Csak hogy rövidre zárjam a kérdést: egy olyan játékról van itt szó, amibe csak akkor érdemes belefogni, ha az ember ismeri a Yakuza-széria kései darabjait. A Like A Dragon: Gaiden: The Man Who Erased His Name ugyanis valahol a Yakuza 6 után és a Yakuza: Like A Dragon környékén játszódó mellékszál (amely főszálból érkezett és főszálba tart vissza), nem belépőknek való, nem is helyettesíthet más részt. A cím már árulkodik: a japánok az ilyen oldalági történeteket hívják gaidennek. Kazuma Kiryu a főhősünk, annak ellenére, hogy halálát megrendezte és kvázi lelépett a sorozatból. Persze nem lehet csak úgy lelépni, nem igaz?
Már csak azért sem, mert ez a formula, ez a közeg, ez az egész hosszú széria új reneszánszát éli, és egy újabb rész sohasem jár fáradt sóhajjal. A minőség mindig egy bizonyos szint fölött marad, és ez a szint majdhogynem ismeretlen a nyugati játékgyártásban. Ez a mostani epizód mindössze annyival lóg ki a sorból, hogy rövidebb, személyesebb, és ahogy a dobozos verzió nyugati hiánya mutatja, a sovány célközönségen belül is egy szűk rétegnek szól.
Ezért is nehéz összefoglalni, mit is várjon tőle az ember. Egyrészt nyilvánvalóan azoknak a figyelmét akarja felkelteni, akik már minden részt lenyomtak, értelmezhető az előző, Yakuza 6-tal záruló éra epilógusaként, illetve a következő rész prológusaként – de önmagában nem nagyon. Másrészt, mi újat lehetne mondani magáról a játékmenetről: ugyanazt variálja, amit eddig az összes többi, ráadásul egyikhez képest sem több vagy jobb (eleve kisebb tereket járhatunk be, illetve a Lost Judgment-hez képest a verekedés sem különösebben izgalmas).
Lecsupaszítva erről szól ez a sorozat: szaladgálni mások parancsaira, útközben elverni a huligánokat és segíteni a legfurább embereknek is. Itt sincs másképp. Ha újdonságot kellene emlegetnem, a használható kütyüket felhozhatom, az a megmagyarázhatatlanul hirtelen arzenálunkban termett drótvető legalább megbolondítja egy kicsit a harcokat az ellenfelek megkötözésével vagy arrébb rángatásával. Ami a többi tevékenységet illeti, maradtak a klasszikus minijátékok és őrült mellékküldetések, nekem továbbra is a SEGA arcade-játékok bámulatosan szépen emulált gyűjteménye a nyerő, meg persze csak úgy sétálgatni különböző realisztikusan berendezett városrészekben.
Nincs itt semmi radikálisan érdekes, mármint a történet drámai részét leszámítva, de azt is a hossz kitöltését szolgáló erőltetések, túlnyújtott párbeszédek, töltelékek terhelik, és persze mindez tényleg csak azok számára élvezhető, akik ismerik ezt a gazdag, több jakuza-klán érdekhálózatában kibontakozó mitológiát. Újoncoknak nincs mit mondani, veteránoknak inkább a közvetlen átélést ajánlom – készüljenek ők hosszas átvezető videók sorozatára.
A főmenüben egy kipróbálható Like a Dragon: Infinite Wealth demó és egy kétjátékos minijáték-szekció is helyet kapott, szóval, ha soványnak is tűnik a kínált anyag, azért az látszik, hogy igyekeznek az árat legalább valamivel indokolni. Feleslegesen, mert tulajdonképpen semmi szégyellnivalója nincs, minőségi szempontból hozza a megszokottat, az elvártat, de még ebben a minimumban is jóval több van, mint sok más játékban, amely több száz órányi tartalommal kérkedik.
A Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name nem szól mindenkinek, de az átlag Yakuza-rajongónak pont ideális időtöltés, amíg az Infinite Wealth megjelenik. Kanpai!