Erre mondják, hogy nehéz szülés. Ezt a kritikát tiszta lelkiismerettel anélkül, hogy az eredeti Resident Evil 4-gyel játszottam volna, nem lett volna szabad megírni. És hogy a hárdkór gémerek a késüket a nyakamnak szegezhessék: mivel soha a büdös életben nem játszottam vele. Kimaradt, mint ahogy az az egész évtized, amelyben piacra dobták. Szóval ahhoz, hogy a remake-et a magam gyökérőszinte módján értékelhessem, az eredetin is végig kellett mennem. Megtörtént.
Ez elkerülhetetlenül magával hozza azt is, hogy az égvilágon semmiféle nosztalgikus kötődésem nincs hozzá. Meg a sorozathoz, úgy általában. Talán csak a 98-as franchise-indítót vittem végig egyedül, még a ős Playstation-ön. Ehhez kalibráld az alábbi sorokhoz pászintott elvárásaidat.
Most, hogy önmagam emígyen exkuzáltam, el kell ismernem, mert pofon-egyértelmű: az eredeti Resi 4 egy mestermű. Az elmúlt évek kontextusában főleg: műfaji forradalom, telepakolva eredeti játékmechanikai ötletekkel (3PS, csókollak), soha addig nem alkalmazott megoldásokkal és mindezt egy olyan megunhatatlan camp horror, zsánerkliséket kifordító vagy éppenséggel azokban szemérmetlenül lubickoló eszement hullámvasútra kenték fel (tudom hogy keverem a szóképeket, de bizonyos szempontból a Resi 4 is pont ezt csinálja, úgyhogy kit érdekel) amilyet a Capcom azóta is szeretne újraalkotni a folytatásokkal, csak épp nem sikerül nekik az istennek se. Szóval csináltak belőle inkább egy remake-et, the next best thing.
Az alapszitu eleve coolsági lopkodás, Carpenter Menekülés New Yorkból-jának a spanyol agrár rögvalóba való átemelése, innen kellene a szuperkommandós Leonnak az amerikai elnök lányát kimentenie, bűnözők helyett zombik(?) karmai közül. A remake mindent, ami az eredetiben működött, meragad, és berohan vele az erdőbe. Mert igaz ugyan, hogy egy remekművön nem sok mindent lehet javítani, szebbre pofozni azt, amit az idő elkoptatott, nem árt. Az eredeti gyakran pucsító módon széjjelfutó mechanizmusai közé némi kohéziót kalapálni. Pár hangulatgyilkos, tonálisan disszonáns megoldást kioperálni, sőt kitépni. Olyan magabiztossággal, amely azt sugallja, mi jobban tudjuk, mi kell a népnek, jobban, mint azok a rajongók, akik a változatlanságot igénylik, még egy remake-ben is.
Persze nem csak elvettek, hozzá is adtak. A grafikai lenyűgözően kidolgozott, gyönyörű HD, a jelenlegi generáció játékai között az egyik legpofásabb. Az NPC-k már messze nem viselkednek olyan átgondolatlan, gyökér módon, mint korábban. A környezeti veszélyforrásokból sokkal több van. És a gore. A jó öreg gore… Capcoméknál a visszafogottság álszent maszkja a kukában landolt a jelek szerint, mert a remake szó szerint fröcsög, hogy az aktuális istene áldjon meg mindenkit, akinek a Resi42023-hoz köze volt. A legintenzívebb renováláson természetesen a harcrendszer esett át, meg minden, ami közvetlen vele kapcsolatos: a kamerakontroll; az, hogy Leon most már egyszerre tud futni és lőni, illetve hogy fazonunk a kését most már egyaránt tudja lesből támadós gyilkosságokra, parry-kre és finisherekre használni – ennek a nagyfokú szabadságnak az árát persze meg kell fizetnünk, a kés szavatossága mint a kínai tornacsukáé.
Soha egy pillanat nyugalom nincs a Resi4-ben. A lőszer fogy, mint insta-ribanc a bikini szezon előtt, bár az eredeti Resi4-gyel ellentétben ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy két másodpercen belül megmurdelünk, inkább felhívás arra, hogy nézzünk kreatívabb túlélési technikák után. Ami nem is árt, mert ellenségeink nem igazán türelmes fajták, zugokban, lezárt helyeken, barrikádok mögött megbújni előlük sokáig nem lehet, kempelni a saját magad nyakába akasztott halálos ítélet, lebontják a kecót, és elharapják az ütőeredet. Ahogy említettem: nyugi zéró. Ehhez jön, hogy minden ciki poént, ami a játékot öregítheti, köztük a Metal Gear paródiát meg Ashley potenciális fanservice-ét, kivágták a fenébe. Amiből egyenesen következik, hogy az eredeti Resi4 goofy, campy hangulata ehelyütt csak nyomokban van jelen – ez nem feltétlenül előny, sőt -, másrészt ennek, a pluszként jelenlevő blikkfangok hiányának köszönhetően lesz egyértelmű, mert csak egyetlen hangulati szint marad, hogy a Resi4 nem egy különösebben félelmetes játék. És inkább akció, mint horror, most aztán már főleg. Ettől még persze feszült, mint a halált váró ideg.
Egyetlen előnye van annak, hogy a humort pislákoló gyertyaként fújták el belőle: a szubtextus még inkább egyértelmű, a dolgozó osztály semmibe vétele, végletekig való kihasználása a felsőosztálybeli gazdag férgek által (no spoilers). A japánok az ilyesmit eleve jobban építik be a videojátékokba, mint a töttyedt nyugat. Mindez, a fenyegető grafikai megvalósítás gótikus csúcsra járatásával, a szkript leköszörülésével (a dialógokban sokkal kevesebb a bárgyúság, hálistenek) és a szörnyek “gyönyörű” kipofásításával (rengeteg meglepetést tartogatnak, még Resi4 profiknak is) egy olyan szenzációs játékká áll össze, amely nem taszítja le az apját a jelentőség dobogójáról, hanem inkább odafér melléje – és mivel fiatalabb, kevesebb a ránca.