Gorillaharc: Watch Dogs Legion

Gémz

Gorillaharc: Watch Dogs Legion

A mondanivaló-mellényével kérkedő Watch Dogs Legion tényleg szeretne valami politikai szempontból tartalmasat mondani? Vagy ez csak illúzió? A helyszín a Brexit pusztítása utáni Nagy-Britannia, annak minden geopolitikai hozadékával, és Ubisofték ezt a fenyegető állapotot vetítik előre, ezt szeretnék(?) kritizálni, a játék hangulatát azonban nem hajlandóak hozzápasszintani. Túl jókedvű, túl szórakoztató az egész ahhoz, hogy igazi kritikaként lehessen kezelni – ami persze a puszta játékélmény szempontjából pozitívum, csak éppen gyengíti a reflexió esélyeit.

A játék sztoriján keresztül megcsillogtatott Big Brother-szituáció, a társadalom a mindenkori hatalom által egyre erősebben nyomatott megfigyelése és ezen keresztüli ellenőrzése itt jószándékú, bár nem túl aprólékosan kidolgozott háttér, amely könnyed létjogosultságot igyekszik adni a Watch Dogs Legion, el kell ismernem,szenzációsan szórakoztató fő mechanizmusának, amely lehetővé teszi, hogy a játékos London lakosságának szó szerint bármelyik tagját beszervezhesse ellenálló bandájába, és ennek segítségével a sarki hentestől kezdve Mari, bocsánat, Mary néniig bárkit beleküldhessünk a fasizmus elleni harcba.

Segítségünkre ebben a játéksorozat emblematikus szoceszköze, a mobiltelefon lesz, amivel természetesen továbbra is meghekkelhetjük a környezetünket, de ami a lényeg, hogy a telefonon keresztül a beszervezendő egyénekről is megtudhatjuk a legfontosabb infókat: harci képességeiket, mennyire tudnak drónokat irányítani, a tömegben elvegyülni, stb. Minél értékesebbek a skilljeik, annál nehezebben adják rá a fejüket a gerillaéletre.

Modern partizánjaink ugyanis a DedSec ellenállói, akik az orwelli rémálomba átfordult brit kormányzat, illetve kapitalista csatlósaik ellen veszik fel a harcot, amelyben legnagyobb segítségükre a Play As Anywhere/Anyone rendszer van, természetesen. A géppisztolyos, vasaltcsizmás elnyomásnak csak ésszel és összefogással lehet nekimenni, és ennek az attitűdnek rendkívül ügyes játékmechanikai leképezése a PAA/A, amely egyfajta kreatív powerfantasyként a népi szolidaritás illúziójának egy pofátlanul élvezetes formáját teremti meg – annak álmát, hogy lehet összefogás a társadalmi rétegek között, ha egyszerre kerül mindenki nyakig a szarba.

London megvalósítása lenyűgöző, részletes. Aki ismeri a várost, önfeledt gyerekként rohangál majd a látványosságai között – persze csak annyira szabadon, amennyire a rosszfiúk megengedik. Lehet az Ubit szidni a mára mindenki által jól ismert open world dizájnja miatt, ettől függetlenül a világépítési profizmusuk, úgy grafikai mint tartalmi szempontokat figyelembe véve, világbajnok.

Az AI előtt szintén le a kalappal. Történésekre, döntéseinkre, hirtelen változásokra lenyűgöző flexibilitással és kidolgozottsággal reagál. Főleg akkor produkál egészen döbbenetes dolgokat, amikor csak fel-alá kolbászolunk, és kóstolgatjuk a nagyvilágot, feszegetjük a lehetőségek határait, mert maga a kampány nem egy nagy durranás, és különösebben sokkoló meglepetéseket sem tartalmaz. Világának és általunk formált kapcsolat-rendszereinek a kiszámíthatatlansága ugyanakkor szenzációs. Első osztályú tombológyerekes játszótér a Watch Dogs Legion, a meglepetések csurig tömött doboza – amit csak a középszerű sztori húz vissza, amely maga sem tudja igazán mit akar mondani.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Gémz

Vissza