Vak embert és vakvezető német juhászt felléptetni egy mai horrorfilmben a vakmerőséggel (bocsánat) vagy inkább a hübrisszel határos bátorságot sugall. A fehér bot és a – később, mint a színdarabokban az asztalra fektetett lőfegyver, könnyen megjósolhatóan patakvért fakasztó – derék négylábú a beavatott nézőt egyből az olasz horror nagy korszakának utolsó fényes harmadába, egyenesen a… Folytasd az olvasást →