A komfortzónából való kilépés nem szimplán lehetőség, hanem sokszor kutyakötelesség egy kritikusnak. Még akkor is, ha olyan hobbifirkász szinten csinálja, mint én. És olykor megesik, hogy ez a horizonttágítás nem csak ötórás fekete-fehér Fülöp-szigeteki művészfilmeket jelent, hanem azt is, hogy olyan dolgokról is írnia kell, ami alapvetően nem a terepe. Példának okáért, podcasteket ritkán hallgatok. Fikciós vagy fél-fikciós alapú történeteket felmondó hangjátékokat még annyira se. Ennek prózai oka (az érdeklődés hiánya mellett), hogy egyszerűen túl vizuális típus vagyok, legtöbbször nekem kellenek a képek a szöveg és a hangok mögé. De egy jól megírt sztori bármilyen formában képes érvényesülni.
Ezt kívánja bizonyítani Nagy Borús Levente, aki amellett, hogy játékfilmes íróként/rendezőként is már jópár éve sikeresen tevékenykedik, internetes hangjátékaival eltökélten próbálja megszüntetni azt a több évtizedes légüres teret, ami a magyar nyelvű műfajorientált alkotások körül van. Az Odabenn posztapokaliptikus sci-fije és a Hazakísérhetlek verbális thrillere után most egy olyan zsáner felé fordítja alkotói figyelmét, ami nálunk nemhogy hiánycikk, hanem leginkább lexikális lábjegyzet (pedig nagyon nem így kéne lennie): A horror. Nem fogom sokat ragozni, magyar horror, mint olyan, konkrétan nem létezett és most a 21. században is csak azért pislákol a lángja valamennyire, mert az ifjabb generáció irodalomban és filmben egyaránt próbálkozik begyújtani. Ezeket a próbálkozásokat, mint amilyen A bűnös gyülekezet, már csak azért is érdemes értékelni.
A 12 részes sorozat középpontjában egy Isten háta mögötti kis magyar falu és annak plébánosa Ábel atya áll (aki Mácsai Pál érdes hangján szólal meg, ezzel már kellően sejtelmes hangulatot teremtve). Jobban mondva az atya által hátrahagyott hangkazetták melyeken a plébános próbál számot tenni a településen végbement baljós-borzalmas történetekkel, amiket a hívók gyónásaiból szedett össze az évtizedek során. Ábel atya ezekből a vallomásokból, saját fokozatosan hanyatló testi állapotából és a templom körül megszaporodó megmagyarázhatatlan eseményekből nyílegyenes következtetést von le: A falut, Éjkő-t maga a nagybetűs Gonosz szállta meg. A rögzített felvételek pedig csak inkább egyfajta utolsó figyelmeztetés és rekviem egy elkárhozott embertől.
Ebből bontakozik ki a podcast szerkezete mely az atya által felmondott horrorisztikus fordulatokkal teli vallomásokból épül fel, egyetlen hosszú, 50-60 perces monológként. Párbeszédek, más szereplők nincsenek, csak Mácsai recés, helyenként köhögőrohamokkal megszakított hangja, ami negatív entrópiaként visz le minket az emberi és emberalatti sötétség mélyére. Tulajdonképpen olyan mintha egy horror-antalógiát, történetek fűzérét hallgatná az ember, amit centrálisan köt össze a mesélő figurája. Ezek a történetek pedig nem sajnálják az időt arra, hogy kiépítsék a vallomást tevő emberek hátterét, lelki világát és azt az általános fojtogató gonoszságot, ami Éjkő minden négyzetméterét áthatja. Hallhatunk egy disznótenyésztőről, aki csak akkor realizálta, hogy az ördöggel kötött üzletet, amikor százkilós fekete disznója terrorizálni kezdi környezetét. Egy fiatal lányról, aki barátjával és az osztály üdvöskéjével száll alá egy leégett színház picéjébe, ahol olyan borzalmaknak lesz szemtanúja, amik örökre kísérteni fogják. A város egykori polgármesteréről, aki évtizedes gyötrődés után végül utat engedett lelke mélyén szunnyadó gyilkos ösztöneinek. És ez csak a kezdet.
A hangjáték pőre egyszerűsége és sajátos hangulata miatt leginkább úgy érzem akkor leghatásosabb hallgatni, ha esti séta közben, bármiféle külső zavaró elem nélkül merül bele az ember (gép előtt ülve ugyanis elég nagy a kísértés, hogy valami vizuálisan stimuláló dologra kattintson az ember és azzal máris oda a koncentráció). Bár maguk az epizódok hallgatása közben is többször felmerült bennem a túlírtság vádja, miszerint valóban indokolja-e a harminc percen felüli hosszt és a sokszor barokkosan burjánzó leírásokkal teli stílust A bűnös gyülekezet epizódjainak dramaturgiája. Azt a fajta prózát, ami papíron leírva még hatásos, de hallgatva már kicsit próbára teszi az ember türelmét (merthogy máshogy olvasunk és máshogy hallgatunk meg történeteket).
De a hangjátékért felelős technikai stáb kellően sokat tesz azért, hogy a kazetták/epizódok hanganyagának elátkozott atmoszférája létrejöjjön akár a zörejek és háttérzene szintjén vagy a helyenként szándékosan roncsolt minőségről vagy az audioglitchekről. Amikben ott van az a játék, hogy nem is biztos, hogy az idő, hanem sokkal inkább a gonosz az, ami rombolni kívánja az objektumot, ezzel is akadályozva a szörnyű igazságok kiszivárgását mások felé. És a helyenként csapongó figyelmem ellenére (amiben benne van az, hogy ritkán hallgatok hangjátékokat) azt is el kell ismernem, hogy Nagy Borús Levente legjobb írói pillanataiban képes megragadni azt a megfoghatatlan, kozmikus iszonyatot, ami képes más dimenzióba torzítani a mindennapokat. Márpedig miről másról is szól a horror maga, mint a mindennapok sötét sarkából váratlanul előmászó dolgokról, ami ellen nincs ellenszer, csak saját létünk törékenysége és kisszerűsége.
A bűnös gyülekezet epizódjait a PodPad weboldalán lehet meghallgatni.