Új apokrif – The Elder Scrolls Online: Necrom

Feneketlenül mély és kiismerhetetlenül szövevényes a The Elder Scrolls sorozat mitológiája, ez még a felhíguló új-Bethesda érájában állja a helyét – talán mert óriások vállán könnyű nagyot mondani (a legenda szerint Michael Kirkbride, aki a mai napig nemhivatalos szövegeket hoz létre a világban, pszilocibin hatása alatt írta meg Vivec ezoterikus tanításait). Amit igazából mondani akarok, hogy ennek a sorozatnak a játékmenetbeli felszínessége mindig is eltakarta az igazán érdekes írásokat, amelyek Nirn kozmológiáját alkotják. Hiába tűnik a The Elder Scrolls Online még kommerszebb iterációnak, tévednénk, ha azt hinnénk, hogy sekély mesemondó.

Nyilván, egy MMORPG fókusza és narratív rendszerei nem egészen arra utalnak, hogy (mint én a Skyrim idején) könnyedén játszhatjuk az archivista-kutató szerepét, viszont a One Tamriel frissítés óta tulajdonképpen ennek sincs komolyabb akadálya. Mindenhova mehetünk, nincs kötelező havidíj, csak a hatalmi játszmák megszállotjainak kell extrát fizetni. Én nem vagyok kimondottan ennek a híg harci játékmenetnek a rajongója – hát szaladgáljanak mellettem egyre nagyobb számokat áhítva ezek a kincsvadászok, mit is bánom én. Az Elder Scrolls Online számomra akkor válik élővé, amikor becsülettel lelassulok hozzá, meghallgatom a küldetéseket adó szereplők minden baját, elolvasgatom az utolsó eldugott bokor alatt megtalált jegyzeteket. Ha nem is Kirkbride szinten, de jó írásokat találok itt. Amint lecsupaszítom a kezelőfelületet és a magam útját járom, egészen olyan, mint egy rendes Elder Scrolls-rész.

Elképesztő, hogy ez is már majdnem tíz éve megy, csendben, nem hivalkodóan, egyre jobb és jobb. Nem hiszem, hogy radikálisan jó, de el lehet benne veszni, és sok más MMORPG-vel ellentétben, itt soha nem érzem elpocsékolt időnek, amikor leruccanok ide. A nosztalgia-csali természetesen itt is működik, amint Morrowind megnyílt, hiába nem ugyanaz a szint, jó érzéssel tértem vissza. A mostani nagy kiegészítő, a Necrom ugyanezt teszi, habár most a Skyrim egyik kiegészítőjének hangulati elemeivel csalogat – az ott bejárható Apocrypha, Hermaeus Mora tiltott tudással tömött könyvtára nyilván Lovecraft-rajongó ifjúkoromnak imponált, hát, most sincs másképp.

A Necrom egy város neve, önmagában nem tartalmaz semmiféle horrorisztikusat (hiába az asszociációk), és utoljára a legelső Elder Scrolls-játékban (Arena) járhattuk be. A Telvanni-félsziget Morrowind része, noha a Morrowind című játékban nem juthattunk el Vvardenfellen túlra, most mégis abban a stílusban jelenik meg. Ahogy megérkezünk a peremvidékre, egy Leramil nevű kutató üdvözöl minket, és felhívja a figyelmünket arra, hogy Hermaeus Mora keres egy bátor vállalkozót. Ki mást, mint minket, ugye. A (tiltott) tudás és bölcselet Daedra-hercege ugyanis veszélyben van, és otthonát, az Apocryphát támadó erők egész Nirn-t fenyegetik.

Jó, bármit is mondok, úgy hangzik, mint valami nukleáris nerd hülyeség, röviden annyi, hogy akinek van bármi köze ehhez a világhoz, annak itt lesznek értelmes és izgalmas narratív zegzugok, amelyekbe bebújhat – mindenki másnak ez az egész tulajdonképpen ugyanaz, mint eddig: szaladgálunk küldetésjelölőtől küldetésjelölőig és nyomkodjuk a meggyilkolás gombot.

Ha valaki még nem próbálta ezt a masszív online szerepjátékot, vagy túl régen próbálta – jelenleg az egyetlen komolyabb különbség a számozott részekhez képest az interaktivitás visszaszorítása. Sokat gondolkodtam, miért is nem érződik olyannak, és végtére is minden megvan benne (belső nézet, szabad, magányos felfedezés, minimalista interfész), csak az nem, hogy bemegyek valahová és tárgyakat pakolászhatok, ki-be, fel-le, össze-vissza. Mesterségesen limitált a tárhelyünk (lehet venni, ugye, hát, na), és nyilván nem lehet cuccokkal telepakolni egy ekkora és ennyire nyílt helyet. Ilyen apróság, és mégis hatalmas különbség érzetben.

Ugyanakkor ez a Necrom kiegészítő is bizonyítja: fantasztikus élmény itt kirándulni, különösen a Morrowind rajongóinak. Óvatosan járva, mindent lassan szemlélve. Necrom városa egy hatalmas, komplex, zárt terű telep, ami szintén a 2002-es rész elképesztő, titokzatos tereit idézi. Díszes urnák, ládák, gyertyák. Pazar fények-árnyékok. Érdekes, hogy mennyire megindítja az ilyesmi az emberben a tényleges szerepjátszás érzetét – le akarok választódni azokról a sekélyes mechanikákról, amit a játék kínál (harc, szintezés), és csak szöszölni akarok a hatalmasság peremén.

A Necrom kiegészítőben bejárható Telvanni-félsziget sokkal szebb, mint bármi eddig (szimbólumokkal díszített kőmonstrumok, óriás gombák, tömzsi hidak szakadékmélyen csordogáló patakok felett), akár fősodorbeli részekben is. Gondosan berendezett, egzotikus, idegen – kapcsolódási pontjai az Apocryphához pedig jó érzékkel adják az okkult kaland érzetét. Minden eddigi játékosnak ez természetesen legfeljebb „több tennivaló”, de aki 2002 környékén szeretett bele ebbe a világba, valami jobbat kap. 

Nem szeretnék minden átlagos játékost arra biztatni, hogy menjen bele egy ekkora online szerepjátékba (őrületközeli állapot kell ahhoz, hogy araszolva, több száz órán keresztül végigmenjünk minden küldetésen – év elején az egyedi, ráadásul mind szinkronhanggal megtámogatott küldetések száma már jócskán meghaladta a kétezret!), de per pillanat úgy érzem, hogy a csúnya kezdetek és a „hát ez rohadtul nem olyan, mint a számozott részek” bizonytalan szorongása már néhány kiegészítővel ezelőtt érvényét veszítette – a The Elder Scrolls Online köszöni, jól van, messze az egyik legszínvonalasabb a műfajában, és a Necrom-ot elnézve, klasszikus Elder Scrolls-élménynek sem utolsó.

Természetesen a műfajából adódóan soha nem lesz annyira interaktív, immerzív, vagy milyen szavakat használjak – türelem és elnézés kell hozzá, hogy kiszedjük az élményt belőle. Például, illene megemlítenem a Necrom új kasztját, az arkanistát, de nincs az a világ, amelyben én most nulláról nekiállok végigszenvedtetni mindenen egy új karaktert – annak ellenére, hogy ez az okkult sötét mágus kifejezetten illik a kis mizantróp személyiségemhez.

Ha a kőkemény szinglijátékos rajongóknak a The Elder Scrolls Online nem is tekinthető szigorúan kanonikusnak, kellően jó apokrif egy poszt-Kirkbride világban, ha nem kimagasló minőségű írásai miatt, inkább a fullasztó mennyiségük miatt – a nagy számok törvénye mondja, hogy kell lennie itt jó dolgoknak. Megnyugtatok mindenkit: van. Végső soron a Necrom is „csak” egy a sok kiegészítő közül, de magabiztosan jó – vizuális és narratív identitása kellően markáns, hogy egy fontos idei megjelenésnek számítson, ha nem is a tömegeknek, legalább a hűséges rajongóknak.