Néma gyerek, maradj csöndben: Hang nélkül 2

Film

Néma gyerek, maradj csöndben: Hang nélkül 2

Egy jó alapötlet és az igényes kivitelezés nem mindig jelent garantált sikert. Az időzítésen is sok múlhat. John Krasinski három éve pontosan a legjobb pillanatban durrantott a lecsóba a Hang nélkül-el, ami szinte oázisként funkcionált azoknak a horrorrajongóknak, akik már teljesen belefáradtak a tornádó-hangeffektusokkal és az öncélú darabolással való fércművekbe, amik az elmúlt évtizedben tépázták a műfaj hírnevét. Pedig papíron Krasinski filmje se találta fel a spanyolviaszt, csak egyszerűen tudta mit akar és hogyan. A szuperhallású, szupergyors szörnyek által, az egyik legelemibb emberi tulajdonságot vette el és változtatta pszichológiai fegyverré, állandó veszélyforrásá. Csend ritkán válik filmben ilyen hatásos paraforrássá, ami persze garantálja, hogy a legelső zörejtől magad alá szarsz. 

Sikersztori a javából: 340 millió dollár és még egy hangkeverésért járó Oscar-jelölés is ütötte Krasinski (na meg a produceri székben ülő Michael Bay) markát, nem lehetett kérdés a folytatás felől. Ami persze hozza magával a kérdést, vajon érdemes-e megcsinálni, és meg tudja-e tartani mindazt, ami elődjét jóvá tette. A családi otthon védelmébe betörő fenyegetés, a világvége utáni világ megélésének intimitása tette erőssé a 2018-as előzményt, amihez persze még hozzájöttek az olyan igényes apróságok, mint a rendezés, a jó színészek, a folytatgatóan erős képi megoldások na meg Marco Beltrami hátborzongató zenéje. Szerencsére ezeket nagyjából sikerült mind átmenteni a második részre, ami azt teszi, amit egy jó folytatástól vár az ember: Nagyobb, látványosabb, akciódúsabb, univerzumot tágít, de közben nem téveszti szem elől, hogy kikről és miről szól.  

Alig pár perccel az első rész vége után nyitunk: Az Abbot család védelmi fészke romokban, a családfő halott. Az anya, Evelyn (Emily Blunt) hátramaradt anyatigrisként védi három gyerekét köztük egy újszülöttet és a süketnéma Regan-t (Millicent Simmonds). Utóbbi ráadásul még arra is rájött milyen hangfrekvenciával lehet megbénítani a korábban legyőzhetetlenül gyors és halálos szörnyeket. De bosszúra nincs idő, erő és tartalék. Menedéket kell találni minél gyorsabban. Ahogy az első részben, itt is a puszta túlélésről szól minden, csak ezúttal kint a vadonban, falak és biztos bunkerek nélkül. Ahol nemcsak a lények, de az emberek is legalább olyan veszélyesek lehetnek. Egy szabály van csak: Ne légy hangos! 

Krasinski kellő lendülettel (és persze jóval nagyobb büdzsével) vezeti át a szériát horror-ostromfilmből, egy többhelyszínes posztapokaliptikus thrillerbe, amit már tökéletesen jelez egy közel tízperces nyitó flashbackjelenet, amiben az idegenek invázióját mutatja be a család tagjainak szemszögéből. Ez a személyes közelből megélt armageddon, a főszereplőket futva-guggolva-forogva követő hosszú snittek szinte le se tagadhatják Spielberg hatását, különösen a (szerintem fájdalmasan alúlértékelt) Világok harcát. Amihez hasonlóan nem kapunk teljes totálképet az összeomlásról, csak egy mikroközösség pusztulásán át. Ismered a mondást kedves olvasó: Ha már lopsz, lopj a legjobbaktól és ízlésesen. Krasinski ezt teszi. Ráadásul nincs jelen a lerágott sztori-csont, hogy padlóra került az emberiség, de majd az ellenszert megtalálva, a katonasággal jön a badass visszavágás a dögöknek. Vérrel, verejtékkel, sokszor borzalmas áldozatokkal tudják a Hang nélkül 2 szereplői megtenni a napi túléléshez szükséges lépéseket. A sötét alagút végén csak pislákol a fény, de nem lángol. 

A film forgatókönyve persze ravaszul él a lehetőséggel, hogy a család tagjait folyton szétszakítja, ezzel is megsokszorozva a veszélyes szituációkat. Ezek a menekülős-lopakodós szekvenciák, amik a Hang nélkül 2 gerincét képezik és ahol Krasinski büszkén megvillanthatja filmrendezői muszkliját. Hősei szétrohadt gyártelepeken, vonatállomásokon, rádióépületben vagy akár a természet lágy ölén csúsznak-másznak, menekülnek és próbálnak minél kisebb zajt csapni, miközben a néző a karfát markolva, kigúvadó szemmel, visszatartott lélegzettel drukkol, hogy ne csesszék el. Persze az, hogy a szörnyek éppen mit hallanak meg, hogy működnek, vagy hogy találják meg őket továbbra is a horrorfilmes „suspension of disbelief” kategóriába eshetnek, de ebből a szempontból legalább nem csinál nagy logikai bakugrásokat. Tulajdonképpen egy slasher-ként is felfogható, némi Fallout beütésekkel. 

A magabiztos rendezés, a precíz, intelligens operatőri munka, a feszes tempó (istenem de jó nézni egy filmet, ami tökéletesen kitölti a másfél órát) és az idegborzoló zene mellett, leginkább a színészek összjátéka ad löketet az alapanyagnak. Az szerintem nem lep meg senkit, hogy Emily Blunt és Cillian Murphy remekelnek, de számomra a film igazi sztárja, szíve, lelke és motorja Millicent Simmonds. Már az első részben is kitűnt mennyire több hitelessége van annak, ha egy süket karaktert egy valóban süket színésznő játszik el, de most még nagyobb felelősség volt Simmonds vállán, mert ennek a filmnek kis túlzással ő a főszereplője, főleg érzelmi és narratív szempontból is. Ezt a testi-lelki utazást pedig szó szerint hang nélkül, arcmimikával, testbeszéddel kellett megoldania. Meg is oldja, jelesre vizsgázva, le se tudtam venni róla a szemem. Remélem Hollywood nem hagyja kárba veszni a kisasszonyt, mert ritka tehetség.  A Paramount kiválóan érzett rá, hogy mivel érdemes rástartolnia a koronavírus által kipusztult és éppen csak most újraéledő mozipiacra. A Hang nélkül 2 úgy tud igazi nyári blockbusterként funkcionálni, hogy közben mentes az olcsó jumpscare-ektől és túlzásoktól, amik megátkozott horgonyként rántják le a legtöbb mai hollywoodi mozit. Vérprofin megkonstruált, mégis felfrissítően letisztult riogatás, ami azt adja, amit ígér. Igaz annál nem többet. 

Olvasd tovább

Még több Film

Vissza