Slasher-klasszikusok #1: A szalagavató fantomja

Film

Slasher-klasszikusok #1: A szalagavató fantomja

Rosszindulatú vélekedések szerint ha valaki látott egyszer egy slashert, akkor látta az összeset, de a késes-baltás gyilkolászások szerelmesei erre csak legyintenek egyet a bennfentesek kevély nagyvonalúságával. Ezzel együtt megkockáztatható, hogy ha láttál egy slashert, akkor hajszálpontosan tudod, hogy a nyitánytól a végefőcímig mi minden történik az 1980-as Prom Nightban (avagy jó ponyvás magyar címén: A szalagavató fantomjában).

A zsáner alaptartozékait egytől egyig kipipálhatjuk a slasher örök formanyomtatványán. Múltbéli trauma? De még milyen. Vágószerszámot markolászó maszkos mészáros? Jelen. Egy nagy esemény körül bonyolódó cselekmény? Hát persze. Változatos testi örömöket hajszoló, ivarérett fiatalok, akiket az örök szülői rettegést megtestesítő rémalak kíméletlenül megbüntet úgynevezett vétkeikért? Mondani se kelljen. 

Mindezek mellett pedig a konkrét előzmények is a lehető legnyilvánvalóbbak. A régóta gyógykezelt gyilkos megszökik a pszichiátriáról, és most, úgy sejtik, egyenesen a városba tart, hogy tönkretegye az ünneplő gyerekek nagy éjszakáját – ez a Halloweenból van, és persze a főszereplő, Jamie Lee Curtis is onnan vándorolt át. A szalagavatón néhány gimis valami rettenetes gonoszságra készül a bálkirálynő ellen, a végeredmény azonban sötét tervüknél is sokkal iszonyatosabb lesz – ez pedig a Carrie-ből lehet ismerős. 

És mégis: a Prom Night a legkevésbé sem felejthető slasher, és sok mindent lehet mondani róla, csak azt nem, hogy átlagos. A filmet első-, másod- és harmadsorban is a stílusa emeli a korszak megannyi sápadt kaszabolása fölé. Paul Lynch rendező adott magára: nemcsak a Carpenter-klasszikust tanulmányozta alaposan, hanem továbbment a Black Christmasig (át is vette onnan a perverz telefonhívásokat), ahonnan már csak egy ugrásra voltak a slasher génkészletét egykor oly nagyvonalúan felkínáló giallo-alapvetések (ezekből pedig a gyilkos akkurátus készülődésének sokszor látott képsorát tanulta el). De nem állt meg ezeknél. Inkább feljebb tornászta kicsit a lécet, és egy sor finomságot kimazsolázott a 70-es évek hollywoodi reneszánszának modernista ízű remekléseiből is. Az opálos fényekbe burkolt, erős atmoszférájú jelenetekkel és a megannyi tükröződéssel mintha Altman A hosszú búcsúját írná tovább, a jelentéktelen városka jelentéktelen gimnáziumába szervezett (ki lehet találni: teljességgel jelentéktelen) szalagavató pedig ahhoz hasonlíthatóan szorítja el a szívet, ahogyan egy évtizeddel korábban Az utolsó mozielőadás. Ebben a filmben szinte minden pillanatot átmos a diszkrét búbánat – és valljuk be, aligha ez az első dolog, ami eszünkbe jut a slasher szó hallatán.

A többi már csak ráadás. A Prom Night a diszkókorszak utolsó fényes évében forgott, úgyhogy dübörögnek a jellegzetes 4/4-es ütemek, és megcsodálhatjuk az egyébként is fantasztikus, mindvégig erőt és méltóságot sugárzó Jamie Lee Curtis táncmozdulatait a villogó parketten (hogy a fülledt diszkóbetétek hogyan illeszkednek a nagy egész melankóliájába, inkább ne feszegessük – de kétségtelenül eredetibb lesz tőle a koktél). Másfelől pedig bár Paul Lynch filmje távolról sem tartozik a kirívóan kreatív gyilkosságokkal kábító slasherek közé, az egyszerű, de kellően goromba öldöklések a mai napig megállják a helyüket. 
A Prom Night a megsüvegelendő szakmai tudás, a derék mértéktartás, valamint a szerény fantázia és a nagyobb ambíciók különös keveredésének filmje. Az évtized apróbb horrorjai közé tartozik, de ez ne tévesszen meg senkit sem: abból a halmazból, bizony, az egyik legnagyobb.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Film

Vissza