Főszerepben Mimsy Farmer – és a türkizzöld színárnyalat. A digitális szürkeség búval bélelt korában szügyig járva ez utóbbi felettébb különösnek tűnhet, a 70-es évek olasz filmgyártásban azonban nem számított egyedi gyakorlatnak. Francesco Barilli filmje azonban ezzel, vagyis Dario Argento, Mario Bava, Sergio Martino és társaik korabeli műveivel együtt szemlélve is bízvást egyedinek tekinthető – már… Folytasd az olvasást
Hosszú évekkel azelőtt, hogy vezető rendezői, Dario Argento, Lucio Fulci vagy Sergio Martino alkotói minőségükben megérkeztek volna Amerikába (amiben egyébként sajnos nem lett túl sok köszönet), az erőszakban dús olasz zsánerfilmezés egyik legpompázatosabb oldalhajtása, a giallo már megvásárolta úgymond a jegyét egy tengeren túlra tartó cirkálóra. Előbb a grindhouse-mozikba vergődtek el a bőrkesztyűkben, maszkokban, késelésekben… Folytasd az olvasást
A szamuráj (1967) főhőse, Jef Costello egy csendes, egyáltalán nem hivalkodó, de azért elegáns és jóvágású bérgyilkos. Írója-rendezője, Jean-Pierre Melville nyilvánvalóan szerelmes belé, legalábbis a karakter eszméjébe, abba a koncepcióba, hogy valaki a saját szakmájában ennyire egyenes és egyszerű legyen – nem véletlenül nyit a film Costello puritán, dísztelen lakásában, csak a cigarettafüst bodorodik lustán,… Folytasd az olvasást
Roger Zelazny 1969-es regénye, a Damnation Alley a következőképpen kezdődik: egy Hell Tanner nevű motoros szivarcsikket pöccint egy sirálynak, aki nagy nyekkenéssel arrébb gurul, le a láthatárról. A csávó berúgja a motort, üldözés jön, két oldallal később le meszelik. Lapozunk párat, Hell Tanner bevállal egy öngyilkos küldetést Amerika nukleáris viharoktól sújtott, halálos útján, annak reményében,… Folytasd az olvasást
Vannak a meghittségnek különféle árnyalatai, ezt pedig, ha minden jól megy, így az ünnepek tájékán meg is tapasztalhatjuk. Ennek egyik változata, hogy nem várt telefonhívásokat kapunk, mondjuk, olyasvalakitől, akit nem is ismerünk. Amikor pedig rákérdezünk kilétére, válaszul a legintimebb élethelyzeteket felidéző nyögések és lihegések érkeznek válaszul. Egy ilyen karácsony már nem lehet túl unalmas, nem… Folytasd az olvasást
A spanyol horrorfilm-készítés hősei számosak, felsorolni őket majd européer horror-visszatekintésünk feladata lesz. Most Amando De Ossoriót emelem ki közülük, aki a képzőművészetből nyargalt át a filmrendezébe. Először olasz spagettiwesternek paellásított átiratain edződött, majd 1969-ben váltotta meg belepőjét a horrorba a Malenka című vámpírfilmjével. A korszak szexszimbóluma, Anita Ekberg játszotta benne a gyönyörű szőke szűzlányt, amiből… Folytasd az olvasást
Vannak filmek, amikről el tudjuk hinni, hogy kortalanok max a helyszínek és a múló évek árulják el, mikor készült. És vannak filmek, amikből olyan erősen árad az adott éra korszelleme, hangulata, atmoszférája, hogy az egyszerre körbezárja és egyben konzerválja is. A White Lightning (nálunk: Olcsó whiskey) pontosan az a fajta film, ami egész egyszerűen nem… Folytasd az olvasást
Hány rendőr kell egy villanykörte becsavarásához? És vajon hány késelés szükséges, hogy egy horrorfilmet slashernek nevezzünk? Az első egy ősi vicc, a második viszont… egy újabb. Elvégre a mozizáshoz nem volna szabad karómerev tudattal, egyenletekkel vagy mérleggel a kézben közelíteni – mégis megtesszük, mert két dolgot általában minden filmbolond imád: listákat gyártani és kategóriákba zárni…. Folytasd az olvasást
A foglalkozásukra nézve igazságosztó képregényhősök élete kora reggeltől lámpaoltásig az erőszak jegyében áll: vagy ők ütnek, vagy őket üti-veri valaki. El lehet képzelni, mit okoz ez a folyamatos hirig a maszkos kalandorok fejében – illetve képzelegni sem kell, hiszen az ebből a szempontból az évek során igen alaposan körbejárt Batmannek két olyan alaptörténete is megjelent… Folytasd az olvasást