Szerény magánvélemény: a Time Stranger elődje, a Digimon Story: Cyber Sleuth nemcsak az elmúlt évtized egyik legjobb játéka, hanem minden idők egyik legjobb és leginkább alulértékelt JRPG-je is. Éppen ezért örülök annak, hogy az utóbbi pár évben a franchise rajongótábora óriásit nőtt. Talán a Shin Megami Tensei harci rendszerével ötvözött szörnygyűjtögetéses mechanizmusok ennek az oka?… Folytasd az olvasást
Valamikor Nomura Tecuja zselézett hajú stilisztikai innovációi és a Fabula Nova Crystallis érájának punk extázisa között jött létre a Final Fantasy sorozat egyik legelegánsabb, legközépkoriasabb közege, Ivalice, amelyet Macuno Jaszumi tervezett, hogy kijelölje a sorozat új identitását. (Eddig érthető, ugye?) Ez a fiktív világ ugyan használja a klasszikus jelölőket, mint a Chocobók és Moogle-k, mégis… Folytasd az olvasást
A Borderlands 3 és a Borderlands film – ez két olyan gyomros volt, amelyeket a Gearbox csak valami csoda folytán, vagy legalábbis csak valamilyen zseniális kreatív húzással tud a nagyérdeművel elfeledtetni. Randy Pichford, a világ leirritálóbb hypamanje, egyben a Gearbox CEO-ja szerint a Borderlands 4 pontosan ezzel a céllal készült – ez az játék amely… Folytasd az olvasást
Sokat lehetne filozofálni, hogyan, mikor és miért siklott ki az akciófilm zsánere és hogy miért kell annak hálásnak lenni, ha manapság beesik az ablakon egy-két olyan mű, ami meg tudja idézi a nagy elődöket. Vannak, akik szerint már a 90-es években megindult a műfaj rohamszerű felhígulása és bár személy szerint jópár kedvencem született ebben az… Folytasd az olvasást
Ránéz az ember erre a tudja fene, miféle játékra, azt látja, hogy oké-oké, itt járt a nyugati fejlesztő, összelopta innen-onnan a divatos kis paneljeit, valószínűleg futni sem fog jól, lapozzunk, lapozzunk… ronda nagy tévedés volna így elütni a Hell Is Us-t. Hiába nincs egy jó pofázmánya, nem húzza ki magát, nem tűnik ki, és hiába… Folytasd az olvasást
Ha mindenki csinálja, nem lehet megbüntetni érte senkit – onnantól a büntető a bűnös. Egy reggel csak a visszahúzódó, introvertált kinézetű srácot találják a tanteremben. A többiek George Harrison Beware of Darkness-ére az éjszakában futkároznak. Úgy futnak bele a sötétbe, mint a mai magyar filmek fiataljai a Balatonba: szabadon, láncaikat levetve, miközben a zene azt… Folytasd az olvasást
Rendkívül egyszerű embernek tartom magam, ha meglátom, hogy a hazai mozik műsorra tűznek egy slasher-horrort, már rohanok is jegyet venni. Így tettem legutóbb is, mikor kiszúrtam, hogy bemutatásra került a legújabb Tudom, mit tettél tavaly nyáron film. A helyzet az, hogy a ’97-es első részt mindig is egy középszerű Sikoly-koppintásnak tartottam, a ’98-as folytatás pedig… Folytasd az olvasást
Mielőtt igazán a lovak közé csapnánk, tedd fel magadban az alábbi kérdést, kedves olvasó: Mikor láttál utoljára olyan folytatást egy fősodorbeli filmhez, ami teljes mértékből letolja a nézői és nagystúdiós elvárásokat, olyan vak elszántsággal járva a saját útját, hogy a kikacsintgató nosztalgiának még csak az árnyéka se vetül fel? George Miller valami ehhez hasonló irányba… Folytasd az olvasást
A magyar képregénypiac számomra furcsa hely. Évtizedente van egy nagy megindulás, hogy végre kiszolgáljuk az alapvetően szűk, de létező közönség igényét, hogy aztán megint visszatérjünk a csigatempóhóz. Persze beesik hozzánk egy Watchman, egy Usagi Yojimbo, a híresebb Batmanek, de ahhoz képest, ami mondjuk a lengyeleknél van, bőven van hova felkapaszkodni. Ezt a ciklikus folyamatot most… Folytasd az olvasást
A magyar képregénypiac számomra kicsit olyan, mint a Schrödinger macskája: Tudom, hogy van (mert azért hát mégiscsak 2025-öt írunk), de legtöbbször halvány lila gőzöm sincs mi történik ott, kik vannak benne, mik jelennek meg. Ezen tudatlanságomért talán nem fogok azonnal elkárhozni, mert sajnos a geekszféra ezen szelete az, mely kis hazánkban az underground legaljára van… Folytasd az olvasást