Steril pokol: Éjszaka a paradicsomban

Film

Steril pokol: Éjszaka a paradicsomban

Park Hoon-jung filmje a kortárs dél-koreai zsánerfilmezés állatorvosi lova. Egy szinte tökéletesen összeillesztett és működőképesre formált struktúra – ami másfelől olyan hideg, lélektelen és gépies, mintha az egészet egy mesterséges intelligencia algoritmusára bízták volna.

A régi jó ázsiai recept szerint egy brutális alvilági hanyatlástörténetbe különös férfi-nő viszonyt belehímző film nyomasztó és nyomasztóan steril zöldes színekben játszódik – valahol a Holdon. A mai dél-koreai, egészében vagy részben műjfai filmek karakterisztikus erényeitől, vagyis az értő és érzékeny közegfestéstől (The Yellow Sea), a figyelemre méltó társadalmi kommentárigénytől (Bong Joon-ho-életmű) és a határokat merészen feszegető akciószekvenciáktól (Veteran, The Villainess) egyként megfosztott filmben ha bemondják is, merre járunk (a Bukseong-negyedben, a Jeju-szigeten), látni akkor is valamiféle jellegzetességeitől megfosztott virtuális valóságot látunk, és ez nem a „játszódhatna bárhol” üdvözlendő univerzalitásához vezet, hanem inkább annak az érzetéhez, hogy mindvégig „valahol máshol” járunk. Ufók között: mert a film lényegében összes szereplője a bánatos, ám önérzetes gyilkológéptől a haldokló, de profi fegyverforgatásra azért könnyen kapható (és persze csodaszép) fiatal lányig semmivel sem kevésbé művi és idegen, mint egy emberi vonásaitól körültekintően elválasztott szuperhős a Justice League-ben. Igaztalan szenvedés ide, alaposan kiérdemelt bosszú oda, nem teljesen mindegy, hogy mi történik velük?

A rendező ugyanakkor van annyira jó kezű és tudatos szerző (ő írta anno az éjsötéten fortyogó I Saw The Devilt, néhány éve pedig volt egy – a mostaninál úgyszintén sokkal elevenebb, élettelibb – remek bűndráma-rendezése is, a New World), hogy érzékelje filmje elemi szellemtelenségét, eredetiséghiányát és az ábrázolni szándékozott ösztöntörténésekkel bántóan ütköző klinikai tisztaságot. Mindezt ellensúlyozandó beilleszt a filmbe egy tengerparti, elvileg a karakterek elmélyítésére, a gyakorlatban inkább az elbeszélés felesleges belassítására és túlnyújtására szolgáló betétet, amely minden ízében a Kitano-féle Szonatina hasonló rétegét másolja (igen, még a saját fejhez szorított pisztolycső motívuma is előkerül) annak markáns poézise és persze (ilyen ez az újrajátszás) váratlansága, eredetisége nélkül. 

Az Éjszaka a paradicsomban ugyanakkor azért is jellegzetes képviselője a maga kategóriájának, mert mindezen bágyasztó, maga után szépen dizájnolt űrérzetet hagyó hiba, hiányosság ellenére a film – egyáltalán nem lebecsülendő technikai profizmusa révén – különösebb gond nélkül végignézhető. Cha Seung-won oly dermesztő kisvezér, hogy bármelyik új-hollywoodi vagy hongkongi, szuperkanonizált gengszterklasszikusban is a legjobbak közé tartozott volna, az autós üldözés háromszor jobb, mint a Tenetben, a pisztolyt pedig még a sokadrangú mellékszereplők is nehezen utánozható hanyagsággal tartják. Ám a dél-koreai zsánerfilmgyártás több friss darabjával (Intruder, Beasts Clawing at Straws, Space Sweepers, Deliver Us From Evil) együtt ettől még az Éjszaka… sem billen ki a sok hűhó szinte semmiért kategóriából egy pillanatra sem.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Film

Vissza