„Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam”, s azon kaptam magam, hogy egyre többször kirándulok démonok közé – nem, nem az érkező negyedik rész, inkább csak úgy a körülmények miatt, így gördültem rá megint a Diablo-sorozatra. Akciós volt nemrég a második és harmadik rész csomagja PSN-en, de itt sem álltam meg, az… Folytasd az olvasást
Én a mai napig imádok elveszni egy jó könyvben. És bár a klasszikus irodalom esetében sokszor ez azt jelenti, hogy a képzeletem aprólékosan felépíti egy adott világ minden zeg-zugát, hogy hagyom magam sodortatni a cselekménnyel, vagy hogy lenyűgöz a mesterien szőtt próza, vannak könyvek, amelyekben az elveszést szó szerint kell érteni. A Fighting Fantasy-könyvsorozat –… Folytasd az olvasást
A Bayonetta 3 az utóbbi évek olyan interaktív mesterműveinek sorát gyarapítja, mint a Breath of the Wild vagy a God of War – epikus sztori, amelyben a játékmenet lépten-nyomon lélegzetelállító csavarokkal kápráztat el. A Bayonetta 3 a káosz, a humor, a szexualitás és a csupasz szórakozás hullámvasútja, amelyben minden perc számít. A Démonrabszolgák megidézésének új… Folytasd az olvasást
Tessék, jó hírem van azoknak, akik kedvelik a Borderlands humorát (vajon hányan lehetnek?), a Tiny Tina’s Wonderlands egy csaknem teljesen olyan viccekre és gegekre épülő lövölde ugyanazoktól az alkotóktól. És persze ugyanannak a világnak egy különc spinoffja is ez – ismerjük már DLC-kből, meg miegymás. Azoknak is jó hírem van, akik nem különsebben ragaszkodnak a… Folytasd az olvasást
Tessék, már megint Nomura – védjegye, hogy a nevét valamiért fel kell tüntetni a főmenüben mint karaktertervező, és a karaktertervezés nála annyi, hogy valakire ráad egy farmert és egy tornacipőt. Jack, a Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin főhőse a lehető legpuritánabb default dühös PS3-as videojáték-protagonista, akinek nem lenne szabad léteznie 2022-ben, szóval valahol van… Folytasd az olvasást
Jól ismerjük már a legendás japán szerepjáték sorozatok elképesztő számadatait: érkezik a Final Fantasy tizenhatodik része, a Dragon Quest tizenkettedik része, és bár a klasszikus számozási rendszeren kívüli megjelöléssel, íme egy még durvább: a Tales of sorozat tizenhetedik darabja, a Tales of Arise. Ami mindebből levágható, hogy önálló részről van szó, és mivel eléggé hadilábon… Folytasd az olvasást
Az van, hogy újabban (megint) nyakig benne vagyok az Artúr-mondakör és a jungi pszichológia legelborultabb mélységeiben – nem bánom, mert így szembesülni a Sir Gawain és a Zöld Lovag legújabb, David Lowery-féle adaptációjával valamivel könnyebb. Féltem is egy kicsit az avatatlanokat (felvágunk már az elején?), mert ez egy nehézkes mű, kevés információt szolgáltat a mitikus… Folytasd az olvasást
Tudom hogy kisebbségben vagyok, de szívből szeretem a Skyward Swordot. Már 2011-ben, első megjelenésekor is oda voltam érte. Állítom, hogy a Skyward Sword rendelkezik az összes Zelda közül a legizgalmasabb, legkidolgozottabb történettel – egy olyan sztorival, amely a franchise legendáriumának hiányzó alapköveit rakja le. Megértem, hogy a motion control annak idején sokaknak az agyára ment,… Folytasd az olvasást
„Find me and walk beside me” – ezzel a mondattal nyit a Legend of Mana, illetve jelen esetben ennek a PlayStation-klasszikusnak a felújított változata. Mindenféle ezoterikus értelmezést mellőzve, azt hiszem, egyenesen engem szólított meg, és engedelmeskedtem is. Itt egy olyan játékélmény, aminek nehéz ellenállni. Teljesen más, mint amihez hozzászoktam az elmúlt két generációban. Minden mechanikája,… Folytasd az olvasást
Egészen vicces látni, hogy most a PlayStation 5-ön egyszerre van fent nálam a Final Fantasy VII, a Final Fantasy VII Remake és a Final Fantasy VII Remake: Integrade, de egyik sem ennek a specifikus résznek az eredeti víziója. Ez az a rész, amely a legtöbbfelé ágazik alternatív klónjai, spinoffjai és feljavításai útján, olyan, mint valami… Folytasd az olvasást