Ha gyerekkorom legfélelmetesebb mozgóképes élményét kellene megtalálni, akkor igen mélyre kell ásnom, hogy valamit a felszínre hozzak. Nem azért, mert már akkor vasból voltak az idegeim, hanem azért, mert egyszerűen alig jutnak az ilyen élmények az eszembe. Persze volt, hogy kisgyermeki fejjel láttam részleteket a Terminátor első részéből, VHS-en láttam a második részt (ideiglenes gyerekmegőrzés… Folytasd az olvasást
Az 1975-ös Profondo Rosso (Mélyvörös) című film a témánk Dario Argento rendezésében. Ezzel kirándulást teszünk a kontinentális Európa horrorjába is, pontosabban Olaszország őshonos alzsánerébe, a giallóba kóstolunk bele. Vendéget is hívtunk az adáshoz, Szabó Kristóf tartott velünk, hogy megismerkedjünk az olasz ponyvahorrorral és Dario Argento filmográfiájával.
Az egykori Szovjetunió területéről nem nagyon jöttek jó dolgok, de ha mindenáron kivételt akarunk találni, akkor az mindenképp a filmes alkotásaik. Bár az pártállam abszolút beállt a művészek támogatása mellé, de nem meglepő, hogy csak azok a filmek élték túl az idő vasfogát, amikben jobban dobogott a művészi önkifejezés mintsem a kötelező propagandaelemek kipipálása. Előbbiért… Folytasd az olvasást
Egy koponyába hatoló tű képével kezdődik. Nem köntörfalaz, hanem szinte rögvest meghatározza és keretbe teszi azt, amit az elkövetkezendő másfél órában látni fogunk: egy idegen test és hatalom, ami behatol lényünk legmélyére, az agyba. A műveletet magán elvégző fiatal nő zaklatott arcáról, rögvest átváltunk egy másik helyszínre: fényűzés, üvegliftek, parti, látvány, a jóléti kapitalizmus megtestesülése…. Folytasd az olvasást
Az emberi félelemeket sokféleképpen lehet besorolni. Vannak az elemi, ősi félelmek például a sötétségtől, a haláltól, amik évezredek óta a civilizáció része. Vannak azok a félelmek és rémek, amiket az évszázadok során mi magunk alkotunk meg történetekben, mítoszokban vagy a vallásban. És végül vannak azok, amik akarva-akaratlanul is a modern civilizációval együtt jönnek, és amiket… Folytasd az olvasást
Tovább folytatódik cikksorozatunk, ami a legjelentősebb külföldön dolgozó magyar filmesek munkásságát dolgozza föl, elsősorban műfaji szempontok alapján. Márpedig nem sokan vannak, akiknek életműve olyan szerteágazó, gazdag és hosszú életű, mint Peter Medak alias Medák Pétéré. A nagyvásznon és a televízióban egyaránt bőséggel dolgozó Medák ugyanis még 80 év fölött is aktív, és szinte minden műfajban… Folytasd az olvasást
Ha cirka harminc éve jött volna ki, akkor a digitális videókölcsönzők helyett az igaziak egyik nagy slágere lett volna a három évvel ezelőtti A bébiszitter. Ami pont csak annyira piszkálta meg a tinifilmes slasher-ek jól bevált receptjeit, hogy azt a mai, önironikus kikacsintásokon, műfaji dekonstrukciókon nevelkedett generáció és a régi motorosok is egyaránt be tudják… Folytasd az olvasást
Érdekes belegondolni abba, hogy az összes ismert műfaj közül egy az, aminek még Oroszországban is évszázados hagyománya van, ez pedig a science fiction. Még a szovjet érában is, ahol minden más a kapitalista országok kapudrogjaként volt megbélyegezve, a sci-fi túlélte a bürokrata cenzorokat és virágzott. A Sztrugackij-fivérek irodalmi munkássága mai napig etalonértékű, ami pedig a… Folytasd az olvasást
A popkultúra minden évtizedének megvan a maga sajátos oldalhajtása. Valami, amit mindannyian csináltunk, egy zenei stílus, amit mind hallgattunk vagy egy film, ami biztos megvolt a családi VHS kazettán. Mai fejjel nem tudjuk, hogy miért, csak az a biztos, hogy ezek a furcsaságok felnövekedésünk biztos részévé vált. Legyen az a 2000-es évek nu metálja, a… Folytasd az olvasást
Mindenkinek megvannak a kedvenc mondásai, amikről tudja, hogy bizonyos szinten elcsépeltnek vagy klisésnek hangzanak, mégis igazak. Számomra az egyik ilyen, hogy a sci-fi, minden technikai látványossága vagy elrugaszkodott ötlete ellenére alapvetően az emberről szól, az emberi természetről, ami még a legdisztópikusabb helyzetekben is megváltozhatatlan. Ugyanazok lesznek a nagyságot vagy a túlélést biztosító erényeink, mint a… Folytasd az olvasást