Úgy tűnik, találó volt a Sand Land megjelenését olyan filmek premierje közé belőni, mint a Dűne második része és a Furiosa, kapjuk tehát rendszeresen a sivatagos anyagokat, no meg a figyelmeztetést, hogy a vízért és általános túlélésért folytatott globális küzdelem egyre inkább a valóság felé araszol. Bár lehetne egy Torijama Akira-féle manga játékváltozata örömteli esemény, de mégiscsak tragédia árnyékában érkezik. Alkotója, akinek a Dragon Ball és Dragon Quest sorozatokat is köszönhettük, idén hunyt el.
Bármennyire is könnyed, vicces a prezentáció itt, van valami melankólia körülötte, de talán nem keseríti meg az élményt, még fel is emelheti. A Sand Land manga 2000-ben jelent meg, de a multimédia mintha csak most fedezte volna fel, egy éven belül kapott egész estés CGI adaptációt, sorozatot, illetve most ezt a játékot. Hogy a Dűne és a Mad Max emlegetésével kezdtem, nem véletlen – a Sand Land nevéhez méltóan egy sivatagos területről szól, amelyet háborúk és különféle természeti katasztrófák porlasztottak olyanra, amilyen, és a király fösvénysége miatt nem jut senkinek víz. Mindenki a másikat igyekszik kirabolni, káosz az egész.
Amiben érdekesebb itt a felállás, hogy nem egy rezignált, kiégett messiásfigurát követünk, hanem egy komisz, de azért a szíve mélyén egészen rendes kis démont, Beelzebubot, meg két társát, Rao seriffet és Tolvajt. A játék nem csak követi a manga eseményeit, hanem tovább is gondolja azt, egészen odáig megy, hogy ki is jutunk a sivatagos területről és megnézhetjük, mi van a zöld vidéken. Ez tehát az alapszósz, maga a főétel viszont a már teljesen megszokott Bandai Namco-féle formula, amelyet majdhogynem ugyanígy már láttunk a Dragon Ball Z: Kakarot vagy a One Piece: World Seeker esetén, még a kezelőfelület és a menük is teljesen ismerősek ilyen szempontból.
A formula pedig: nyílt világú akció-szerepjáték, amelyben mind az akció-, mind a szerepjátékos elemek a könnyed, felszínes vonalat képviselik. Kihívás legfeljebb abban van, hogy legyen kitartásunk mindent megcsinálni, a karaktereknek minden képességet feloldani, bejárni a térkép minden szegletét. Még mindig jobb, mint az átlagos Ubisoft, mert legalább a mozgásban és a sztori lendületében van némi energia, és Torijama rajzstílusa szépen adaptálódik mozgásra, habár a grafikai megjelenítés miatt előbb juthat eszünkbe a Borderlands is.
A játék egyik központi eleme a tank, amelyet a történet elején elkötünk egy katonai bázisról, ez lesz eleinte a fő járgányunk, amellyel bárhova eljuthatunk, de idővel többet is szerzünk. Ha pedig nem a nyílt terepen gurulunk, gyalog járkálunk a városkákban (elsősorban a fejleszthető Spinoban) vagy a küldetések helyszínén, így a jármű-harc mellett verekedésre, lopakodásra is készülni kell. Vannak itt továbbá mellékküldetések, arénaharcok és versenyek is, meg van pakolva rendesen. A járműveinket a bázison fejlesztgethetjük, különböző alkatrészeket csereberélhetünk, így egy másik sorozat, a Metal Max is eszébe juthat az embernek.
Előnye még, hogy gyerekek és felnőttek is élvezhetik, teljesen simára polírozott élmény, ennek viszont csak annyi az ára, hogy az égvilágon semmivel nem lepi meg a veterán játékosokat. Tökéletesen simul az eddigi Bandai Namco-féle adaptációk sorába, nem lóg ki sem negatív, sem pozitív irányba, a választás joga teljes egészében arra esik, hogy hogyan állunk a manga világához. Megnyugtatásul: mélységesen csalódni vagy hosszan unatkozni nem fogunk, de így is azt mondom, hogy csak a teljes ár alatt érdemes beszerezni. Már csak a VIZ Mediának kellene összeszednie magát, hogy friss példányokat nyomtasson a mangából – jobb vétel volna a kettő együtt.
A tesztkódot a CENEGA Hungary Kft. biztosította.