A kaszás könyvelője: Nobody

Film

A kaszás könyvelője: Nobody

„A kor csupán egy szám”- mentalitás és a kapuzárási pániktól való félelem erősen jelen van a nyugati társadalomban. De még inkább a kommersz amerikai filmgyártás egyik fő zsánerében az akciófilmben. Nem kifejezetten újdonság, Charles Bronson és Eastwood voltak az úttörők, de azért gondoljunk csak bele: Stallone és Schwarzi elnyűhetetlenek, Liam Neeson Oscar-díjas karakterszínészből sorozatos csonttörő lett és Keanu Reeves is karriere másodvirágzását köszönheti a John Wick trilógiának. Utóbb tökéletes átvezető a Nobody-hoz, hiszen a fent említett pisztolypörgető bérgyilkosszéria agytrösztjei, David Leitich producer és Derek Kolstad író állnak mögötte. Mostani céljuk talán még elszálltabb: Bob Odenkirk-ből, a Breaking Bad és a Better Call Saul gumigerincű ügyvédjéből akarnak kőkemény, hiteles akcióhőst faragni. Mondjak még durvábbat? Sikerült is nekik!   

Hutch Mansell (Odenkirk) a nagybetűs Átlagember: Átlagos ház, átlagos család feleséggel és két gyerekkel, unalmas könyvelői meló. Rutinszerű mindennapok, monotónia, a szürke középszerűségbe való belefulladás. Aztán egy éjszaka két rabló elemi erővel rántja ki Hutch-t a posványból és felébreszt benne valamit. Eléri azt a bizonyos pontot, ami átlendíti a sötét oldalra. Először csak az ellopott óráját szerzi vissza a botcsinálta tolvajoktól, de alig pár perc múlva puszta kézzel szétver egy csapat részeg randalírozót egy buszon. Akik közül viszont az egyik nem más, mint a helyi orosz maffiafőnök Yulian Kuznetsov öccse. Akcióra jön a láncreakció: Bérgyilkosok hada veszi célba Hutch-ot és családját, miközben fogalmuk sincs, hogy kivel húztak ujjat. A kertváros senkije ugyanis a CIA egykori „takarítója” volt, meg se kottyan neki még három tucat embert hullazsákba tenni. 

A Nobody pontosan az a fajta szögegyszerű, de hatásos akciófilm, amire a világnak szüksége van 2021-ben. Nincs benne semmi túltolt önirónia, posztmodern műfaji dekonstrukció, és nézőre való kacsintgatás. Klasszikus power fantasy, amiben a pocakosodó, középkorú átlagember újra ereje teljében érezheti magát, újra van küldetése (családja védelme) és meg tudja mutatni a csúcstechnológiával felszerelt, de tapasztalatlan fiatal csókáknak, hogy mi fán terem a fenékrúgás. Megvan benne a 70-es évek bosszúfilmje, a 80-as one man army pillanatai, a 90-es évek „csúcszenékre gyilkolunk” esztétikuma és az új évezred áramvonalassága is. 

Ilya Naishuller rendező a legjobbaktól tanult. Az elsőnézetes, ultraerőszakos videóklippjeiről (na meg a Hardcore Henry-ről) ismert orosz direktor mindig is érezte, hogyan kell látványos, csonttörően intenzív akciókat formálni és most is rendesen kitett magért. A kézitusák szépen kitartott felvételeken láthatóak, ütemes vágással, dinamikus harci koreográfiával, olyan sérülésekkel, amik már szinte nekünk fájnak. Ráadásul a John Wick filmek centire kidolgozott eleganciája és táncszerűsége helyett van bennük egyfajta földhözragadtság és fekete humor is (hősünk Hutch is rendesen kap az arcába), ami miatt a végeredmény sokkal közelebb áll a kortárs dél-koreai akciófilmek hasonlóan kegyetlen csörtéihez, mint bármi más, amit most Hollywoodban láthatunk.     

A Nobody tökéletesen illeszkedik Derek Kolstad abszurdan eltúlzott, képregényekbe illő írói világába, amiben hárombetűs szervezetek és mindent behálózó maffiabirodalmak profi gyilkológépei csatároznak. Van egy kiépített külső világa filmnek, de nincs meg az görcsös univerzumépítés, amit a Marvel óta minden stúdió erőltet. Nem kérdőjelezük meg miért van Hutch-nak egy fekete bőrű féltestvére (RZA), miért van egy ládája aranyrudakkal, amikkel bárkit lefizethet. Amikor pedig az öregotthonba dugott nagypapa is fegyver ragad (Christopher Lloyd telitalálat casting), abban is van egyfajta pókerarcú őszinteség, amit manapság ritkán lát az ember. Őrült világ, őrült szabályok, minden belefér. Mintha egyszerre látnánk a paródiáját és a kicsúcsosodását is az Expendables-Elrabolva iránynak, amit az elmúlt évtizedben pörgetett Hollywood. 

Csakhogy az öreguras megfáradás helyett a Nobody egy fiatal távfutó frissességével vágtat. Pörgős, lendületes, stílusos, Pawel Pogorzelski remek operatőri munkája tele van atmoszférával és hangulattal (mennyire ritka manapság az olyan akciófilm, aminek karakteres képi világa van). Naishuller türelmesen kezd, hogy aztán egyre jobban bepörögjön, az utolsó 20 perc igazi slam-bang zúzda, autósüldözéssel, gun-fu tömegmészárszékkel, rejtett csapdákkal és egypár olyan pillanattal is, amit még egy splatter horror is megirigyelhetne.De az egész hóbelevanc feleannyira, de inkább semminyire se működne Bob Odenkirk nélkül. Az egy dolog, hogy alaposan felkészült a szerep fizikai részére, és tényleg hitelesen oda tudja magát tenni az akciókban. De az ahogyan el tudja adni a fanyar, „tököm-tele-a-világgal”-féle humort, az emberi sebezhetőséget, ahogyan a szeméből szikrázik a karizma és tényleg elhiszed neki, hogy az „senki”, ez az átlagcsóka kitépi a gigádat…na ez az ami éltre kelti a Nobody-t. Csak ennyit ér, hogy ha egy valódi, nagybetűs színészt győzöl meg a főszerepre, aki egymaga el tudja cipelni a filmet a hátán. Profin levezényelt mocskos szórakoztatás, nagy kár, hogy a koronavírus miatt kevesek fogják a nagyvásznon látni. 

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Film

Vissza