Mi különbözteti meg egyik versenyzős játékot a másiktól? Remek kérdés. Én, minthogy nem vezetek, nem fogom észrevenni a szimuláció pontosságában mutatkozó különbségeket (legfeljebb nagyvonalakban, a lomhábbak a realisztikusabbak, nem?), szóval marad a grafikai tengely és az a meg nem fogható karakter. Mert hisszük, vagy sem, egy versenyzős játéknak is lehet karaktere: a kezelőfelület, annak hangjai, a narrátor-kommentátor, a zenék, a feloldható extrák, az egésznek az energiája, a start és a garázs hangulata, ezek mind-mind építhetik egy versenyzős játék személyiségét.
A Ride széria, hogy is mondjam, egyike azoknak a sorozatoknak, amelyeknek a szimulációs precizitása és a grafikai színvonala ott van magasan az élvonalban, de személyisége… hát az nem nagyon van. Mentségére szóljon, hogy megpróbálja. A Ride 5 például hosszas (átugorhatatlan) átvezető videóval kezdődik, amelyben a kietlen, statikus pályát mutogatják perceken keresztül, és a nem túl lelkes narrátor igyekszik meggyőzni a játékost, hogy az izgatottság a tetőfokára hág. Megmosolyogtató a motorosunk alapbeállított neve: Miles Stone (a fejlesztő az olasz Milestone).
A versenyek között a garázsban már az általunk megkreált versenyzővel téblábolunk a számítógép és a járgány között, itt szabható testre játékunk minden aspektusa, olyan szinten, hogy például hány ujjal fogja a fékfogantyút, vagy mennyire tolja ki a vállát. Természetesen egy old school stílusban versenyző fekete bőrszerkós csajszit választottam, nem mintha számítana. Aztán a szokásos: egyre több meccset nyerni, egyre több cuccot venni.
A Ride 4-nak volt ez a virális szenzációja, amikor a játékból kilopott visszajátszás megszólalásig hasonlított egy valódi felvételre – persze, meg kellett kicsit piszkálni a kamerát és az esős pályáknál nem látszik a megvilágítás mesterkéltsége. A Ride 5 grafikájától nyilván sokat vártam, és közeli jeleneteknél valóban precíz, éles képet kapunk, de valahol a PlayStation 5 ereje is véges, így a távolban ki-be ugrálnak terepelemek, a motoron a tükröződő felületeken alacsony felbontású szét-széteső árnyékzajok füstölögnek. Ám amint a sebesség gyalogtempó fölé kapcsolódik, a kimagasló minőségű motion blur már megteszi a hatását.
Felvetettem a kezelőfelület és a zenék kérdését, de nem érzem azt az extra gondosságot, amitől tényleges, izgalmas karaktert kapna ez a játék. Ha csak mondjuk a Gran Turismo 7-tel vetem össze, ami szintén egy eléggé dísztelen versenyzős játék, mégiscsak benne van valami, amitől egyedi lesz, minimál japán íz, café, ott az az olasz csávó, akivel mindig beszélni kell – tényleg, egy olasz fejlesztésű motoros játékban mennyi apró dologgal fel lehetne mindezt dobni! Sajnos a Ride 5 fejlesztői inkább tűnnek mérnököknek, kimarad az az extra művészi réteg, amitől izgalmas lehetne.
Így tulajdonképpen egy színvonalas és stabil szimulátor, amelynek testreszabhatósága és tartalmi gazdagsága is felső-középre lövi be a nagy mezőnyben – nem mintha olyan sok kiemelkedő motoros játék lenne (nem is tudom melyik érdektelenebb, a MXGP hírnévhajhászása vagy a MotoGP hivatalosságga). A Ride 5 előnye, hogy legalább teljesen egyértelmű és egyszerű termék, „akarok egy szép motorversenyzős játékot”, oké, ezt fogom ajánlani, robusztus egy- és többjátékos módjai (split screen!) kielégítenek egy ilyen szimpla igényt. Gyanítom, ez az a fajta játék, amit nagyon hamar le fognak árazni – én nem hinném, hogy ér annyit, amivel indul, de ha valaki mégis rászánja magát, legalább nem lesz túl nagy bűntudata, nincsenek sem otromba hibái, sem idegesítő vállalati aspektusai, egyszerűen csak egy egyenes, működőképes, jól kinéző, sima utas motoros játék. Lehet ezért tisztelni.
A kódot a kritikához a Magnew Kft.-től kaptuk.