A szamuráj (1967) főhőse, Jef Costello egy csendes, egyáltalán nem hivalkodó, de azért elegáns és jóvágású bérgyilkos. Írója-rendezője, Jean-Pierre Melville nyilvánvalóan szerelmes belé, legalábbis a karakter eszméjébe, abba a koncepcióba, hogy valaki a saját szakmájában ennyire egyenes és egyszerű legyen – nem véletlenül nyit a film Costello puritán, dísztelen lakásában, csak a cigarettafüst bodorodik lustán,… Folytasd az olvasást
“Gautama Sziddhárta, a Buddha vörös krétával kört rajzolt a földre,és azt mondta: Azoknak az embereknek, akiknek egy napon találkozniuk kell,bármi legyen is addigi sorsuk,bárhogyan tegye is próbára őket az élet, találkozni fognak a vörös körben.” Melville Vörös köre (1970) ezzel a Buddha idézettel nyit, amely valójában az író-rendező kitalációja. Csak éppen annyira ide illik, idekívánkozik,… Folytasd az olvasást
Az ember morális lény, ami a reménytelen pszichopatákat leszámítva még a bűnözőkre is igaz, és ez toronymagas labda a művészek számára. 1962-ben készült ultrafekete filmjében Jean-Pierre Melville könyörtelenül le is üti ezt a labdát. Párizs környékén ténykedő, nagyban játszani akaró, kisebb stílű bűnözőinek bukását a morális érzékük okozza: az itt szinte megfoghatóan plasztikusan ábrázolt tolvajbecsület…. Folytasd az olvasást
Az éjjeli köd úgy terpeszkedik a városon, mint a plüssszőnyeg a nappali közepén. A kamera a piszkos utcákat pásztázza, az ilyenkor lézengő figurákat, majd felkapaszkodik egy emeleti ablakba. Egy füstös szobába, ahol gyűrött arcú nehézfiúk kártyáznak. Az egyiket követi, azt aki ballonkabátban, kalapban távozik. Szájából a cigaretta elengedhetetlen, azonnal tudjuk, hogy ő lesz a hős…. Folytasd az olvasást