A Red Dead Redemption egyik korai küldetésében a játék főhőse, John Marston versenyezni készül az életét megmentő Bonnie MacFarlane-nel. Bonnie kimondottan jól kezeli a lovát, egészen oda kell figyelnem a kanyaroknál, ügyelnem kell arra, hogy Marston lova ne fulladjon ki, ne dobja le gazdáját, de azért haladjunk is. A verseny szoros, ám Bonnie vezet, magabiztos, élettel teli nő, Marston persze tapasztalt westernhős, de érzem, hogy ennek a küldetésnek nem az a célja, hogy nyerjünk, csak egy barátságos mérkőzés, amelyben a két karaktert lehet egy kicsit jellemezni. Nos, Bonnie lova valahol a cél előtt elakad egy kis fahídban, a ló egyhelyben üget, pörög a lécek körül, és bármilyen lassan is vezetem Marston lovát, nem tudok mást tenni: győztesként érek a célba.
Nem egészen fél órával később Marston vadlovakat terelne, amikor az egyik ló megszökik, az objektíva változik: el kell kapni a lovat egy lasszóval, majd meglovagolni, amíg meg nem szelídül. Meg is teszem hát, Marston végül egy nyugodt vadlovon ül, gyönyörű, vörös naplementében, épp csak egy apróság: saját lova a háttérben egy kő felé fordulva sétál egyhelyben, mint valami cirkuszi fenevad. Bosszankodom ezeken a jeleneteken. Eredendően mesterien építik a karaktereket, megmutatják a vadnyugat törékeny romantikáját, remek szinkronszínészek és még remekebb zene gondoskodik arról, hogy ezek a nem túl akciódús jelenetek is életre keljenek, de nem, technológiai viccbe fordulnak át.
Nem tudom, hogy ezek a hibák előfordultak-e az eredeti, PS3/X360 verzióban is (nem rémlik már, tíz éve volt), vagy csak most, a PS4-es portban jönnek ilyen gyakorisággal, de mindkét eshetőség rossz fényt vet erre az új Rockstar-produktumra, amelyet a Double Eleven hozott át „újabb” platformokra. Vagy nem javítottak semmit az eredeti játékon, vagy egy új, instabil verziót hoztak létre. Akármi is az igazság, annyira nem vészes a helyzet, mint ahogy lefestem, de akárhogy nézem, ez egy 2010-es játék színvonalán tartja magát, feldobja a felbontást 4k-ra, de ezen kívül semmi számottevő különbség. Ötven dollárért.
Tudom, mindenki pörgött már ezen, és tudom, hogy ennek ellenére a Rockstar be fogja lapátolni a milliókat. Mert lehet, hogy ez egy 2010-es játék, de egy fantasztikusan jó 2010-es játék, talán a Rockstar legjobbja (mondom ezt úgy, hogy nem rajongok sem a második részért, sem a GTA sorozat bármelyik darabjáért). A tény, hogy mondjuk százak, ezrek (még ha akár tízezrek is!) hőbörögnek a közösségi médiában a szégyentelen lehúzáson, nem változtat azon a helyzeten, hogy a Red Dead Redemption végre kiszabadult a PS3-ról.
Ár ide vagy oda, mentségére szóljon, hogy nem egy amolyan katasztrofális restauráció, mint az a legutóbbi GTA-csomag. Egyszerűen csak átemeli és megőrzi azt, ami volt. Újdonságként felmutathatjuk a 3D audiót és az FSR2 élsimítást, és tulajdonképpen már ezek az apróságok is magasan a PS3-as verzió fölé emelik, a képfrissítés stabilizálásáról nem is beszélve – sajnos csak 30 FPS, de az legalább sima. A kezelőfelület alacsonyabb felbontáson marad, nem értem, miért nem lehetett átrajzolni. Ezt leszámítva… ahogy mondom, tessék egy 2010-es játék 50 dollárért.
Szóval egyszerűbb azokhoz szólni, akik tényleg ott ülnek egy PS4/PS5 előtt, anélkül, hogy valaha próbálták volna ezt a játékot régebben, optimális esetben játszottak a második résszel is – elvégre az első rész annak a folytatása. A második részben Dutch Van der Linde bandáját követjük, és ott lézeng körülöttük ez a John Marston is – az ő gyerekét és feleségét rabolják el az állam emberei ebben az első részben, miután már elszakadt a bandától. Eleve tehát egy dekonstruktív westernről van szó, igyekszik újat mutatni: családos főhős, a klasszikus western-érához képest ötven évvel későbbi történet (1911-ben járunk), élcelődő passzusok maszkulin szerepekről, klisék kiforgatása.
Amellett, hogy full frontál revizionista lelkületű anyag, egyáltalán nem csak viccből akar szembemenni a hagyományokkal, egy igazi Unforgiven-ihlette, melankolikus és tragikus mese az erőszak ciklusairól, mi történik a határvidékkel, amikor a civilizáció tényleg megérkezik, és hogy mi lesz így a törvényenkívüliek kultúrájával. Nyomokban tartalmazza az újhullámos westernek minden ismertetőjegyét, mégis koherens, hiteles képet fest, mindenki korabeli szófordulatokat használ, de nem színpadiasan, nagyon is természetesen.
Ami a játékmenetet illeti, hát, rockstarizmusai tolerálhatóak, a lineáris küldetések és átvezető videók teljesen leszakadnak a szabadformás lovaglástól, de azért lehet vadászni, pókerezni, ruhát cserélni, idegeneknek segíteni, vonatot rabolni, vadlovakat betörni, miegymás, ami csak eszünkbe jut ebben a széles porfészekben. Vagy csak ügetni a szép PS3-as tájon, van ennek is egy kellemes bája.
Én pont ezért szeretem, jobban a második résznél is, még nem terheli le annyira a lomha rögrealizmus, hogy minden animációja időrabló legyen, és a grafikai minőség sem áll a rácsodálkozás útjában (paradox módon tud szépen unalmas lenni), itt még van valami vadság, lehetőség, dolgozik a képzeletünk is, közben egyáltalán nem ronda cucc – emlékezzünk, a legnagyobb költségvetésű játék volt annak idején, nyögték a túlórákat a dolgozók tucatjai. Az eredmény polírozott, gazdag remekmű, ami kitölti az ember száz óráját.
Ebből az új kiadásból szerencsére kihagyták azt a rettenet többjátékos módot (aki szerette, minden bizonnyal még mindig PS3-on lóg, aki nem, ne is legyen kíváncsi), de megkapjuk az Undead Nightmare-t, ami egy standalone zombis spinoff – hogy miért? Pff, 2010-es évek eleje. Zombi nélkül nincs sikertermék. Szóval, aki még újonc, tartalmas anyagot kap, teljesen pőre, de működőképes porttal. Várjatok egy akciót, és akkor rá tudok bólintani. Még sokat kell fejlődnie a Rockstarnak, hogy komolyan vegyem az újrakiadási próbálkozásaikat, és bár ez megmenti a klasszikus Red Dead Redemptiont a teljes feledéstől, messze van még a megváltás.