Meg kell hagyni, szórakoztatóak az amerikai akciófilmek, de azt semmi nem múlja felül, amikor a japánok próbálják meg utánozni őket. 1987-ben az MSX2-re megjelent Metal Gear borítóján egy Michael Biehn-fotóról koppintott figura áll (nevét Carpenter egy hőséről kapja), alatta mecha vagánykodik, tessék, ki is rajzoltuk a sorozat identitását. Pengeéles vonalon az amerikai és japán popkultúra között. Minden militáris aspektusában magát komolyan vevő, narratívájában pozőr és furcsa, lázálomszerű, szószátyár, vicces, kínos, tragikus, pátoszos, látnoki.
A Hideo Kojima game, ahogy mondani szokás.
Amikor a neves auteur és a legendás IP tulajdonosa szakítottak, mindenkinek fájt, de talán most gondolhatta úgy a Konami, hogy ez az érzés már tompult, fantomfájdalommá szelídült. Olyat léptek, amit régóta kellett volna: modern platformokon elérhetővé tették ezeket a klasszikus lopakodós játékokat. Mit tartalmaz a Master Collection Vol. 1? Centire ugyanazt, mint a a PS3/X360 érában megjelent HD Collection: három Metal Geart (1, 2, meg a fekete bárány Snake’s Revenge) és három Metal Gear Solidot (1, 2, 3). Látványosan hiányzik a Peace Walker, amelyet valószínűleg a negyedik és ötödik résszel hoznak majd ki Vol. 2 cím alatt. Na bumm.
Amikor azt mondom, centire ugyanazt, egyrészt azt mondom, hogy nem millire, de azért próbáljuk oda belőni az elvárásainkat. A Konami még arra sem vette a fáradságot, hogy a sarokban pillanatra felvillanó HD Collection logót lecserélje, ugye. Ezek a játékok a Bluepoint újramesterkedett portjai, azok minden előnyével és hátrányával. Az előny, hogy végül is működnek, a hátrány, hogy a három Solid rész között nincs semmiféle formai konzisztencia, illetve, hogy mindhárom játék megrekedt egy alacsonyabb felbontáson – a vicc, hogy még ez a PS2-ről kissé felnövelt képminőség is képes szétesett vizuális effektusokat és furcsa jeleneteket produkálni.
Íme, a játékok továbbmentése sikeres, de nem az eredetieké, hanem a már eleve nem túl tökéletes konverzióké. Sorolom a meglátásaimat: az első Metal Gear-ben nem működik a mentés számlálója, a Metal Gear Solid alapértelmezettben a rosszabb minőségű PAL verziót kínálja fel, minden verzióján egy kikapcsolhatatlan, rettenetes „képjavító” szűrő van, illetve a japán gombkiosztást kapta meg. A második és harmadik részben a megnövelt felbontás vizuális problémákat okoz, de nagyjából rendben és gyorsan futnak. Ezek az Xbox-os irányítást kapták meg PS5-ön is.
Nem minden csak a negatívumokról szól szerencsére: az extrák tartalmasak, a játékokat nem cenzúrázták (beraktak viszont egy figyelmeztetést, hogy a modern befogadók vigyázzanak a lelkiállapotukra). Végigolvashatjuk a Metal Gear Solid teljes, több száz oldalas forgatókönyvét, válogathatunk verziók és kiegészítő tartalmak között egy igényes, fehér alapú menüben. Van ennek valamiféle prémium érzete azért.
Mit mondjak magukról a játékokról? Tíz évvel ezelőtt azt mondtam rájuk, hogy bizonyos dolgokban nem öregedtek jól, viszont most ezt annyival egészíteném ki, hogy ezekben a dolgokban képesek alternatívát mutatni a megszokotthoz, az elcsépelthez. Az, hogy az irányításuk majdhogynem ezoterikusan furcsa, nagyon jól szemlélteti a küldetések elvont nehézségeit is – ezekben a játékokban nem csak az a kihívás, hogy észrevétlenül osonjunk el a különféle eldugott bázisok folyosóin, hanem az is, hogy egyáltalán megértsük, mire megy ki a játszma.
A Metal Gear Solid világa egyszerre fájóan személyes és szövevényesen globális – háttérhatalmak, James Bond-gonoszok, családtagok és kettős ügynökök delíriumos szappanoperája, a végjátékukban mindig nagyszabású értekezések a geopolitika sosem látott mélységeiről, képesek metsző látleletet mutatni a háború, a hatalom és a közvélemény-formálás felfoghatatlan távlatairól – ugyanakkor nem fél belecsapni anime-stíllel megfűszerezett vagánykodó harcokat és tinédzsereknek is kínos testi humort. Nehéz kategóriákba sorolni, na.
Kifejezetten örülök egyébként, hogy az MSX2-részek is kaptak külön trófea- / achievement-listát (egyébként lehet, hogy nem próbáltam volna ki őket). Inkább csak kuriózumok: a Metal Gear első része valami egészen hipnotikus műfaji letisztultsággal mutatkozik be, mekkora újdonságként hat egy ilyen NES-közeli játékban olyat látni, hogy az ellenfeleknek valamiféle látóterük van. A Snake’s Revenge-et kifejezetten nyugati piacra szánták, az eredeti alkotó nélkül – olyan is. A Metal Gear 2: Solid Snake hatalmas minőségi ugrás mind kezelőfelület, mind portrék, mind játékmenet tekintetében – itt válnak a codec-hívások is sokkal érdekesebbé.
A Metal Gear Solid a maga PS1-es torz 3D-jével együtt is elegáns, jól rendezett, furcsa és meglepően játszható, ám alig pár órás kaland, a második már nagy elánnal veri át a játékost és húzza be egy olyan konspirációba, amelyből soha többé nem lehet kimászni. A harmadik rész, a Snake Eater (a Peace Walker híján) a gyűjtemény ékköve, Big Boss eredettörténete csordultig van stimulációkkal, ennek egy része kőkeményen érzelmi, egyébként pedig a legjobb dzsungeles túlélő-imsim, amit valaha létrehoztak, megbolondítva némi hatvanas évekre jellemző kémfilmes sármmal.
Mint minden Konami-gyűjtemény esetén, itt is nehéz azt mondani, hogy nem ajánlom azoknak, akiknek eddig kimaradt. Hát persze, hogy ajánlom, a jó életbe, egyszerűen bűn lenne kihagyni őket. Ebben a csomagban (kicsit megnyomódva, ferdén nyomtatva) ott van a játéktörténelem legkülönösebb és legbámulatosabb szelete, mondhatnám, hogy máig érződik a hatása ezeknek a játékoknak, de ezt furcsa lenne úgy mondani, hogy konkrétan hasonló sincs a piacon.
A Hideo Kojima game, tetszik tudni. Azt nem lehet csak úgy leutánozni.
Viszont tekintve, hogy ebbe a designerguru kis csapata már nem szólt bele, nem is profitál belőle, keserű vásár. A Konami azzal, hogy ebben a formában elérhetővé teszi, annyira minimum, és sajnos a gyűjtemény minden porcikáján meglátszik, hogy szarnak bele az egészbe. Ott porosodott az IP, hát előcsapták az asztalra egy kis profitért, úgy, ahogy volt. Minimális a munka, amit beletettek.
Bárki, akinek már megvan valamilyen formában a HD Collection, messze kerülje el, semmi olyasmit nem talál itt, ami előrelépés lenne – mindenki más pedig kénytelen ezt a verziót venni. Nekik azt tanácsolom, várjanak egy jó leárazást, mert bár használható, ami benne van, mégiscsak megette a rozsda.