Úgy rémlik, tavaly márciusban történt, hogy a Bandai Namco több évtizedes múlttal rendelkező és sokak által kedvelt RPG-sorozatának különféle részei (beleértve a Tales of Graces f-et) egyszerűen eltűntek a PlayStation 3 és PlayStation Vita egyébként még mindig aktív digitális polcairól. Nem volt figyelmeztetés, nem volt indoklás. Talán nem a legritkább játékok ezek lemezes változatukban, de nem is érnek annyit, amennyiért az elveszetté vált darabokat vesztegetik – nekem még sikerült a Tales of Graces f-et időben biztosítanom, méghozzá olcsón, mégis, a játéktörténészek és alkalmi gyűjtőknek is letargikus hír volt ez.
Decemberben viszont a Bandai Namco bejelentette, hogy a sorozat harmincadik évfordulója alkalmából nekiáll annyi játékot remasterelni a szériából, „amennyit csak lehet”. Az első ilyen, ha még emlékeztek, a 2023-as Tales of Symphonia Remastered volt, ami valójában egészen minimalista port volt, ráadásul a szintén elérhetetlenné tett Tales of Symphonia: Dawn of the New World című közvetlen folytatását sem csapták még mellé, ami különösen aggasztó, mert már tovább is léptünk: itt a Tales of Graces f Remastered.
Akárcsak a korábbi megjelenés esetében, itt is egy már eleve felújított cucc felújításáról van szó (amelynek 2009-es eredetije még a Nintendo Wii-n jelent meg), szóval megint csak nézegetek, hogy valójában semmi újat nem lehet elmondani róla – csak a szokásos érveimet tudom hozni: íme egy szépre polírozott, de eredeti stílusát megtartó JRPG, elérhető új platformokon, fin.
Mentségére szóljon, a Tales of Graces f Remastered mintha egy kicsivel több erőfeszítést tenne, hogy az új játékosokat könnyebben bevonzza színes kis mesevilágába. A nyilvánvaló felbontás- és képfrissítés-javítás mellett van például ez a Grade Shop nevű felület, amely eredetileg csak akkor jelent meg, ha NG+-ba mentünk, itt most elérhető az elejéről is, tehát potenciálisan több tíz órát spórolunk meg vele, ha kihasználjuk a könnyítéseket. Nem is baj, ha engem kérdeztek, elvégre nem rövid a cucc, főleg, ha a Lineage and Legacies végjáték-porciót is ki akarjuk maxolni.
A sorozat egy kevésbé népszerű, de semmilyen szempontból nem rossz részéről van szó, amely a klasszikus JRPG-toposzok mellett immár egy egészen innovatív harcrendszert mutat be (amelynek vonásai azóta is megjelennek az új részekben): részben valósidejű, tehát pörgős és odafigyelést igényel, részben harci módok váltogatásával lehet taktikázni. Minden karakternek van saját Assault és Burst képessége és különféle címekkel lehet fejleszteni őket (egyszerre egy karaktert irányítunk, de a társaink testreszabásával is foglalkoznunk kell). A játék ezt az egész hajcihőt egyébként Style Shift Linear Motion Battle System-nek hívja, én az ilyesmit nagyon díjazom.
Nem meglepő módon Ephinea világa és az őszintén szólva rajzfilmesen bájos karakterek valahol félúton helyezkednek el a széria modern darabjai és a Symphonia között. Ha letakarnánk a sorozat jellemző vonásait, még azt is mondhatnám, hogy emlékeztet mondjuk a Level 5 korabeli játékaira (Rogue Galaxy, Ni no Kuni). Stílusjegyei alapján fiatalabbaknak is szólhat, igen, de felvállalható bárkinek. A tájak lágy zöldjei, mély kékjei, elegáns és vészterhes enteriőrjei fájóan nosztalgikus ezredfordulós esztétikával kínozzák a harmincvalahány éves, kiégett szívemet. A karakterek egymáshoz való viszonya és mikrodrámái már kevésbé mozgatnak meg. Mindegy, gyönyörű és kellemes játék, nem kell túlmisztifikálni. Az egyetlen, amit nem tudnék megmondani, hogy kinek is ajánljam. Vannak jobb belépési pontok a sorozatba (mind korábbról, mind későbbről), azok után pedig a szimpla csömör tenné feleslegessé pont ezt a címet. Akik pedig rendelkeznek még egy PS3-as kópiával, nem fognak sokkal többet kapni. Leginkább a teljességre törekvő gyűjtőket célozza meg ez a kiadás, néha persze ez is elég. Azért egészséges szkepticizmussal figyelem ezt az úgynevezett Tales of Remastered Projectet. Dicséretes átmenteni mindent, de akkor tényleg mentsenek át mindent, ne csak minden másodikat.