Főszerepben Mimsy Farmer – és a türkizzöld színárnyalat. A digitális szürkeség búval bélelt korában szügyig járva ez utóbbi felettébb különösnek tűnhet, a 70-es évek olasz filmgyártásban azonban nem számított egyedi gyakorlatnak. Francesco Barilli filmje azonban ezzel, vagyis Dario Argento, Mario Bava, Sergio Martino és társaik korabeli műveivel együtt szemlélve is bízvást egyedinek tekinthető – már… Folytasd az olvasást
A nepotizmus a filmgyártásban olyan, mint egy lavórnyi rothadó meztelencsiga: nem ez jelenti a legégetőbb problémát, de azért elég undorító tud lenni, ha kellően közel kerül az arcunkhoz. Híres és/vagy gazdag, a filmiparhoz széles kapcsolati hálóval kapcsolódó szülők a többieknél nyolcezerszer több lehetőséggel induló gyermekei iránt csak a szellemileg erősen leárnyékolt emberek érezhetnek őszinte sajnálatot… Folytasd az olvasást
Nagy franc ez a Paul Naschy, nincs mese. Az európai horrornak megvannak a maga sztárjai, az arisztokrata Chris Lee, az intellektuális Peter Cushing vagy a magashomlokú Barbara Steele. Naschy, született Jacinto Molina az egyik legkülönlegesebb. Az ember, ha nincs tisztában a műfaj történetével, nem is igazán érti mitől olyan nagy szám a csávó. Naschy tehetsége… Folytasd az olvasást
Az 1975-ös Profondo Rosso (Mélyvörös) című film a témánk Dario Argento rendezésében. Ezzel kirándulást teszünk a kontinentális Európa horrorjába is, pontosabban Olaszország őshonos alzsánerébe, a giallóba kóstolunk bele. Vendéget is hívtunk az adáshoz, Szabó Kristóf tartott velünk, hogy megismerkedjünk az olasz ponyvahorrorral és Dario Argento filmográfiájával.