A magyar képregénypiac számomra furcsa hely. Évtizedente van egy nagy megindulás, hogy végre kiszolgáljuk az alapvetően szűk, de létező közönség igényét, hogy aztán megint visszatérjünk a csigatempóhóz. Persze beesik hozzánk egy Watchman, egy Usagi Yojimbo, a híresebb Batmanek, de ahhoz képest, ami mondjuk a lengyeleknél van, bőven van hova felkapaszkodni. Ezt a ciklikus folyamatot most… Folytasd az olvasást
A magyar képregénypiac számomra kicsit olyan, mint a Schrödinger macskája: Tudom, hogy van (mert azért hát mégiscsak 2025-öt írunk), de legtöbbször halvány lila gőzöm sincs mi történik ott, kik vannak benne, mik jelennek meg. Ezen tudatlanságomért talán nem fogok azonnal elkárhozni, mert sajnos a geekszféra ezen szelete az, mely kis hazánkban az underground legaljára van… Folytasd az olvasást
A fővonalas Hollywood, a nyugati mozikultúra narratív válsága legkésőbb 2015 óta az evidenciák közegében létezik, legnagyobb műfajai és mítoszai ekkorra elérték klimaxukat, többé-kevésbé méltó végüket. Az ezt követő közel 10 év azon tapasztalat elmélyült, permanens újratapasztalásának jegyében telik, hogy a posztklasszikus filmi elbeszélésmódnak is van határa, melyen túlról érződni kezd az autentikus elbeszélések hiányának vákuuma…. Folytasd az olvasást
Én a mai napig imádok elveszni egy jó könyvben. És bár a klasszikus irodalom esetében sokszor ez azt jelenti, hogy a képzeletem aprólékosan felépíti egy adott világ minden zeg-zugát, hogy hagyom magam sodortatni a cselekménnyel, vagy hogy lenyűgöz a mesterien szőtt próza, vannak könyvek, amelyekben az elveszést szó szerint kell érteni. A Fighting Fantasy-könyvsorozat –… Folytasd az olvasást
Egy visszatérő motívum Jon Padgett novelláskötetében a saját test észrevétele – egyfajta külső megrökönyödés, hogy az ember miért működik, hogyan jut el azokra a következtetésekre, amelyekre eljut, és ha valamiféle külső hang hatására teszi ezt, van-e valamiféle okkult metódus, amivel ezt a felsőbbrendű kommunikációt megérthetjük. A válasz a kötet központi darabjában keresendő, ami a Hasbeszélés… Folytasd az olvasást
Holttestek nélkül még csak-csak működőképes lehet egy bűnügyi fikció, az excentrizmus viszont mintha a krimik keringési rendszerének legfontosabb része volna. Felsorolni sem lehet talán, összesen hányféle furcsa nyomozót láthattunk már az évek során, de alkoholista, Tourette-szindrómás, autista, denevérjelmezes, botcsinálta és Asperger-szindrómás például biztosan volt közöttük. A skandináv krimikben a markánsan extrém (sötét, hideg, havas, esős,… Folytasd az olvasást
Roger Zelazny 1969-es regénye, a Damnation Alley a következőképpen kezdődik: egy Hell Tanner nevű motoros szivarcsikket pöccint egy sirálynak, aki nagy nyekkenéssel arrébb gurul, le a láthatárról. A csávó berúgja a motort, üldözés jön, két oldallal később le meszelik. Lapozunk párat, Hell Tanner bevállal egy öngyilkos küldetést Amerika nukleáris viharoktól sújtott, halálos útján, annak reményében,… Folytasd az olvasást
Szeretik Mark Millar szemére vetni, hogy a kommersz cinizmus papírpénz-bűze lengi be egyik-másik munkáját, hogy szaglik belőlük Hollywood megcélzása, hogy képregényei néha csak forgatókönyv-treatmentek, amelyek kizárólag azért készültek, hogy később megfilmesítsék, meg-tévésorozatosítsák őket. Van benne némi igazság. Szerencsére ez a Jupiter örökségében nem érződik – itt össz annyi a zavaró, mikor Millar libertariánus baromságai beszüremkednek… Folytasd az olvasást
A kötet szerkesztője Limpár Ildikó. Valami nagyon félremehetett az utóbbi években, ugyanis a szörnyek nem csak előmerészkedtek, hanem egyenesen kikövetelték maguknak a reflektorfényt. A horror talán soha nem volt ennyire népszerű, ennyire elfogadott hazánkban, mint az elmúlt néhány évben: két Lovecraft-magazin is felbukkant 2016-ban (Azilum és Black Aether), a kiadók is elkezdték foglalkoztatni a hazai… Folytasd az olvasást
Szóval, nekem kellett némi idő, mire észrevettem, hogy a „krimi” terminus nem csak a detektívregényt foglalja magában, hanem a tényleges crime fictiont, a bűncselekmények elkövetőiről szóló szórakoztató irodalmat is – ehhez a felismeréshez annak idején elsősorban pont az Agave korai kiadványai segítettek hozzá. Akkoriban nem szerettem a krimit, de amint felfedeztem Lawrence Block, Jim Thompson,… Folytasd az olvasást