A jövő csizmasarka: Dredd bíró aktái, 1. kötet

Papír

A jövő csizmasarka: Dredd bíró aktái, 1. kötet

A foglalkozásukra nézve igazságosztó képregényhősök élete kora reggeltől lámpaoltásig az erőszak jegyében áll: vagy ők ütnek, vagy őket üti-veri valaki. El lehet képzelni, mit okoz ez a folyamatos hirig a maszkos kalandorok fejében – illetve képzelegni sem kell, hiszen az ebből a szempontból az évek során igen alaposan körbejárt Batmannek két olyan alaptörténete is megjelent magyarul (A gyilkos tréfa és A sötét lovag visszatér), amelyből világos képet kaphatunk a derék hérosz pszichéjének állapotáról. Amit látunk: siralmas. És meglehetősen ijesztő.

A Dredd bíró jövőbeli világában (a XXI. század legvégén járunk) nagyon egyszerűen megoldják a problémát: csak azok mehetnek éjjel-nappal bűnözőket püfölni, rúgni, lefejelni és keresztüllőni, akiket ez a legkevésbé sem érint meg. Vagyis a nettó pszichopaták. Hát nem gyönyörű?

Az 1977-ben, John Wagner író és Carlos Ezquerra rajzoló által kieszelt (majd sok más nagy tehetség által is továbbvitt) sorozat magyarul most először megjelent, korai darabjai 40 év után sem veszítettek felforgató erejükből. A rendőrállamokat bemutató fikciós művek általában a rendszer formálódását mutatják be, vagy pedig egy olyan pillanatot választanak, amikor a másféle életre vágyó emberek révén repedés jelenik meg a rezsim falán. Így látszik ugyanis a kontraszt a kétféle (szabad és befenyített) társadalom között. A korai Dredd-sztorikban ellenben a rendőrvilág zenitjén járunk: a bírák délcegek, a bűnözők alávalóak, a büntetés szigorú, de igazságos, kérdés nincs – bár nem is lehet. Legföljebb az olvasókban, akik elgondolkodhatnak, hogy vajon szívesen élnének-e egy ilyen (vagy errefelé elmozduló) világban.

A Dredd bíró ezt a lassan ható mérget egészen sajátos (bár persze nagyon brit, nagyon az ottani abszurdra épülő) humor segítségével adagolja be nekünk. A bírák, élén címszereplőnkkel, 100, sőt 300 százalékig lojális, és legalább ennyire sótlan alakok, akik bármikor képesek fapofával elszavalni a hatalom, a rend és a törvény mindenhatóságát zengő bornírt himnuszaikat. Magánéletük, egyéni jellemvonásuk lényegében nincs, törvényt esznek, szabályzatokat isznak, majd kegyetlen igazságszolgáltatást választanak ki testükből. Falrengetően nevetséges figurák, de ezt senki nem rója fel nekik, számunkra viszont éppen ez garantálja a kivételesen mulatságos utazást – már persze, ha nem fekszi meg a gyomrunkat a parádésan dinamikus rajzokból szünet nélkül áradó erőszak.

Az itt olvasható történetek igencsak másak, mint a tavaly megjelent, első magyar Dredd-kötet, a Minden birodalom elbukik anyaga. Az egy hosszabb, rétegzettebb elbeszélést adott közre – színesben. Itt most két-háromoldalas történetroncsok sorjáznak egymás után, következetesen fekete-fehérben. Lényegében mindegyik ugyanarra a rugóra jár: feltűnik valami rosszarc, elköveti a bűnt, a bírák pedig ledarálják. Lapozhatunk. 

Ebben a monotonitásban kétségkívül van valami fárasztó, de a totális kiszámíthatóság elsőrangú humorforrás is. Ha például túl vagyunk már négy-öt történeten, és valahol ezt olvassuk: „Aznap este Dredd bíró (…) vidámságot osztogat az igazságügyi központban.”, akkor már előre bizsereghetünk, micsoda fergeteges otrombasággal fog lenyűgözni minket a főhős. A korai évek Dredd bírója pedig, megnyugodhatunk, ezen a téren sem viselné el, ha csalódást okozna. 

A kötetbe belefért még egy híres, többrészes Dredd-alapvetés is, A nap, amikor meghalt a törvény!. Ebben egy teljesen tébolyult zsarnok szabadul el – Megacity polgárainak mégsem csak csüggedésre lehet okuk. Igaz, az embereket hol kivégzik, hol kényszermunkatáborba küldik, és tilos este utcára menni vagy akár nevetni, de nézzük az érme másik oldalát is: „170 év óta először a város vonatai pontosan jártak!”.

Fumax, 2020. Fordította: Lunczer Gábor. 312 oldal, 5995 Ft

Olvasd tovább
Esetleg ezek a cikkek is érdekelhetnek
komment
Vissza