Posts Tagged → francia

Halálspirál a semmibe – Reflection of a Dead Diamond

Amikor filmet nézünk, akkor az esetek kilencven százalékában kötött szabályok mentén érkeznek felénk a képek és hangok. Főszereplő, antagonista, konfliktus, mellékkarakterek, szimbolikus kulcspillanatok köré szerkesztett cselekmény. Mindez többszörösen aláhúzva, ha egy specifikus műfajba lépsz be. A lehetőségeid ilyenkor rendezőként: Szigorú szabálykövetés, szabályokon belüli minimális mozgás, szabályokra való kikacsintgató önreflexió. De ezek között is van ezeken… Folytasd az olvasást →

Megáll az idő: Tavaly Marienbadban

“Dance first. Think later. It’s the natural order.”Samuel Beckett “I’ll be damned, here comes your ghost again.”Joan Baez A múltból Alain Robbe-Grillet írásaiban a létezésről szóló álom lesz. Hősei a mágikus realizmust radikálisan szubjektív szempontból megélő szemtanúk, amely demimonde egyrészt Cocteau Orfeuszát (1949), másrészt pedig Jess Franco és Jean Rollin sexploitation-világait idézi meg. A “leképező… Folytasd az olvasást →

Jean-Pierre Melville-sorozat: A szamuráj

A szamuráj (1967) főhőse, Jef Costello egy csendes, egyáltalán nem hivalkodó, de azért elegáns és jóvágású bérgyilkos. Írója-rendezője, Jean-Pierre Melville nyilvánvalóan szerelmes belé, legalábbis a karakter eszméjébe, abba a koncepcióba, hogy valaki a saját szakmájában ennyire egyenes és egyszerű legyen – nem véletlenül nyit a film Costello puritán, dísztelen lakásában, csak a cigarettafüst bodorodik lustán,… Folytasd az olvasást →

Jean-Pierre Melville-sorozat: A vörös kör

“Gautama Sziddhárta, a Buddha vörös krétával kört rajzolt a földre,és azt mondta: Azoknak az embereknek, akiknek egy napon találkozniuk kell,bármi legyen is addigi sorsuk,bárhogyan tegye is próbára őket az élet, találkozni fognak a vörös körben.” Melville Vörös köre (1970) ezzel a Buddha idézettel nyit, amely valójában az író-rendező kitalációja. Csak éppen annyira ide illik, idekívánkozik,… Folytasd az olvasást →

Jean-Pierre Melville-sorozat: Az áruló

Az ember morális lény, ami a reménytelen pszichopatákat leszámítva még a bűnözőkre is igaz, és ez toronymagas labda a művészek számára. 1962-ben készült ultrafekete filmjében Jean-Pierre Melville könyörtelenül le is üti ezt a labdát. Párizs környékén ténykedő, nagyban játszani akaró, kisebb stílű bűnözőinek bukását a morális érzékük okozza: az itt szinte megfoghatóan plasztikusan ábrázolt tolvajbecsület…. Folytasd az olvasást →

Jean-Pierre Melville-sorozat: Bob nagyban játszik

Az éjjeli köd úgy terpeszkedik a városon, mint a plüssszőnyeg a nappali közepén. A kamera a piszkos utcákat pásztázza, az ilyenkor lézengő figurákat, majd felkapaszkodik egy emeleti ablakba. Egy füstös szobába, ahol gyűrött arcú nehézfiúk kártyáznak. Az egyiket követi, azt aki ballonkabátban, kalapban távozik. Szájából a cigaretta elengedhetetlen, azonnal tudjuk, hogy ő lesz a hős…. Folytasd az olvasást →

Ez eddig kimaradt #3: Black Moon

Louis Malle kétségkívül jelentékeny filmrendező volt, az ütemérzékén azonban igazán csiszolhatott volna még egy kicsit. Ha ugyanis első filmjével, a Felvonó a vérpadra című nagyszerű bűnügyi drámával nem 1958-ban lép a színre, hanem vár ezzel úgy két-három évet, akkor már vidáman szörfözhetett volna ő is a francia újhullám fodrain, és talán nem takarta ki volna… Folytasd az olvasást →