Tudtam, hogy ez lesz a vége a nagy „Tales of” felújítási sorozatnak, de hát itt vagyunk: nem igazán értem, mi a koncepció. Vagyis értem, csak nem szeretném kimondani. Cinikusnak sem akarok tűnni – megint, még mindig, örökkön-örökké. A Bandai Namco legismertebb és legelegánsabb RPG-sorozatának annyi része van, hogy követni sem lehet, de ugye volt ez… Folytasd az olvasást
Pár éve szembejött velem egy mém, amiben Kázmér apukája magyarázza, hogy kétféle remake létezik: „kiwami” és „Unreal slop”. A magyarázathoz nagyjából hozzáteszi, hogy az Unreal moslék alatt nem kell feltétlenül Unreal motoros játékot érteni, ahogy az Unrealban készült felújítások is megkaphatják a „kiwami” jelzőt. Hogy egészen összezavarodjunk, ugye. Na most, a „kiwami” Japán marketinges körökben… Folytasd az olvasást
Az Octopath Traveler 0 egy fincsi játék. Kísérlet arra, hogy egy mobilos, gacha eposzt egyjátékos szerepjátékká alakítsanak. Vannak olyan részei, amikor ez annyira egyértelmű, mint a tüske az ember seggében. Ugyanakkor az Octopath 0 a sorozat legegyedibb játéka is, amely egy andalító városépítős rendszert paszíroz bele egy mesteri ügyességgel elregélt történetbe. Első alkalommal nyolc órán… Folytasd az olvasást
Talán a legrosszabb, ami elmondható a lassan negyven éve sikert sikerre halmozó japán szerepjátéksorozatról, hogy fájóan kevés része érhető el modern platformokon, főleg nyugaton. A mérleg viszont elbillenni látszik, a Square Enix beállt egy megbízható rendszerességre, annyi szépséghibával, hogy a Dragon Quest számozott részeinek csupán remakejeit szállítja, az eredetieket viszont nem – van ebben valamiféle… Folytasd az olvasást
Szerény magánvélemény: a Time Stranger elődje, a Digimon Story: Cyber Sleuth nemcsak az elmúlt évtized egyik legjobb játéka, hanem minden idők egyik legjobb és leginkább alulértékelt JRPG-je is. Éppen ezért örülök annak, hogy az utóbbi pár évben a franchise rajongótábora óriásit nőtt. Talán a Shin Megami Tensei harci rendszerével ötvözött szörnygyűjtögetéses mechanizmusok ennek az oka?… Folytasd az olvasást
Valamikor Nomura Tecuja zselézett hajú stilisztikai innovációi és a Fabula Nova Crystallis érájának punk extázisa között jött létre a Final Fantasy sorozat egyik legelegánsabb, legközépkoriasabb közege, Ivalice, amelyet Macuno Jaszumi tervezett, hogy kijelölje a sorozat új identitását. (Eddig érthető, ugye?) Ez a fiktív világ ugyan használja a klasszikus jelölőket, mint a Chocobók és Moogle-k, mégis… Folytasd az olvasást
A Borderlands 3 és a Borderlands film – ez két olyan gyomros volt, amelyeket a Gearbox csak valami csoda folytán, vagy legalábbis csak valamilyen zseniális kreatív húzással tud a nagyérdeművel elfeledtetni. Randy Pichford, a világ leirritálóbb hypamanje, egyben a Gearbox CEO-ja szerint a Borderlands 4 pontosan ezzel a céllal készült – ez az játék amely… Folytasd az olvasást
Ránéz az ember erre a tudja fene, miféle játékra, azt látja, hogy oké-oké, itt járt a nyugati fejlesztő, összelopta innen-onnan a divatos kis paneljeit, valószínűleg futni sem fog jól, lapozzunk, lapozzunk… ronda nagy tévedés volna így elütni a Hell Is Us-t. Hiába nincs egy jó pofázmánya, nem húzza ki magát, nem tűnik ki, és hiába… Folytasd az olvasást
Még akkor is, ha fárasztó látni a remasterek áradatát, jó látni, hogy a Capcom folytatja muzeális értékű régi címeinek portalanított portolását. Micsoda megjelenés ez is! Az Onimusha 2: Samurai’s Destiny nem csak a Capcom, de valószínűleg úgy összességében a PlayStation 2-éra utolsó nagy fixkamerás túlélőhorror-formátumú játéka volt a Resident Evil 0 mellett. Pedig nem horror… Folytasd az olvasást
Mint egy megelevenedett metálalbum-borító. Így fogunk rá gondolni. Mielőtt ökölbe szorított kézzel mondanál egy hell yeah-t, megsúgom: nem dicséretnek szántam. A Doom: The Dark Ages grandiózus, festménybe illő jeleneteit leginkább háttérben kibomló díszletként használja, amit a játékos kaotikus harcjelenetei utáni csendes pillanatban szemlél egy félreeső szirt széléről. A Doom: The Dark Ages tehát nem sokkal… Folytasd az olvasást