A süni, aki ott sem volt – Sonic Frontiers

Gémz

A süni, aki ott sem volt – Sonic Frontiers

Csak nem jön össze ennek a szerencsétlen sünnek a zökkenőmentes és kényelmes tranzíció 3D-be, pedig volt rá vagy huszonöt éve. A Sonic sorozat hol oldalnézetben, hol térben, hol hibrid módszerekkel igyekszik megtalálni saját identitását, és néha sikerül is megkarcolni a nagyság lehetőségét, de a 3D-s részeket szinte mindig lehúzzák mindenféle technikai problémák vagy kínos narratív mozzanatok.

Ne lepődjünk meg: most sincs másképp.

A Sonic Frontiers az első nagy kísérlet, hogy ne csak 3D-ben, de nyílt világban mozgathassuk ezt a pimasz kabalaállatot, de nem kell túl hosszan benne lennünk, hogy azonnal lássuk: itt valami nagyon nincs rendben. Ötletek és prototípusok gondatlanul összedobált gyűjteményeként találkozunk itt hősünkkel, aki egy kibertérben lejátszódó, egyébként egészen ízléses 3D pálya után a nyílt világon találja magát, amely mind grafikájában, mind működési elvében teljesen más.

Itt, a szabadtéren a Breath of the Wild és Shadow of the Colossus inspirációit fedezhetjük fel, de mintha egy rajongói játék első iterációját játszanánk. Hátborzongatóan üres és jellegtelen tájon vagyunk, ahol apró pályacafatok lebegnek a levegőben vagy ékelődnek a terepbe, mindenféle tervezői szándék jele nélkül. Ellenfeleink gonosz kinézetű robotok, szintén semmi meglepetés.

Sonic egy új képessége, hogy ezeket a robotokat képes kizökkenteni védelmi állásukból, és ehhez azt csinálja, hogy körbeszaladja őket, zárt kört hoz létre valamiféle energiasugárból, és akkor kielégítő robbanással legyengíti az ellenfeleket, jól megugrálja és megütögeti őket, fröcsög minden. Ez egyike a jobb újdonságoknak (még gyűrűfarmolásra is használható). Mi több, a harc, sőt a bossharcok egy jó része is kimondottan jól esik, kellemes, ropogós verekedősdi.

Száguldozni a térképen szintén egy, hogy is mondjam, jó kinetikus élmény, eltalálni a megfelelő pályacafatokat, felfedezni egy-két melléktevékenységet. A kiberpályák jók, az előrehaladás egyértelmű, könnyed kikapcsolódás némi kihívással, karakterfejlesztéssel, gyűjtögetéssel. Remek alapozás valamire, ami erre épülhet… és akkor rájövünk, hogy nem épül rá semmi ténylegesen jó.

Sem a díszletek, sem a technikai csiszoltság, sem (uh, atyaisten) a történet és a karakterek bemutatása nincs azon a szinten, amit egy SEGA szintű stúdiótól elvárnánk. Az animációk merevek, a látványtervezés inkonzisztens, az összkép messze elmarad a komolyan vehetőtől. A játék képes a PS5-ön beszaggatni, a kamera néha nem bírja feldolgozni, amit csinálunk. Szinte a fejlesztők helyett szégyellem el magam néha, amit itt látok és átélek. Nem csak egy félkész termék hatását kelti – ténylegesen az.

Ezt a produktumot, amit Sonic Frontiers néven a boltokba beraktak, úgy képzelem el, mint egy amolyan „proof of concept” belsős buildet, amit a játéktervezők a befektetőknek elvisznek bemutatni, hogy majd ebből egy-két év művészi csiszolgatás után lehet valami egészen új, valami, ami Sonicot végre a Mario mellé felhozza – „hm-hm”, mondják a befektetők, „szerintünk ez már kész van”. Hát, valami ilyesmi, érzésre.

Szóval… nyomkodom, nem mondom, hogy nincs hova nyomkodni, mert azért így nyersen is elszórakoztatja az embert, de teljes hitetlenséggel bámulom ezt az általános színvonalat, amit kapok. Vannak ezen a térképen különféle kihívások, amellyel a térkép nagyobb részét felfedem, és annyira… annyira primitív feladatok, lépj rá erre a három gombra, ütögesd ezt a bigyót fél percig, és így tovább. És ezt csinálom, amíg be nem jön valami érdekesebb egy két percre, és vissza ehhez a semmihez.

Félreértések elkerülése végett: ez nem egy rossz játék, hanem egy olyan játék, ami még meg sem érkezett rendesen. Nem mondhatom rá azt, hogy hulladék, mert az azt feltételezné, hogy van. Ez a játék nincs. A Sonic Frontiers valaminek az ígérete, és az a valami egy nagyszerű dologgá is kinőheti magát, de így… nincs meg, nincs készen.

És bármennyire is elszórakoztat egy-egy szekciójában, eléggé szörnyen érezném magam, ha erre nem figyelmeztetnék másokat – a Sonic Frontiers-ért teljes árat adni a legnagyobb hiba, amit játékos jelenleg elkövethet. Sem a technikai színvonal, sem a díszletek kidolgozottsága nem indokolja ennek a résznek a létezését. 

Egy gondolatkísérlet, ide a végére: feljavítható ez az egész ingyenes frissítésekkel valamivé, ami már oké?  Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy áh, hagyjuk, temessük, de most nem ezt mondom – talán, talán lehetséges. Valami van itt, valami jónak a nyers húsa, csontváza, akármije. Nem lehetetlen vállalkozás, de nem is két perc alatt lesz az meg.

A Sonic Frontiers a jövő felé tekint, nagy lépéseket tesz meg valami jó irányába, de talán a SEGA üzletpolitikája, talán más miatt elsiették, és tudjuk, hogy nagyobbat botlik, aki rohan. Így e botlás miatt csak azt látjuk, hogy ez a legendás név messze elmarad Mario, Kirby, Ratchet és más platformerkabalák jelenlegi színvonalától, és hiába a hangsebesség, nem képes utolérni őket. 

Jött, szaladt, de itt sem volt igazán.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Még több Gémz

Címkék

Hallgatnivaló

Archívum

Meta

Vissza