Sosem értettem Marty McFly és a doki miért kívánkoztak el a nyolcvanas évekből, másnéven minden idők legszuperállatbaróbb évtizedéből. Neonszínű divat, glasznoszty, Duran Duran és Bravo… Most hogy így belegondolok, talán mégis Mártiéknak volt igaza. Felesleges tagadni, hogy a nyolcvanas évek legjellemzőbb mozis vadhajtása nem az afgán neorealizmus, hanem a slasherfilmek voltak. Sean Cunningham 1980-ban toccsant… Folytasd az olvasást
Egészen a 2010-es évek elejéig, pontosabban amíg a Code Red ki nem adta dvd-n, ez a kanadai suttyó-slasher (eképp próbálom, a magam szerény eszközeivel a „backwood-slasher”-alműfaj elnevezését megmagyarítani) a Rituals szinte csak a legelvetemültebb horroristák előtt volt ismert. Bár ha jobban belegondolok, attól még, hogy kihozták dvd-n, pár évvel később pedig blurayen, a helyzet ugyanaz… Folytasd az olvasást
Az egész filmet le lehetne lőni egy névvel. Amint leírnám, máris érthető lenne az olvasók jó kilencven százaléka számára, hogy miért történik meg mindaz a szörnyűség azzal az öt fiatal fiúval és lánnyal, amit Joss Whedon kioszt nekik. 2011. 2012 boldog időszak volt Whedon karrierjében: aratott az Avengersszel, és a horrorrajongók beetetéseképpen, a szuperhősfilm premierje… Folytasd az olvasást
Szóval, nekem kellett némi idő, mire észrevettem, hogy a „krimi” terminus nem csak a detektívregényt foglalja magában, hanem a tényleges crime fictiont, a bűncselekmények elkövetőiről szóló szórakoztató irodalmat is – ehhez a felismeréshez annak idején elsősorban pont az Agave korai kiadványai segítettek hozzá. Akkoriban nem szerettem a krimit, de amint felfedeztem Lawrence Block, Jim Thompson,… Folytasd az olvasást
Beszélni erről a filmről kábé olyan, mint egy két méter magas, kétszáz kilós szumóbírkózó elé állni: azt se tudja az ember, hogy hol fogja meg. Talán jobb is az elején kezdeni, tisztába tenni az ősembert, annak ellenére, hogy a sztorit már a többség tudja. Az Igazság Ligája, a DC közös moziverzumának egyik éllovas alkotása igencsak… Folytasd az olvasást
Vannak filmek, amikről el tudjuk hinni, hogy kortalanok max a helyszínek és a múló évek árulják el, mikor készült. És vannak filmek, amikből olyan erősen árad az adott éra korszelleme, hangulata, atmoszférája, hogy az egyszerre körbezárja és egyben konzerválja is. A White Lightning (nálunk: Olcsó whiskey) pontosan az a fajta film, ami egész egyszerűen nem… Folytasd az olvasást
Efféle grand guignol, groteszkbe hajló, rosszindulatú, mégis sötéten humoros horrorfilmet mostanában már csak nagyon ritkán, vagy talán már nem is készítenek az amerikaiak. Eredetiség az mondjuk nem sok van benne. Kate (Vera Farmiga) a harmadik gyerekével terhes, de elveszíti. Anyai érzéseinek lelki termőföldet (bocs) keresve – mert annyi van neki, hogy a két korábbi kölöknek… Folytasd az olvasást
Akármennyire igyekszik is az ember, minden korban akadnak jellegzetes falak, amelyeket nem lehet lebontani, hiába tűnik utólag oly nyilvánvalónak, hogy mely téglákat kellett volna kilazítani hozzá. A film noir például döntő jelentőségűnek bizonyult úgy az amerikai műfaji, mint az európai művészfilm fejlődése szempontjából akár az emberábrázolást (az ember elemi irracionalitásának felismerését és elfogadását), akár a… Folytasd az olvasást
(Az írás először a szerző Patreonján jelent meg, amely hazai területen az egyik legmagasabb tartalmi minőséget nyújtja. Magadnak teszel szívességet, ha befizetsz rá – WF, főszerk.) „I should be walking with the Immorta, McFeasting with the heroes of all time.” A fenti mondat a Mad Max: Fury Road (2015) egy félresikerült akciójelenete után hangzik el,… Folytasd az olvasást
Nem véletlen, hogy a hetvenes évek két legjobb amerikai filmjének, a Kínai negyednek és a Texasi láncfűrészes mészárlásnak egyaránt helymeghatározás van a címében; többre, másra utalnak, mint szimplán a történet helyszínére. A kínai negyed és Texas ezúttal nem egy városrész vagy szövetségi állam, hanem egy mentális-, sőt lelkiállapot. Hetvennégyben a vietnámi háborúnak éppen hogy csak vége,… Folytasd az olvasást