg a lazulásra akar koncentrálni, megteheti, a játékban van “auto battle” opció, illetve a megfelelő gombbal át tekerhetjük az összecsapásokat. A Miitopia grafikai megvalósítása egyszerű, de a maga módján nagyszerű, és kiválóan illeszkedik a játék DIY tematikájához. A környezet megvalósítása részletgazdag és tetszetősen kidolgozott, az animációk pedig andalítóan játékosak, a 3DS eredetit ügyesen modernizálva, ezzel is egyértelművé téve, hogy a Miitopiában sokkal de sokkal több van, mint amit elsőre hinnénk.