Erre mondják, hogy nehéz szülés. Ezt a kritikát tiszta lelkiismerettel anélkül, hogy az eredeti Resident Evil 4-gyel játszottam volna, nem lett volna szabad megírni. És hogy a hárdkór gémerek a késüket a nyakamnak szegezhessék: mivel soha a büdös életben nem játszottam vele. Kimaradt, mint ahogy az az egész évtized, amelyben piacra dobták. Szóval ahhoz, hogy… Folytasd az olvasást
Author Archives → Wostry Ferenc
Dőzs: Fire Emblem Engage + Kirby’s Return to Dreamland Deluxe
A videojáték ipar reflexei gyökeresen különböznek minden más multimediális konszernétől. Az öreg Hollywood például az év legelején dobálja piacra az érdektelenebb produktumait, valamit kell velük kezdeni, hadd menjen. A játékipar viszont nem retten vissza attól, hogy karácsony után röviddel (és ez gyakran előfordul) az év legjobb alkotásaival célozza be a nagyérdeműt. Félreértés ne essék, a… Folytasd az olvasást
Délvidéki eszelős: A texasi láncfűrészes mészárlás 2
Folytatást készíteni akkor érdemes, ha van valamit javítani, felcsiszolni az alapművön nem odakozmálni mindazt, ami jó volt benne. Persze az üres falnak is értelmesebb ezt mondani, amikor a sequel-pumpálás már lassan ősidők óta bevett hagyomány Hollywoodban, pláne ha egy olyan műfajról beszélünk, mint a horror. Ahol a befektetés – megtérülés inga aránya még a tizedik… Folytasd az olvasást
Szomszédok: Démonok 2
Az urbánus együttélés még annak is az agyára megy néha, aki gyerekkora óta erre van szocializálva. Nem születtünk, urambocsá teremtettünk szardínia-módra létezni, a túlságos közelség egyben állandó súrlódást is jelent. Mit lehet ellene tenni? Annak, akinél a békés megoldás szóba sem jöhet és elszakad agyában a cérna, a válasz egyértelmű, és a jó öreg testi… Folytasd az olvasást
Pixelintrika: Tactics Ogre Reborn
27 év. Videojáték-történelmi viszonylatban 4 generáció. Épp elég ahhoz, hogy aki szétjátszotta az agyát az eredeti, 1995-ös Tactics Ogréval, az semmire se emlékezzen belőle. Hogy maradéktalanul élvezhesse ezt a 2022-es kiadást, ami igazából a remake remake-je, hiszen a játék már egyszer feljavított, 2010-es verzióján alapul. Alkotói sebészmódra, két kézzel nyúltak az Ogre mellkasába, hogy erővel… Folytasd az olvasást
Az év videojátéka: Elden Ring
Ritka az efféle, milliók idegvégződésein sercegő konszenzus. Jó, persze, nem ismerek mindenkit, ettől függetlenül meglepő a témában az egyetértés mértéke: 2022 legjobb játéka, a God of War Ragnarök ellenére, az Elden Ring. Hidetaka Miyazaki designer-látomásának majdnem végső alakja, a játék, amelyet mindig is meg akart csinálni. “Majdnem végső”, hiszen ez a kifejezés nem jelent manapság… Folytasd az olvasást
Fulci az űrben: The Callisto Protocol
A hetvenes-nyolcvanas évek body-in-pieces fantáziái mára erejüket vesztették, hatásuk szó szerint csontig kopott. Köszönhető ez annak, hogy a gore szinte sorminta, elhagyhatatlan díszítőelem a huszonegyedik század horrorfilmjeiben, horrorsorozataiban. Manapság a műfajnak a hatásvadászat másfajta eszközeivel kell élnie, urambocsá okosabb ötletekkel kell(ene) előállnia annál, mint mikor mondjuk valaki kihányja a saját beleit. Az már más tészta,… Folytasd az olvasást
Neon Genesis: Xenoblade Chronicles 3
A Xenoblade szériát a Switchre teremtették, és a Switchcset a Xenoblade szériának. Nem szó szerint persze: Wii-re hozták ki először, WiiU-n tovább szenvedett, hardvertechnológiai korlátok közt vergődött mint koca a sárban, csak azért, hogy a Switchre betoppanván bimbóit széjjeltárva kivirágozhasson. Hogy a malac hogy illik bele ebbe a második metaforába, nem tudom. Mindenesetre a Xenoblade… Folytasd az olvasást
Egyedül: Az utolsó ház balra
Wesley Craven halott. Azután halt meg, hogy karrierje során, évtizedenként legalább egyszer megreformálta a horrort. Persze voltak hullámvölgyei is szép számmal, ki ne emlékezne például a politikailag überkorrekt People Under the Stairs-re (1991), amelyben a fehér filmes másfél óra alatt véget vetett a rasszizmusnak. Az ilyesmit nem szabad elsietni. Karrierjének elején meg főleg volt még… Folytasd az olvasást
Slasher-klasszikusok #15: Egyedül a sötétben
Nyolcvankettőre a slasher már áthaladt a műfaji zenitjén. A mainstreamből meg végképp elkezdtek kikopni, aminek az lett az eredménye, hogy készítőik hirtelen nagy adag kísérletezési szabadságnak kerültek birtokába. Az Alone in the Dark is valami ilyesmi, a szokásos slasherkliséktől igyekszik elhatárolódni. Kezdő helyszíne egy elit diliház, ahol az ápoltakat “utazóknak” hívják, bentlakásukat pedig “vakációként” jellemzik…. Folytasd az olvasást