Az urbánus együttélés még annak is az agyára megy néha, aki gyerekkora óta erre van szocializálva. Nem születtünk, urambocsá teremtettünk szardínia-módra létezni, a túlságos közelség egyben állandó súrlódást is jelent. Mit lehet ellene tenni? Annak, […]
Főszerepben Mimsy Farmer – és a türkizzöld színárnyalat. A digitális szürkeség búval bélelt korában szügyig járva ez utóbbi felettébb különösnek tűnhet, a 70-es évek olasz filmgyártásban azonban nem számított egyedi gyakorlatnak. Francesco Barilli filmje azonban […]
A nepotizmus a filmgyártásban olyan, mint egy lavórnyi rothadó meztelencsiga: nem ez jelenti a legégetőbb problémát, de azért elég undorító tud lenni, ha kellően közel kerül az arcunkhoz. Híres és/vagy gazdag, a filmiparhoz széles kapcsolati […]
Vak embert és vakvezető német juhászt felléptetni egy mai horrorfilmben a vakmerőséggel (bocsánat) vagy inkább a hübrisszel határos bátorságot sugall. A fehér bot és a – később, mint a színdarabokban az asztalra fektetett lőfegyver, könnyen […]
Dario Argento operaházi giallójában van egy kép, amit az is ismerhet, aki még nem látta a filmet. A tűkkel felpeckelt szemű Betty (Cristina Marsillach, talán a legjobb Argento-főszereplő) közelijére gondolok, akinek végigcsordul az arcán a […]
A mából, a mai olasz moziból visszatekintve szinte szédületet kelt a tény, hogy volt az ország filmtörténetében egy elég hosszan – a negyvenes évek neorealista áttörésétől a 80-as évek közepének VHS-mennyországáig – húzódó időszak, amikor […]
A négy méter magas Luigi Montefiori (alias George Eastman, alias Tom Salina, alias Lew Cooper, alias Louis London, alias George Histman, alias John Cart, alias Luca Montefiori, alias Alex Carver, alias G. L. Eastman, alias […]
