Papíron az egész nagyon jól hangzik: a SEGA kabalafigurájának négy eredeti nagy kalandja egy csomagban, masnival, extrákkal, Sonic múzeummal, animációs betétekkel, új játékmódokkal, újramesterkedve napjaink bazi nagy, szélesvásznú tévéire, de megtartva az eredeti változatokat is – ugyan mibe köthet bele egy kritikus? Hát. Kell hozzá egy igazán kritikus kritikus, és persze kell hozzá a SEGA, aki nem tud kiadni semmit úgy, hogy az kikezdhetetlen legyen.
De oké, oké, álljunk meg, ne suhanjunk kék hangsebességgel előre – nyomkodom ezeket a pofás menüket, és rendben, elismerésem, ez egy pazar kollekció Sonic legikonikusabb kalandjaiból. Itt a Sonic the Hedgehog (1991), a Sonic the Hedgehog 2 (1992), a Sonic the Hedgehog 3 & Knuckles (1994) és a két utóbbi között megjelent Sonic CD (1993) – az egészet egy látványos, színes térképről választhatjuk le, ahonnan átugorhatunk új játékmódokba (pl. boss rush) és a játékokban szerzett érmékkel feloldható galériákba. Mindegyik játéknál választható klasszikus és Anniversary (szélesvásznú + egyéb meglepetésekkel megspékelt) mód, és ez a tálalás tulajdonképpen maga a tökély.
A helyzet viszont az, hogy amikor bejelentették ezt a csomagot, gyorsan átszaladtam a PlayStation 3 digitális boltjába megvenni az eredetieket (igen, tényleg), mivel ezeket orvul leszedték onnan, hogy helyet csinálhassanak a végsőnek, a definitívnek, az alles zusammen verziónak – és már most, felületes összehasonlítással ugyan, de kapásból mondok egy dolgot, ami a PS3-as verzióban van, itt pediglen nincs: az emulátorokból ismerős azonnali mentés és visszatöltés.
Apróságnak tűnik, de ez az észrevétel mindjárt más hiányosságokra is rátereli a figyelmet. Ha az ember úgy áll neki, mint én, hogy huh, azonnal látni akarja mind a négy játékot – egyszerűen nem teheti meg, hogy egyikből átugrál a másikba. Türelmesen és takarosan végig kell várni mindegyiknek az animációs bevezetőjét (remélhetőleg csak először) és a logók, menük betöltésének antik lendületét (ezt minden alkalommal, minden játéknál), és azt hiszem, pont az veszik el innen, ami miatt az ilyen csomagokat össze szokták rakni. A színtiszta, gyorsan elérhető totalitás, akár egyes pályák azonnali elérhetőségével.
A csak deluxe fizetőknek járó letölthető anyagok és kizárólag digitális kiadás sem egészen állnak jól az ilyen muzeológiai kísérleteknek – remek alkalom lett volna, hogy végre az ember besétálhasson a boltba, hogy a polcára tehesse a játéktörténelem egy (valljuk be) markáns és jól megpakolt kis szeletkéjét, de hát ez van. A Sonic Origins egy kizárólag digitálisan megvásárolható, hézagosan teljes gyűjtemény.
Persze, tényleg ez a legrosszabb, amit a helyzetről el lehet mondani. Nagyon erőlködni kellett ezekért a fekete pontokért – mind a négy Sonic elvégre ott van a gyűjteményben és a szeren is, nagy negatív meglepetések nincsenek itt, a pakk simán ajánlható rajongóknak és azoknak, akik csak most ismerkednének a kék turbósünivel. Rókabőr? Hát, az, de valamire jó – egy nem hibátlan széria viszonylag korrekt, de még mindig hézagos átültetése modern platformokra.
Olvasom, hogy fejlesztője, Simon Thomley panaszkodik, mennyi mindent nem sikerült úgy megoldani, ahogy szerette volna, méghozzá a SEGA nyomása miatt – én a fenti apróságokat leszámítva nem tapasztaltam komolyabb hibákat, legalábbis magukban a játékokban. Ha léteznek ilyenek, nem futottam bele, de érdemes lehet odafigyelni. Olvasom azt is, hogy néhány eredeti zenét sem lehetett átemelni, amelyeken Michael Jackson dolgozott – ez olyasmi, ami sajnálatos, de ezt még a PlayStation 3 boltja sem oldotta volna meg nekem, mert eleve fent sem volt a harmadik rész – a Sonic CD is valami groteszk változatban volt ott.
Szóval a hézagok ellenére összességében még mindig jobb a helyzet, mint a csomag megjelenése előtt, ám hogy ezt nettó pozitívumként könyvelhetjük-e el, azon lehet mélázgatni. A tizennégyezer forintos árcédula mellett pedig aztán pláne.