A felgyorsuló globalizálódás pro és kontra hatásait naphosszat lehetne kivesézni. Viszont, ha az ember különlegességet szeretne látni bármelyik műfajból, akkor a szokásosnál is kevésbé van rászorulva a berögzült Amerika-Európa tengelyre. Videómegosztók, streamingoldalak, saját gyűjteményeiket megosztó fanatikusok mind megadják a lehetőséget, hogy a világ legkülönbözőbb sarkából jövő filmesek munkáit láthassuk. Persze megvolt a varázsa annak, amikor egy agyonmásolt VHS-en vagy DVD lemezen kaptál kézbe egy észbontó, „ilyet-még-nem-láttam” hatást kiváltó mozit a világ másik feléről (Hongkong, Japán, Ausztrália, Mexikó). De elkényelmesedett 21. századi digitális nomádként, én speciel jobban szeretem, hogy nem feketepiacon vásárolva, szemcsés képben, elcsúszott felirattal-szinkronnal kell néznem 2023 talán legjobb horrorfilmjét, a When Evil Lurks-öt. Egyenesen Argentínából.
Mert az új évezred új szeleit jól mutatja, hogy most már nemcsak a profi focistákat meg a könnyes szemű szappanoperákat lehet Dél-Amerika alsó csücskéből, hanem olyan filmrendezőket is, mint Demián Rugna, aki alaposan magukba szívták az elmúlt ötven év összes híres horrormozgalmának esszenciáját. Azokból is leginkább a gusztustalan testhorror elemekben tapicskoló, fullasztó kriptaatmoszférájú nihilt, ami az aranyidőkben (70-es, 80-as évek) tartóoszlopa volt a zsánernek. Különösen az olasz horrornak, Argento, Fulci, Soavi, Bava, az ő munkásságukból merít legerősebben Rugna, a megfoghatatlan és legyőzhetetlen természetfölötti elleni hasztalan küzdelem van a központban, a lovecraft-i void, ami elnyeli a józan ész szabályait és az emberi civilizációt. Már korábbi filmjében a 2017-es Terrified-ban is flörtölt vele, de a When Evil Lurks-nek már minden jelenetéből ez a reménytelenség és iszonyat árad.
Pedro és Jamie, a két testvér éppen a magányos farmerek alkohollal dúsított remetelétét élik az argentin síkságon, amikor egy éjszaka lövések dördülnek házuk közelében. A másnap reggeli nyomozás egy félbevágott és alaposan megcsócsált tetemhez vezet, a hulla pedig egy másik közeli házhoz, ami földöntúli borzalmat rejt. Ugyanis a házikóban élő anyóka idősebb fia, Uriel, egy feldagadt, gennyedző szörnnyé változott, egy „Rothadóvá”. Ezt a titulust adják azokra az emberekre, akiket egy démon száll meg és gazdatestként alkalmazza őket addig, amig fizikai formát nem öltenek. Jelenlétük ragályként terjeszti az őrületet és az erőszakot, állatra, emberre, kezet nem emelhetsz rájuk, mert azzal csak a születést gyorsítod föl. Csak a helyi hatóságok által küldött speciális „tisztogató”-k végezhetnek velük, ezzel belőhető, hogy ki volt a kint talált hulla.
A rendőrség persze füle botját nem mozdítja, amikor a két testvér hozzájuk fordul (sőt ők már tudtak Uriel démoni megszállásáról, de protokoll és miegyebek), épp ezért Pedro és Jamie úgy döntenek, nem várják meg, amíg a helyzet magától egyre rosszabb lesz, hanem segítenek a környék földesurának Ruiz-nak megszabadulni Uriel testétől. Szépen elvisszük jó messzire, kidobjuk a testet, legyen más problémája. Viszont félúton a démon eltűnik és a pokol szép lassan elszabadul. Pedro és Jamie fejvesztve próbálják magukat és Pedro családját (gyerekek, ex-feleség, nagymama) menekíteni a gonosz erő ellen, ami embereket, kutyákat, gyerekeket száll meg és változtat gyilkossá, a személyesen megélt családi apokalipszis pedig összefonódik a társadalmi összeomlással. Bármerre futsz, nincs menekvés, csak a halál örvénye.
Demonic possession filmeket akár éves szintén is láthat az ember (lásd Evil Dead Rise), viszont a When Evil Lurks megalkuvás nélküli fatalizmusával, nyers brutalitásával és kegyetlenül kiszámított könyörtelenségével pontosan azt az érzetet pumpálja bele a nézőbe, hogy itt tényleg nincs senki biztonságban. Nem tudod mikor fog lecsapni, de amikor megteszi, akkor garantáltan beléd fog fagyni a vér. Pontosan átérzed azt a kétségbeesést, tehetetlen dühöt, félelmet, ami űzött vadként hajtja a főszereplőket. Akik szintén nem a megszokott makulátlan moralitású hollywoodi héroszok, hanem sokszor ostoba és önző döntéseket meghozó átlagemberek, akik próbálnak jól cselekedni, de inkább csak magukat és másokat löknek még mélyebbre. Ezequiel Rodríguez Pedro-ja pontosan az az ellentmondásos, szürkezónába eső karakter, akinek egyszer drukkolsz, máskor meg a halálba frusztrál az elvakult, makacs viselkedésével. Miközben tudod, hogy az ő helyében te is ugyanígy tennél. Mert ha valami elragadná feleségedet, fiadat, testvéred, neked se lenne már józan eszed és türelmed.
A Fulci hatások nemcsak a bomló-szakadó-fröcsögő húseffektekben érhető tetten (kicsit kevesebb van belőlük, mint amire számítanánk, de ezért is ütnek), hanem azon is, ahogy a cselekmény egésze alárendeltje lesz a káosznak és a rémálom-logikának. Próbálják valami sebtéből előkapott szabályokkal meg expozíciós dialógusokkal racionalizálni, hogy miként lehet megzabolázni a gonoszt, de ezek pár jelenet múlva mennek a levesbe és még az egyetlen segítségnek számító ördögűző hölgy is azt mondja, hogy ilyet még ő se látott. A When Evil Lurks in medias res módon indít, egy olyan világban, ami már elindult a romlás útján, minden további csak gyorsítja ezt folyamatot. A templomok üresek, nincs támasz, se a hitben, se a tudományban, sem a hivatalos szervekben, de még gyermekeid arcában sem.
Nem kell túlságosan elrugaszkodni, hogy meglássuk a filmben Rugna saját kiábrándult cinizmusát hazája felé, ami már lassan évtizedek óta őrlődik a gazdasági-politikai-szociális anarchiában. Rendezéséből árad a düh és a nézői biztonságérzet leszarása, pont ahogy egy jó horrorhoz illik. Valaki feltette a kérdést, hogy vajon Hollywood mikor figyel fel rá, én őszintén remélem, hogy soha nem csábul oda. Mert ugyan nem hibátlan a When Evil Lurks, de olyan éle van, amiért ölne a mai legtöbb amerikai horrorrendező. És legtöbbször pont ezt az élt szokták a stúdiók eltompítani.