Lovagregény: Elden Ring

Gémz

Lovagregény: Elden Ring

“Fly not yet,
‘tis just the hour, when passion like the midnight flower,
that scorns the eye with vulgar light,
begins to bloom for sons of night,
and maids who love the moon.”

Az Elden Ring egy kidolgozott vízió végső formája, azé a folyamaté, amit Hidetaka Miyazaki és csapata a From Software-nél 2009-ben a Demon’s Soulsszal megkezdett, a Dark Souls játékokkal megvariált, a Bloodborne-nal pedig tökélyre fejlesztett. Az Elden Ring több is, kevesebb is a Bloodborne-nál, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy ez a játék Miyazaki designer-látomásának végső alakja, a játék, amelyet mindig is meg akart alkotni. “Végső”, ez a szó persze nem jelent manapság semmit, a játék hihetetlen sikere nyomán máris a folytatáson gondolkoznak.

Az Elden Ring egyfajta videojáték-történelmi fekvőrendőr (lesz, ha véglegesen perspektívába lehet majd helyezni.) Megkerülhetetlen. Olyasmit kaptunk vele kézhez, amire szívünk legmélyén mindig is vágytunk, sőt többet. És ez a több az, amivel a videojáték iparnak szembe kell néznie, nem tud felette egy vállrándítással elsiklani. Megint csak: a komplett, minden ízében a legapróbb részletekig kidolgozott, epikus vízió felett.

Az efféle őrület, mert valamilyen szinten tényleg az, nem szokás. Az efféle lélegzetelállító módon kidolgozott, gondozott munka. A komplett földrészeket megteremtő, az ottani utolsó romos porfészket, eldugott völgykatlant, számtalan különböző erődöt és várkastélyt, vérfagyasztó barlangot és gyilkos kazamatát, lápvidéket, dombságot és hófödte hegycsúcsot az utolsó piszlicsáré részletig kidolgozó megszállottság. Nem szokás. Nem divat. Hogy merik. Ubisofték az ilyen földrajzi adottságokra izzadtságszagú kopipésztet szoktak szarni. Fromsofték túlságosan tehetségesek és túlságosan tisztában vannak azzal, hogy mi forog kockán ahhoz, hogy hasonló hányavetiségre vetemedjenek.

Az Elden Ring döbbenet. Tényleg valami olyasmi, amire évtizedek óta várunk, amit a videojátékok mindig is ígértek, de nem voltak képesek megadni. Egészen mostanáig. A minden bokor mögött ott rejtőző életveszély kíméletlen, mégis felszabadító ígéretét, egy nyomasztóan gyilkos, mégis álomszerűen vadregényes világ felderítésének vágyát, olyasmit, ami évezredeken keresztül vitt minket előre, aztán a modern életvitel elragadta tőlünk, és a kényelem szorongó biztonságába taszított mindenkit. Az Elden Ring és Miyazaki ezt szeretné visszaadni, a felfedezés, a kegyetlen ismeretlen meghódításának vakmerő, önpusztító vágyát a punnyadtaknak, és az az elképesztő, hogy sikerül.

Az Elden Ringnek egyetlen hibája van: hogy a Bloodborne jobb nála. Yarnham tömény, a sötét titkokban és beteg vérben térdig gázoló pszichózisa egy olyan hisztérikus, narratív-texturális csúcs volt, amelyet még az Elden Ring romantikus epikája sem tud überelni. A világegyetem érzéketlensége azért, bár szinte csak áthallásként, szerencsére itt is jelen van.

Olvasd tovább

Még több Gémz

Vissza